Pert nyert egy devizahiteles a bankkal szemben

2009. szeptember 24., csütörtök 07:42 |

A Pesti Központi Kerületi Bíróság semmisnek nyilvánította egy devizahitel-szerződés módosítását, sőt magát a szerződést is - mondta el a Blikknek az ügyet felvállaló dr. Czirmes György ügyvéd. Azért indított próbapert, hogy a bankok ne terhelhessék egyoldalúan ügyfeleikre a megnövekedett törlesztőrészleteket.

A lap csütörtöki számában az ügyvéd elmondta, hogy a következő tárgyalás a megnövekedett perérték miatt már a Fővárosi Bíróságon zajlik majd - várhatóan jövő februárban. Ha itt is igazat adnak a felperesnek, a szerződés feltételeit újra kell tárgyalni, így a bank az árfolyam-ingadozásból adódó különbséget már nem szedheti be tőle.

A pénzintézeti törvény szerint ha a szerződéskötéskor a bank nem
becsüli meg a jövendőbeli árfolyam-emelkedés mértékét, úgy a szerződés semmisnek tekinthető - indokolta keresetét a jogász, aki hivatkozott arra is, hogy a bank nyeresége, vagyis a 30-40 százalékos kamat olyan magas, hogy az már uzsorának számít.

Az ítélet a jogász reményei szerint precedensérékű lehet. Ha ez így lesz, akkor az a bajba jutott hiteleseket is kihúzhatja a csávából.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kiírnák a magyar piacról a devizahitelt? - 2009.07.22.
Nincs előrelépés a banki magatartási kódex részleteiről. Annyira szigorú feltételeket szabna az MNB, hogy megszűnhet a devizahitelezés.
Leáldozhat a devizahiteleknek? - 2009.07.07.
Visszaszorulnak, de amíg magas a forintkamat, nem várható eltűnésük.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz