Fidesz: csökkentsék az állami cégek vezetőinek fizetését!
2009.04.10. 12:48 - MTI
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz az állami vállalatvezetők "elfogadhatatlanul magas" fizetésének jelentős csökkentéséről - közölte Balsai István, a párt országgyűlési képviselője egy pénteki sajtótájékoztatón Budapesten. A határozati javaslatban a Fidesz azt kéri, az Országgyűlés szólítsa fel a kormányt, hogy a részvényesi jogok gyakorlójaként haladéktalanul tegyen lépéseket a kizárólagos állami tulajdonú vagy többségi állami részesedésű, zártkörűen működő részvénytársaságok ügyvezetését ellátó vezető tisztségviselők fizetésének jelentős csökkentése érdekében. Azt kérik, hogy a cégvezetők javadalmazását a valós helyzethez és a valós teljesítményhez igazítsák - mondta Balsai. Azt is elmondta, hogy a javaslat szerint az Országgyűlés felszólítja a kormányt arra is, vizsgálja ki, hogyan fordulhatott elő, hogy az állami vállalatok eltitkolták vezetőik fizetését, és megvalósult-e ezzel kapcsolatban valamilyen jogsértés.




Kommentek
2009.04.10 13:05:28lolcatz
ideje volt már
2009.04.10 13:13:57csiri bá
A 298 darab ezüsthajós orbán-film nyilvános-e már?
Vagy állampénzen saját használatra készült több milliárdért?
Álszentek... attól függetlenül, hogy ebben az esetben igazuk van...
2009.04.10 13:15:48kence3
"Azt kérik, hogy a cégvezetők javadalmazását a valós helyzethez és a valós teljesítményhez igazítsák"
és kéretik továbbá ugyanez a parlementben ülő sportgatyáktól is
2009.04.10 13:16:48Dimebag Darrell
Anyjuk picsáját, a képviselői költségtérités megadóztatását egy köcsög fideszes sem szavazta meg ....
2009.04.10 13:19:00Cyr
Remélhetőleg a csökkentett fizut akkor is forszírozza majd a Fidesz, ha egy válsztások utáni teljes gárdacsere után az ő cimboráik ülnek nagyhirtelen ugyanezeken a helyeken. Vagy akkor már nem lesz elfogadhatatlanul magas?
2009.04.10 13:40:39nagymacko2
Majd röhögve jön a "kis duce" és gyorsan felemelteti a képviselők fizetését, hiszen a hosszan tartó seggnyalást csak is közpénzből fogja finanszírozni!
Egyik pártban sem találni igazi politikust, hisz azt tanulni, érteni kellene és a tudásukat alázattal a nép érdekében kéne alkalmazniuk!
2009.04.10 13:41:01pallerr
Nem történik itt semmi, se reform se kiadás csökkentés
2009.04.10 13:46:54sanyix
"Anyjuk picsáját, a képviselői költségtérités megadóztatását egy köcsög fideszes sem szavazta meg ...."
De a geci szadesz-maszop, és madöf sem...
2009.04.10 14:01:58Forest
Fletó már felvetette korábban is (a költségtérítés bizonylattal alátámasztását).
Egyik párt sem támogatta, a sajátját is beleértve.
Az EGÉSZ kurva országgyűlés legnagyobb szégyenére.
Ez a duma a képviselők fizetésével kapcsolatban sem több mint demagóg kampányfogás.
Lehet megenni nagykanállal.
2009.04.10 14:03:30Filo
Ó, az állami vállalatvezetők "elfogadhatatlanul magas" fizetése....
A (fölöslegesen fizetett) képviselők szerény kis juttatásaival nem akarnak kezdeni valamit???
2009.04.10 14:04:30cupika69
úgy látom ti itt mind vezetők vagytok és féltek hogy nektek is csökkeni fog a fizutok de ne feledjétek el kéne már kezdeni valahol a fizetések arányosságnak a rendezését mert havi 50000 ft-ból józan ember nem él meg .
2009.04.10 14:06:09cupika69
ja és ha a Fidesz megszavazta volna gondoljátok hogy a többiek is igent mondtak volna ,hát egy jó büdös nemet
2009.04.10 14:07:14Hack.Elek
Lehet, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de ti megnéztétek azt a táblázatot a vezetők fizetéseivel? Egyáltalán nem keresnek sokat, a legmagasabb vezérigazgatói fizetés is bruttó 2-3 millió, de faiparban, erdőgazdálkodásban 7-800ezres vezérigazgatói fizuk vannak! Ennél egy sima, tapasztalt mérnök (nem vezető beosztásban) is többet keres!
Miért akarjátok, hogy állami cégnél csak olyanok dolgozzanak, akiknek "nem jutott más", vagy semmihez se értenek, ezért jó lesz ez is...? Egy felelős vezetőt igenis meg kell fizetni, hogy a versenyszférával versenyezni tudjon ez a szektor is, különben a kutyaütők fogják csak elvállalni, és sírni fog a szátok, hogy bénák.
És nem, nem vagyok vezető.
2009.04.10 14:11:02gunfight
Szánalmas, aki egy ilyen esetben dúcsézik... Te hüjegyerek, tényleg a gyurcsányt érdemled, meg a hozzá (nagyon) hasonlókat...
2009.04.10 14:12:31Llenke
Van egy kiadáscsökkentő javaslatom: ne támogassuk az emberek adójából a pártokat! Legyen tagdíj, ha valaki párttag akar lenni, éljenek meg abból a pénzből, vegyenek abból párt-székházat! Akkor nem lesz tele a környezetünk a választások előtt hülye plakátokkal, és nem én tartom el az adómból a szájtépő, egymást mocskoló pártos honatyákat. Az ország helyzetét nem a hovatartozás határozná meg, esetleg hozzáértő képviselők intéznék a dolgainkat.
Gondoljátok meg, proletárok!
2009.04.10 14:16:11cupika69
szegény még jogsira sem futotta hogy nem vezetsz
2009.04.10 14:22:27Hack.Elek
Azt hiszem rájöttem, szerintem ti simán csak irigyek vagytok.
cupika69@14:16:11 - Erre futotta, hogy szavakon lovagolj? Érved nincs? Azért csökkentsék a fizetésüket mert... csak! Mert te nem keresel ennyit, és soha nem is fogsz?
2009.04.10 14:54:11csiri bá
"igenis meg kell fizetni, hogy a versenyszférával versenyezni tudjon"
Ez igy is van... a gond csak az, hogy ezért tenni is kellene valamit, mint az versenyszférában... az nem teljesítmény, hogy állandóan nyújtja a markát állami támogatásért...
'Azt kérik, hogy a cégvezetők javadalmazását a valós helyzethez és a valós teljesítményhez igazítsák - mondta Balsai.'
Kiemelem: "valós teljesítmény"...
2009.04.10 15:17:46Hack.Elek
csiri bá@14:54:11 - Ezzel teljesen egyetértek, ha valaki nem úgy dolgozik, ahogy az elvárható (mondjuk például ahogy hasonló munkakörben a versenyszférában elvárnák), akkor bizony ki kell(ene) rúgni, vezető pozíciókból is. Abban sok igazság van, hogy ez sajnos jelenleg nincs így, de ettől még nem a fizetések általános csökkentése a megoldás szerintem, hanem a nem megfelelő munkaerőtől való megválás. Persze ez nem ilyen egyszerű, mint ahogy semmi sem...
2009.04.10 16:00:49Cyr
"igenis meg kell fizetni, hogy a versenyszférával versenyezni tudjon"
A gond ott van, hogy ez a versenyszférával van megfizettetve. Ehe. Fizesse meg a versenyszféra, hogy lehessenek hozzá nem értő élősködők. Világos.