István, Vajk
17 °C
22 °C

Szabályos volt a kizárásos vasúttender

2009.02.27. 15:03
A Strabag-érdekeltségű konzorcium lehet a Tárnok-Székesfehérvár vasúti vonalszakasz kivitelezője, miután a közbeszerzési döntőbizottság elutasította a közbeszerzési eljárásban kizárt Vegyépszer jogorvoslati kérelmét. A tenderen négyen indultak, három pályázót kizártak, a kdb szerint jogosan. A győztes 54,9 milliárd építi át a negyven kilométeres szakaszt.

Elutasította a közbeszerzési döntőbizottság (kdb) a Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelmét, amellyel a Tárnok-Székesfehérvár vasúti vonalszakasz közbeszerzési eljárásának eredményét támadta meg, közölte az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. pénteken. A tenderen, mint arról januárban az Index elsőként beszámolt, négyen indultak, de az eljárás kiírója három pályázatot érvénytelenített. Cikkünk nyomán Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter is kérte az eljárás kivizsgálását.

A kizárt cégek egyike volt a győztes, Strabag-érdekeltségű konzorciumnál elvileg hatmilliárd forinttal többet ajánló Vegyépszer – azért csak elvileg, mert, miután több pályázati feltételnek nem felelt meg, érdemben nem értékelhető az ajánlata –, amely a döntés ellen a döntőbizottsághoz fordult. A kdb azonban a NIF-nek adott igazat, elutasítva a Vegyépszer kérelmét.

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő a döntésről kiadott közleményben – amely szerint a kdb megerősítette őket abban, hogy megfelelő körültekintéssel és szakmaisággal jártak el – felidézte: a január 21-i, a döntőbizottság által egyhangúlag meghozott eredményhirdetés értelmében az SZCKM-2008 konzorcium nyerte a vasúti pálya felújítására kiírt eljárást. A tenderen a Vegyépszer mellett a cseh-szlovák S-D konzorciumot és a Hídépítő-érdekeltségű Gárdony vasút konzorciumot zárták ki. Az SZCKM-2008 nettó 54,9 milliárd forintból valósíthatja meg a beruházást.

A NIF emlékeztet arra: a kizártak közül jogorvoslati kérelmet egyedül benyújtó Vegyépszer több pályázati feltételnek sem tudott megfelelni. "A hiánypótlásra két körben is felszólítottuk a Vegyépszer Zrt-t, a hiányok pótlását követően ajánlata továbbra sem felelt meg a felhívásban foglaltaknak" – olvasható a közleményben, amely kitér arra is: az ajánlatkérő állami beruházócég a pályázati kiíráshoz ragaszkodott "pontról-pontra, szóról-szóra, mert éppen annak precizitása garantálja, hogy a leendő kivitelező ne bújhasson ki semmilyen kötelezettség alól".

A közbeszerzési döntőbizottság a határozatában egyben jóváhagyta, hogy a NIF szerződést kössön a nyertes konzorciummal. A szerződést várhatóan jövő kedden írják alá, így a beruházás indítása a tervezetthez képest csak nagyjából egy hónapot csúszik.

A beruházás a Tárnok és Székesfehérvár közötti mintegy negyven vasúti pálya teljes, európai uniós támogatással megvalósuló felújítását eredményezi. Ezen belül egyes állomásokat átépítenek, egy állomást elbontanak, két új megállóhelyet létesítenek, valamint megépül tíz gyalogos és két közúti aluljáró is.