Bajnai első erőpróbája következik

2009.05.04. 09:46
Ma szavaznak a képviselők a nyugdíjszabályok jelentős szigorításáról és arról, hogyan is nézzen ki az év közepi adóátrendezés. Ezek között vannak olyanok is – 13. havi nyugdíj eltörlése, a nyugdíjindexálás megváltoztatása –, amelyek elfogadására Bajnai meg választása előtt írásban kért garanciát valamennyi szocialista és szabad demokrata képviselőtől. Akkor jelezte azt is, hogy lemond, ha akár csak egyetlen egy ponton felpuhítják a Bajnai-csomag részét képező nyugdíjlépéseket.

A parlamentben ma tartják a 2009-es adótörvények év közi korrekcióját eredményező törvényjavaslat és a nyugdíjtörvényeket számos ponton átíró törvényjavaslat legfontosabb szavazását. A képviselők az ezekhez benyújtott módosító indítványokról mondanak ítéletet, a módosító indítványok pedig az új, Bajnai-kormány elképzeléseit takarják. Az elmúlt években előfordult, hogy az adótörvényeket még ezen utolsó szavazáson is átírták valamelyest, vagyis bár a mai lesz a legfontosabb szavazás, biztosat majd csak egy hét múlva, a zárószavazás után mondhatunk a nyugdíjszabályok és az adóparagrafusok sorsáról.

Félig-meddig lehet csak vége a 13. havi nyugdíjnak

A nyugdíj-salátatörvényhez csupán hét módosító javaslat érkezett, közülük csupán egy a fajsúlyos. A Bajnai-kormány egy bizottsági módosító indítvány formájában nyújtotta be saját elképzeléseit, és nem meglepő módon csak ezt az egy indítványt látná szívesen elfogadva.

Ha a parlamenti többség rábólint a mai szavazáson, már 2012-től elkezdődhet a ma 62 éves nyugdíjkorhatár 65 évre felemelése. Az emelést úgy ütemeznék, hogy évente fél évvel emelkedne a korhatár, vagyis 2017-től élne a nőkre és férfiakra egységes 65 éves öregségi nyugdíjkorhatár.

A 13. havi nyugdíjat örökre eltörölhetik, vagyis a Gyurcsány-féle kabinet elhatározásával ellentétben nemcsak az újonnan nyugdíjba menők eshetnek el a plusz egyhavi állami juttatástól, hanem a már most nyugdíjban levők is. Sőt már az idei 13. havi nyugdíj második, novemberben esedékes részét sem fizetik ki.

A 13. havi nyugdíjat más névvel, kisebb mértékben és feltételekhez kötve, de visszahozná ugyanez a módosító indítvány. A nyugdíjprémium névű összeghez akkor juthatnának majd hozzá a nyugdíjasok év vége felé, ha az adott évben úgy látszik, hogy a költségvetési hiánycél teljesül, és a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Utóbbi feltétel a jelek szerint jövőre nem fog teljesülni, sőt az sincs kizárva, hogy 2011-ben sem, így a nyugdíjprémiumot 2010-2011-ben valószínűleg nem kapják meg az öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági, és hozzátartozói nyugdíjban részesülők. A nyugdíjprémium egyösszegű lesz, minimum húszezer forint, maximum (7,5 százaléknál nagyobb gazdasági növekedés esetén) nyolcvanezer forint.

Cseles nyugdíjemelési képlet

A nyugdíjasoknak a svájci indexálásról is le kell mondaniuk, vagyis arról, hogy járandóságuk az infláció és a nettó keresetemelkedés átlagával emelkedjen. E helyett, ha a gazdasági növekedési ütem nem éri el a három százalékot, akkor az inflációs ütemmel nőhet a nyugdíj, ötszázalékosnál gyorsabb gazdasági gyarapodásnál jön vissza újra a félig az infláció, félig a nettó keresetemelkedés alapján számolt nyugdíjemelés, három és öt százalék közötti GDP-növekedésnél pedig az infláció nagyobb, a béralakulás kisebb súllyal esik latba.

Érdemes megjegyezni, hogy bár a módosító indítvány az ország gazdaságának teljesítőképességére utal a szigorításoknál, mégis az új nyugdíjemelési mód ezt nem feltétlenül igazolja vissza. Gazdasági recesszió esetén ugyanis, amikor nagy valószínűséggel a munkában állók pozíciót veszítenek a reálbércsökkenéssel, a nyugdíjak alakulása nem követi az alkalmazásban állók reáljövedelem-alakulását, hiszen a nyugdíjak mindig megőrzik vásárlóértéküket, reálértéküket.

Plusz egy elem

A nyugdíjcsomagban van az a javaslat is, amelynek értelmében nyugdíjba vonuláskor meg kellene szüntetni a munkaviszonyt. Ez nem zárja ki azt, hogy egy nyugdíjas a nyugdíj mellett dolgozzon, hiszen elvileg akár már a munkaviszony megszüntetését jelentő nyugdíjba vonulás másnapján újra meg lehetne kötni a munkaszerződést.

De kérdés, hogy a cég belemegy-e abba, hogy újrakösse a szerződést, erre számít a kormány, azaz, hogy ez a szabály a minél későbbi nyugdíjba vonulásra ösztökéli a munkaviszonyban levő személyeket.

A Bajnai-féle módosító indítvány részét képezi az a javaslat is, amely a korai nyugdíjba vonulást bünteti. Ha előrehozott nyugdíjba kíván vonulni valaki, és nem tud felmutatni negyven év szolgálati időt, hanem csak 37, 38 vagy 39 évet, akkor csökkentett előrehozott nyugdíjat kaphat. A csökkentés mértéke lesz nagyobb a kormány által szívesen látott javaslattal, szolgálati időtől függően havi 0,1-0,3, vagyis évi 1,2-3,6 százalékkal kaphat kevesebb járandóságot az illető annál, mint negyvenéves szolgálati idővel rendelkező társa.

A nyugdíjcsomag részét képezi még az is, hogy az idén szeptember 1-jére tervezett nyugdíjkorrekciós programot 2010. január 1-jére halasztják, a 2010-es korrekciós lépéseket pedig eltörlik.

Az adócsomagban idén átrendezésre futja

Az adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok az idei adóátrendezést szolgálják. Ha a parlamenti képviselők többsége ma és a jövő héten is rábólint a kormány által támogatott javaslatokra, akkor július 1-jétől a mai húszszázalékos normál áfakulcs kettéválik: lesz egy 18 százalékos kulcs a tejre, tejtermékekre, kenyérre és pékárukra (és maradnak az ötszázalékos körben a könyvek, a gyógyszerek, a napilapok), a többi termék és szolgáltatás kulcsa 25 százalék lesz. Augusztustól aztán a távhő is 18 százalékos kulcs alá megy. Utóbbi mizériáról nemrég értekeztünk.

Az áfaemeléssel párhuzamosan a cigaretta jövedéki adójának emelése a korábban tervezettnél kisebb lesz, de végeredményként a cigaretta fogyasztói ára annyi lesz júliustól, amennyibe került volna, ha a Gyurcsány-kormány elképzelése ment volna át a parlamenten.

A teljes adócsomag

Ma csak a módosító indítványokról szavaznak, de ha azokat elfogadják, akkor már lehet látni, hogyan fog kinézni az idei adócsomag.

Idén visszamenőleg, január 1-jétől a személyi jövedelemadó alsó kulcsának sávhatára évi 1,7-ről 1,9 millió forintra emelkedhet.

Júliustól 5 százalékponttal csökken a minimálbér duplájáig a munkáltatók által fizetendő járulék. Szintén júliustól változik az áfa rendszere (a távhőnél még augusztusban is). És ugyancsak júliustól emelkedik 5-6 százalékkal az alkohol, cigaretta, üzemanyag jövedéki adója.

A kormány már idén augusztustól visszavágná a táppénz mértékét, mégpedig úgy, hogy a két évnél hosszabb biztosítási jogviszony (gyakorlatilag munkaviszony) esetén a fizetés hetven százaléka helyett hatvan, két évnél rövidebb biztosítási jogviszony esetén a mai hatvan helyett ötven százalékot, de legfeljebb a minimálbér négyszeresét kaphatná a táppénzre kiírt alkalmazott. Ahogyan az is, hogy a baleseti táppénz mértéke az eddigi száz százalékról a kereset kilencven százalékára mérséklődne.

A pályakezdők, az ötven év feletti munkanélküliek, a gyermek gondozását követően munkát keresők elhelyezkedését segítené a kormány azzal, hogy az őket munkába felvevő cégnek az általánosnál kisebb tb- és munkaadói járulékot kell fizetni. Ez eddig is így volt, csak most ennek a mértékét hozzá kell igazítani az öt százalékpontos járulékcsökkentéshez, így a cégek ezután is 17 százalékpontnyi járulékkedvezményt kapnak a szóban forgó személyek alkalmazásakor. (Egy példán érzékeltetve: a pályakezdő fiatal alkalmazásakor ma az első évben a bruttó bér után 32 helyett 15 százaléknyi járulékterhek kell lerónia a munkáltatónak, ez júliustól a 27 százalékra lecsökkenő járulék mellett tíz százalékra apad.)

Ha a képviselők többsége igengombot nyom, akkor a cégek ezután is költségként számolhatják el a reprezentációt, üzleti ajándékot. A ma szavazás alá kerülő módosító csomag rendelkezik arról is, hogy az úgynevezett áfaarányosítási ügyben érintett vállalkozások, gazdálkodó szervezetek hogyan kaphatják vissza a korábban levonni nem engedett áfát azért, mert az Európai Bíróság nemrég elmeszelte a vonatkozó magyar áfaparagrafust.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02