Leáll a kohászat Diósgyőrben

2009. február 23., hétfő 10:32 |

Visszaesett az acél iránti kereslet és zuhant a nyersanyag ára is, Diósgyőrben 878 ember veszíti el állását, a DAM lényegében bezár.

Bajban van a miskolci DAM, mert nincs megrendelés, hónapok óta áll az üzem – adta hírűl hétfő reggel az eszakhirnok.hu, jelezve, hogy hétfőn a gyár számukra elérhetetlennek bizonyult vezetői leépítésekről tájékoztatják majd az üzemi tanácsot.

Még 130 miskolci veszti el állását

A DAM területén működő ISD Power Kft. a Borsod Online értesülése szerint 130 embert elküld. Az energiaszolgáltatással foglalkozó, a nagyüzemen kívül további hatvan kisebb-nagyobb céget ellátó vállalkozásnál jelenleg 176-an dolgoznak. A munkatársakat március 2-án küldik el, a döntésről már értesítették a munkaügyi központot.

Az MTI-nek erről hétfőn délelőtt Ágotai József, a DAM üzemi tanácsának és szakszervezeti szövetségének elnöke elmondta, gyakorlatilag megszűnik a Diósgyőrben a több mint két évszázados múltra visszatekintő kohászat. A DAM 2004. kft. két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalójától megválik, összesen 878 embert bocsátanak el. A társaság vezetése hivatalosan tudatta az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel, hogy a 894 dolgozóból áprilisban 771-et, májusban 107-et bocsát el.

A diósgyőri kohászatban tavaly december óta szünetel a termelés, és most már biztosan kimondható, hogy nem indul újra. A leállás oka alapvetően a válság miatt visszaesett acélkereslet. Az eszakhirnok.hu emlékeztet, júliusban még 1160 dolláron jegyezték a tőzsdéken az acélt, de az utolsó negyedévben beütött a krach. A nagy felhasználók, köztük az autóipar satuféket nyomtak, visszafogták a termelést, így nem kellett az alapanyag sem. A hír többek között azért volt dermesztő, mert a konjunktúrára építve a DAM tulajdonosai a Donbassz tulajdonában lévő ISD Dunaferr Vasmű Zrt. is fejleszteni kezdtek, és eközben a hazai piacon is 40 százalékkal visszaesett a termelés.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

31 embert küld el Tatabányán egy finn vállalat - 2009.02.16.
A Nissan 20 ezer embert elbocsát és veszteséggel zárta a negyedévet - 2009.02.09.
A Cadbury elbocsát 40 embert - 2008.11.28.
A Cadbury, a világ egyik vezető édesipari cége bejelentette, hogy a cég megváltoztatja Magyarországon alkalmazott disztribúciós modelljét, ami következtében 40 embert bocsátanak el.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés