Vilma
-7 °C
4 °C

Esély a korrekcióra a tőzsdén

MTI
2006.06.09. 09:17
Kapcsolódó cikkek (1)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 299,01 pontos emelkedéssel, 20 654 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,47 százalékos erősödés, szakértők szerint pozitív korrekcióra van kilátás pénteken a Budapesti Értéktőzsdén.

Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője szerint az elmúlt napok esését emelkedés követheti mind a hazai, mind a régiós tőzsdéken, annak hatására, hogy a tengeren túli illetve a fontosabb feltörekvő piaci tőzsdeindexek napon belül jelentősen fölfelé korrigáltak élénk forgalom mellett. Az elemző várakozása szerint a vezető részvények közül a legnagyobb veszteséget elszenvedő OTP lehet a legaktívabb az erősödésben is. Herczenik Ákos úgy véli, hogy a magyar részvénypiacra továbbra is a nemzetközi tőkepiaci események vannak meghatározó hatással, az államháztartással illetve annak reformjával kapcsolatos híreknek rövid távon nincs érdemi piaci reakciójuk.

A BUX csütörtökön 499,05 pontos, 2,39 százalékos csökkenéssel, 20.355,46 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 37,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom volt képes a nap végére erősödni. A Magyar Telekom ára 21 forinttal, 2,42 százalékkal 888 forintra emelkedett. Az OTP árfolyama 320 forinttal, 4,95 százalékkal 6.140 forintra esett. A Mol részvények ára 625 forinttal, 3,06 százalékkal 19.805 forintra csökkent. A Richter 400 forinttal 39.500 forintra gyengült.