14 milliárdos veszteség a Malévnál

2009. május 29., péntek 17:36

Tizennégymilliárd forint volt a Malév 2008-as vesztesége, ebből 8,7 milliárdért a cég szerint a magas kerozinár okolható.

A Malév 2008-ban 10,7 milliárd forint üzemi veszteséggel működött, ami 4 milliárddal kisebb a 2007-esnél. A cég összevont (konszolidált) eredménye 14,5 milliárd veszteség, tudatta közleményben a légitársaság a pénteki éves közgyűlés után. Hangsúlyozták, hogy a 14,5 milliárdos veszteségből 8,7 milliárd a tavalyi rekordmagasságú kerozinár következménye.

A mérlegadatokat nem tárgyalta meg pénteken a közgyűlés, mert ezeket három napja fogadta el az igazgatóság, a részvényeseknek nem tudták időben elküldeni a beszámolót. A mérleg ezért az egy hónap múlva sorra kerülő rendkívüli közgyűlésen kerül terítékre.

Döntöttek viszont személyi ügyekben. Így az igazgatóság tagja lett a Malév előző vezérigazgatója, Leonov Péter, aki februárban egyúttal az igazgatóságból is távozott. Az igazgatóság egy másik tagja, Lambert Zoltán mindössze bő két hónapot töltött a testületben, most lemondott.

Címkék:

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!