32 találat az Indexről, és a környékéről.
2022. szeptember 12., 17:09
Andrej Babis tagadja, hogy szabálytalanul indult volna a pályázaton.
A független képviselők javaslata szerint a kormány pályázatain milliárdokat kaszáló vállalkozóknak is ki kellene venniük a részüket a járvány elleni küzdelemből.
2019. december 30., 17:54
Ráadásul egy olyan gyógyággyal, amit a cég tulajdonosainak egy másik vállalkozásától vásárolt. Uniós pénzből.
A tavaly elnyert 35 milliónak nincs nyoma, helyette egy idei 116 millió forintos van. A téma ugyanaz, a helyszín és az összeg változott.
Az innovációs minisztérium tett feljelentést egy konzorcium miatt, ami másfél milliárd forint pályázati pénzt sikkasztott el változatos módokon.
2017. augusztus 21., 13:54
Így is az éves előirányzat 70 százalékára rúg már a deficit a rengeteg uniós előlegfizetés miatt.
Felfüggesztette egy egész operatív program kifizetését az Európai Bizottság.
Tényleg félmilliárdból fejlesztetett új honlapot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, de az még nem elérhető.
Ami már nem is működik. Az építő cég vezetője a Fidesz-kampányban dolgozott, de a cég már ukrán kézben van.
Pedig ez volt a kormány terve. De annyi uniós pályázat nyílik meg jövőre, hogy kellenek a piaci cégek.
2015.10.15. 16:15 Módosítva: 2015-10-16 14:19:59
Most hetek alatt meggazdagodhat: szervezzen tréningeket, résztvevőnként 150-200 ezret ad a kormány!
2015. szeptember 22., 09:09
A 65 milliárd forintos forrásra csaknem 140 milliárd forintnyi igény érkezett két hónap alatt.
A horvát férfi el tudta hitetni magyar vállalkozókkal, hogy akkor kapnak uniós pénzt, ha neki fizetnek.
Főleg kkv-fejlesztésre és munkahelyteremtésre irányulnak majd.
2013. szeptember 4., 15:37
A következő ciklusban más veszi át az uniós pénzek elosztását - értesült a Figyelő.
Hosszú ideig nem vallották be a vállalkozóknak, hogy nem jön Brüsszelből a pénz, inkább mondvacsinált okokkal utasították el a pályzatokat.
A projekt szeptemberi kezdése óta gyakorlatilag semmi sem történt.
2012. szeptember 30., 08:18
Uniós forrásból új mentőállomásokat építenek, régieket újítanak fel, és kocsikat is vásárolnak.
2012. szeptember 12., 12:02
Rengetegen várnak az újabb uniós forrásokra, korábban 160 milliárdot ígért be a kormányzat.
Az ötmilliárdos adóssággal küzdő város nem kapott újabb haladékot a pályázati önerő előteremtésére.
2010. szeptember 9., 13:04
Az uniós pályázaton infrastruktúra-fejlesztésre, szoftverbeszerzésre kaptak pénzt.
Az uniós pénzeket nem lehet közvetlenül vállalkozásfejlesztésre adni.
2009. szeptember 22., 06:40
2009. szeptember 18., 10:06
Még mindig csak a pályázatok kiírásával és elbírálásával bíbelődnek a hatóságok.
Azoknál a részben uniós forrásokból megvalósuló beruházásoknál segíthet az állam a forint gyengülése miatt, ahol a költségek negyede importbeszerzésből származik.
Nincs nyoma a kutyawellnes projekteknek, az állítólagos uniós támogatásuk miatt félnapos éhségsztrájkot kezdő vállalkozó is csak úgy halotta, hogy erre fizettek.
Egy ipari fejlesztőcég tulajdonosa azért tiltakozott, mert nem kapott uniós támogatást, miközben kutyawellnessre 120 millió forint jutott.
2008. szeptember 30., 15:37
Az uniós pénzek a magyar gazdaság szereplőinek helyzetét érdemben nem javítják, a csatlakozás óta eltelt négy évben szinte semmit sem javítottak a gazdaság helyzetén - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A kamarai vezető a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén úgy fogalmazott: az uniós csatlakozás óta eltelt négy évben nem tudtunk érdemben uniós pénzt hozni a magyar gazdaságba, hoztunk persze néhány százmilliárdot, de ezek nem látszanak a vállalkozásokban.MTI
2008. augusztus 13., 15:44
A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel 100 milliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt kap támogatást - mondta Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. Két árvízi tározó, két hulladékgazdálkodási rendszer és két szennyvíztisztítási projekt több mint 500 település, 1,4 millió lakosának környezetét érinti.MTI
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara közös rendezvényén elmondta, hogy várhatóan február közepén jelennek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) gazdaságfejlesztési operatív programjához kapcsolódó (GOP) ez évi első pályázatok.