Milyen lakást ne vegyünk idén?

2009.02.19. 07:56 Módosítva: 2009.02.19. 08:14
A lakásvásárlás általában megfontolt döntés eredménye, sokan mégis később rájönnek, hogy nagy hibát követtek el az adott ingatlannal. Hogy ezt elkerüljük, a Portfolio.hu összegyűjtötte, milyen lakásokat ne vegyünk 2009-ben, ha nem pusztán a lakhatási cél vezérel minket, hanem a befektetési célokat is figyelembe vesszük, és nyerni is szeretnénk az adott lakáson.

Panellakások továbbra is tiltólistán szerepelnek, ahogy az idő telik, a házak egyre idősebbek lesznek, s egyre gyorsabban romlik az állapotuk. Emellett legnagyobb hátrányuknak befektetési szempontból, a valószínűsíthető jövőbeni reál, s sok esetben nominális árcsökkenés tekinthető, míg lakhatási szempontból, a borzasztóan magas rezsiköltségek.

Bár köztudott, hogy a panellakások rezsije magas, a vásárlók jelentős százaléka az alacsonyabb ár mellett, hajlamos elfelejtkezni erről a tényezőről, ezért a legjobban tesszük, ha az eladóktól elkérjük a január hónapra vonatkozó távhőszámlát. Ha mégis panellakás mellett döntünk, akkor a természetesen jobb helyzetben lévő, már felújításon átesett épületekben található ingatlanokat érdemes választani, vagy azokat, amelyek esetében a felújításra hamarosan (egy-két éven belül) sor kerül.

A felújított panelek piaca kezd egy kicsit elszakadni a rosszabb állapotban lévő társaiktól: egyre könnyebben és drágábban értékesíthetők. Azonban vigyázzunk, az eladók gyakran hirdetik, hamarosan felújításra kerülő lakásként ingatlanjukat, de csak elnyert pályázat esetén higgyünk ezekben.

Szerelemből ne vásároljunk!

Nem most van a "meglátni és megvenni" időszaka. A gazdasági válság miatt az elkövetkező hónapokban többen kerülhetnek nehezebb pénzügyi helyzetbe, amikor nem tudják fizetni hiteleiket, és ingatlanjuk gyors értékesítésére kényszerülnek.

Idén ennek hatására jelentősen kedvezőbb árakon lehet majd otthont vásárolni, ami ugyan a kínálati árakban nem feltétlenül mutatkozik majd meg, de jelentős alkukat köthetünk, hacsak nem ragaszkodunk mereven egy adott ingatlanhoz. Alku szempontból egyébként is célszerű lehet várni egy-két hónapot a lakásvásárlással.

Átlagosnál rosszabb lakás

Szintén az igencsak meggondolandó vételek között vannak az átlag lakásoknál rosszabb helyzetben lévők. Átlagos alatti lehet egy lakás több ok miatt is, vagy rosszabb lokációval rendelkezik, nem kellően megközelíthető, a környék is hagyhat kívánni valót maga után, vagy éppen az épület és a lakás állapota leromlott.

Jellemzően, ha a befektetési szempontokat is figyelembe vesszük a lakhatási célok mellet, ne vásároljunk otthont vidéki kis településeken, főként a keleti országrészben, ugyanis ezeket később előfordulhat, hogy csak nehezen lehet értékesíteni, illetve valószínűleg nem érünk el számottevő hozamot befektetésünkön.

Ráadásul bizonyos településeken történő lakásvásárláshoz nehezebben juthatunk hitelhez is. Szintén rossz választás lehet Budapesten az a kerület, vagy épp agglomerációs település, ahol korlátlan a kínálat, ugyancsak az értékesíthetőségi megfontolások miatt. Átlag alatti lakások mellett szólhat azonban, ha jelentős fejlesztésre kerülhet sor a környéken.

Mikor jó az új lakás?

Az újlakásokat jellemzően jó befektetésnek szoktuk tartani, itt sem árt azonban különbséget tenni a különböző fejlesztések között, s körültekintően választani a kínálatból. Például a nagy blokkokban, tömegtermékként épülő lakások néhány év múlva a panellakások feelingjét hozhatják vissza, így kevésbé kedveltek lehetnek.

Az új projektek esetében továbbá nem árt utána nézni, a műszaki feltételeknek is, s az ingatlan minőségének. Mivel az újlakás projektek közül a legtöbb leállt, ezért új kínálat nem nagyon kerül a piacra a közel jövőben, egyelőre a már épülő vagy megépült ingatlanok közül lehet csak válogatni. A megdrágult fejlesztői költségek miatt, a jövőben elindításra kerülő projektek esetében a jelenleginél magasabb árfekvéssel kell majd számolni az újlakások esetében, ezért ebből a szempontból célszerű lehet most még alacsonyabb áron vásárolni.

Ugyanakkor sok esetben a projektek "jó" lakásai már elkeltek, s nem biztos, hogy megéri a maradék mellett dönteni, ezek rosszabb elrendezése, vagy fekvése miatt. Érdemesebb lehet talán az újszerű lakások között körülnézni. Ráadásul a sok ütemből álló projektek első második ütemében most vásárlóknak arra kell számítani, hogy további fejlesztések hosszú időre leállhatnak, így csak később rendeződhet a megígért környék, park sorsa. Legyünk tekintettel arra, hogy a most rosszabb állapotban lévő szomszéd utca, vagy üresen álló szomszéd telek a közeljövőben nem fog megújulni, sem beépülni.

25-35 éves családi házak

Ha befektetési szempontokat is igyekszünk figyelembe venni lakásvásárláskor, akkor a már jó néhány éve épült házakat sok esetben kerülni érdemes. Ha mégis egy ilyen mellett döntünk, akkor különösen figyeljünk a jó lokációra és az adott ingatlan szerkezeti tulajdonságaira.

Ezen házak többsége ugyanis, komoly meglepetéseket tartogathatnak, adott esetben szinte teljesen szét kell verni őket a felújítás során, s a szigetelésük is sokba kerülhet. Hátrányuk, hogy még kellően újak ahhoz, hogy a benne lakó eladók, sok esetben érzelmi okokból is, a reálisnál magasabb árat szabjanak meg, túlértékelve az adott ingatlant. A 30, de főként az annál régebbi ingatlanok esetében célszerű szakember, statikus véleményét is kikérni, a csalódás elkerülése végett.