Huba
18 °C
34 °C

Szlovákia képtelen lehívni az EU-támogatásokat

2009.04.28. 08:11

Szlovákia mindössze 0,39 százalékát hívta le a 2007-13-ig terjedő időszakra járó európai uniós támogatásainak - állítja a Trend szlovák gazdasági hetilap hírportálja. A Trend bepillantást nyert az uniós pénzek felhasználását elemző jelentésbe, amelyből kiderül: a 42 alprogram közül eddig 32 esetében egyetlen centet sem tudtak lehívni. A fő operatív programok közül a kutatás és fejlesztésben alakult ki a legrosszabb helyzet, ahol a lehívás aránya március végéig mindössze 0,06 százalékos volt. Az előzetesen aláírt szerződéseket is figyelembe véve Pozsony a 13,4 milliárd eurós, 7 évre szóló keret mindössze 5 százalékát merítette ki vagy kötötte le. A már lehívott 52 millió euró a Trend szerint eltörpül a cseh teljesítmény mellett, hiszen Prága csak 2008-ban 628 millió euróhoz jutott.

Az adatok azért is figyelemre méltóak, mert a húsosfazékként kezelt brüsszeli forrásokra a nacionalista SNS tette rá a kezét. A párt régiófejlesztési miniszterét brüsszeli nyomásra éppen a napokban kényszerült leváltani Robert Fico miniszterelnök, mivel a tárcavezető egy 119 millió eurós uniós tenderfelhívást csupán minisztériuma egyik faliújságján tüntetett fel, méghozzá alig öt napig. Így nem véletlen, hogy a megbízást az SNS-pártelnök Ján Slota holdudvarához tartozó cégek nyerték el.