István, Vajk
17 °C
22 °C

Közel másfél milliárd eurós veszteség a Daimlernél

2009.04.28. 13:06

A német Daimler autógyár a vártnál is nagyobb, 1,43 milliárd euró adózás előtti veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben, és a második negyedben is komoly veszteségre számít, ezért 4 milliárd eurós takarékossági programot kíván végrehajtani, közölte hétfőn a stuttgarti központú konszern. A Daimler alig néhány órával azt követően tette közzé negyedéves jelentését, hogy megvált a Chrysler amerikai autógyárban birtokolt maradék, 19,9 százalékos részesedésétől is. A Chrysler többségi tulajdonosával kötött egyezség 700 millió dolláros üzemi veszteségként jelenik majd meg a második negyedévi eredményében. Az év első három hónapjában elért üzemi eredmény az egy évvel korábbi 600 millió eurós nyereség helyett 1,4 milliárd euró veszteség lett. A bevétel éves összevetésben 24 százalékkal 18,7 milliárd euróra csökkent. A cég 332 ezer 300 járművet értékesített, ami 34 százalékos visszaesést jelent.

A zsugorodó piac fellendítését szolgáló, több országban bevezetett állami roncsprémium a vetélytársak modelljeinek - jellemzően kisebb, olcsóbb autóknak - kedvez. Ez tükröződik abban is, hogy a Daimler valamennyi részlege veszteséget jelentett, míg például a Volkswagen nyereséges maradt az első negyedévben.