Offshore borospince Pakson

2009.08.14. 00:57
Háromszáz négyzetméteres paksi borospincére tett szert a Szekvin Kft. a Dél-Dunántúli Borkultúráért Kft. (DDB) megvásárlásával 2008. augusztusában Pakson. A DDB eladói Dr. Molnár Károly, az atomerőmű igazgatóságának elnöke, Kocsis István, az MVM vezérigazgatója, Kovács József, az atomerőmű vezérigazgatója, valamint Varga-Sabján László és Molnár László, vagyis az MVM akkori menedzsmentje volt. A vevő közel tízmilliárd forintos kölcsönt kapott az MVM-től Kocsis idején.

A 2006-ban alapított DDB 2007-ben építtette a pincét, a munkálatokat a Paksi Atomerőmű egyik műszaki ellenőre felügyelte. A vevő Szekvin Kft.-t 2008-ban alapította az MVM horvátországi szállodaügyében is érintett Clydena Limited nevű offshore cég, jelenleg pedig a Kocsis vezérigazgatósága idején az MVM-től 32,5 millió eurós (mintegy 9 milliárd forintos) befektetési kölcsönt kapott Power Investments International II. s.á.r.l. nevű, offshore hátterű luxemburgi cég a tulajdonosa.

A Dél-Dunántúli Borkultúráért Kft.-t a cégnyilvántartás tanúsága szerint 2006. novemberében alapította öt magyar magánszemély: Dr. Molnár Károly, a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságának akkori elnöke, a Budapesti Műszaki Egyetem akkori rektora, a Magyar Rektori Konferencia akkori elnöke (később a Gyurcsány-kormány kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere), valamint Kocsis István, az MVM Zrt. akkori vezérigazgatója; Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. akkori vezérigazgatója; Varga-Sabján László, az MVM horvátországi leányvállalata, a NIKER d.o.o. ügyvezetője; és Molnár László, az MVM Zrt. akkori gazdasági vezérigazgató-helyettese.

A DDB 2007-ben 300 négyzetméteres borospincét építtetett Pakson egy jó nevű pinceépítő mesterrel. A neve elhallgatását kérő kivitelező szerint a munkálatok mintegy 60-70 millió forintba kerültek, és a Paksi Atomerőmű Zrt. egyik műszaki ellenőr mérnöke volt a kapcsolattartójuk. A megbízó mindig időre fizetett, elszámolási gondjuk nem volt vele, állítja a kivitelező, aki nem követte a pince további sorsát, csak annyit tud róla, hogy később eladták, és mintha nem nagyon használnák azóta.

A vevő a cégnyilvántartás tanúsága szerint a szekszárdi székhelyű Szekvin Kft. volt, amely 2008. augusztusában vásárolta meg a DDB Kft.-t. A Szekvint 2008. májusában alapította a Clydena Limited nevű ciprusi, offshore hátterű cég. A Clydena Limited korábban is szerepelt az MVM offshore milliárdjairól szóló cikksorozatunkban: az MVM ezzel az ismeretlen tulajdonosi hátterű vállalkozással kötött jelzálogszerződést arra a horvátországi szállodára, amelyet a Varga-Sabján László vezette NIKER bérelt ki 25 évre a szálloda becsértékét meghaladó, több mint egymilliárd forintos összegért a „Mrs Istvan Kocsis” nevéhez köthető, Jadran Limited nevű, offshore hátterű brit cégől.

A Clydena Limited még a DDB megvásárlása előtt, 2008. július végén továbbadta a Szekvint a Power Investments International II s.á.r.l. (PI2) nevű luxemburgi cégnek. A luxemburgi cégnyilvántartás szerint a PI2-t Szász András, Kocsis István MVM-es tanácsadója alapította 2007. decemberében a kajmán-szigeteki Power Investments International nevű offshore cég nevében. A PI2 2008. márciusában, tehát néhány nappal azután, hogy Kocsis Istvánt menesztették az MVM éléről, 32,5 millió euró (mintegy 9 milliárd forint) befektetési kölcsönt kapott a Kapolyi László (MSZP) által jegyzett Kárpát Energo Zrt. közbeiktatásával az MVM-től – az ügyletet az MVM, tehát még Kocsis által oda delegált Molnár László engedélyezte a Kárpát Energo részéről.

Molnár Lászlót később Kocsis a BKV-nál évi 42 millió forintért foglalkoztatta. Kovács Józsefet 2009. márciusában váltották le a Paksi Atomerőmű vezérigazgatói pozíciójából, de az MVM-nél maradt. A Clydena Limited kézbesítési megbízottja, Somorjai Márk az ügyvezetője a Puerto 2006. S.L. nevű ibizai cég magyar képviseletének is, amelynek 2007-ben 460 ezer eurót (körülbelül 100 millió forintot) utalt át az MVM előlegként „erőmű beruházással és privatizációval kapcsolatos tanácsadói szolgáltatásokért". Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a PI2 tulajdonában lévő egy másik magyar cég, a Pannónia Bau Kft. az évtizedes erőművi múlttal rendelkező, magyar magánszemélyek tulajdonában lévő paksi Neutron Kft.-t váltotta a Paksi Atomerőmű épület-karbantartással, felújítással foglalkozó alvállalkozójaként.

A PI2 2008. júniusában egy ismeretlen tulajdonosi hátterű, System Investment Corporation nevű panamai cég tulajdonába került, augusztusban pedig megvásárolta a DDB-t az öt magyar magánszemélytől. Ebben az időszakban zajlott az MVM Csoport vezérváltása: Kocsis Istvánt 2008. júliusától Mártha Imre követte a vezérigazgatói székben. Az új vezérigazgató nemzetközi jogi-, és könyvelőirodák bevonásával vizsgáltatta ki a kétesnek minősített offshore-ügyleteket, és az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy csontvázak dőltek ki a szekrényből a vizsgálat során.

Az MVM belső vizsgálata

Az MVM új vezetése által megbízott nemzetközi jogi iroda az Aquifex Limitednél (Ciprus) eszközölt 6,35 millió eurós befektetést, a Decotra S.R.L. (Olaszország) részére nyújtott 2 millió eurós kölcsönt, a Puerto S.R.L. (Ibiza) számára folyósított 460 ezer eurós előleget, az EPIC Financial Consulting GmbH (Ausztria) 175 ezer eurós, és további eurómilliókat kilátásba helyező tanácsadói szerződését, a NIKER d.o.o. (Horvátország) részére szállodabérlés céljából átutalt 4,3 millió eurós kölcsönt, a Meinl Bank (Ausztria) 480 ezer eurós tanácsadási díját, valamint a Kárpát Energo Zrt. által a Power Investments International II. s.á.r.l. (Luxemburg) számára nyújtott 32,5 millió eurós kölcsönt, illetve a Kárpát Energo Power Investments II. részvényjegyzését vizsgálta.

A magyarországi ügyek közül a Kárpát Energo Zrt. által folyósított 12,3 millió eurós előleget, a Paksi Atomerőmű által a Villkesz Kft.-vel kötött 3,3 milliárd forintos beruházási szerződést, a Paksi Atomerőmű és az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft. 40 millió forintos tanácsadói szerződését, a Nád MPS-H Kft. 23 milliárd forintos kártérítési követelését, és a Paksi Atomerőmű által az Aquifex Limited részére kibocsátott titokzatos váltó ügyét vizsgálták a jogászok az MVM-nél fellelt iratanyag alapján. A belső vizsgálat lezárultát követően az MVM büntető feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

A DDB Kft. egykori tulajdonosai közül Dr. Molnár Károly ma az MVM-leányvállalat MAVIR Zrt., a villamosenergia rendszerirányító társaság igazgatóságának elnöke, Kocsis István a BKV vezérigazgatója, Kovács József az MVM termelési vezérigazgató-helyettese, Varga-Sabján László az MVM-leányvállalat Paksi Atomerőmű Zrt. törzskari és humánigazgatója és az MVM-leányvállalat NIKER ügyvezetője, Molnár László pedig az MVM volt vezérigazgató-helyettese és a BKV volt főtanácsadója.

A cikket itt lehet kommentálni