Nem épül az M9-es: kétszer is nyert, mégis visszalépett a kivitelező

2009. november 4., szerda 15:51

Különös véget ért az M9-es gyorsút továbbépítésére kiírt eljárás. A tender eredményét első körben megtámadták a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely helyt adott a jogorvoslati kérelemnek. Az állami sztrádaépítő újraértékelte a tendert, ám a régi-új győztes végül visszalépett.

Újabb cikkünk ebben a témában:

M9: út nincs, ügy van - 2009.11.16.
A tenderen kétszer győztes Gránit visszalépett, a kiíró visszakozna, a Vegyépszer tovább küzd.

Csak jövőre kezdődhet az M9-es autóút 51-es és 54-es főutak közötti szakaszának építése – közölte szerdán a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., annak ellenére, hogy már kétszer is győztest hirdetett az ennek az útnak a megépítésére kiírt tenderen.

Nyer, majd újra, majd visszalép

Az első eredményhirdetés augusztus 5-én volt, a NIF akkori döntése szerint részben osztrák tulajdonban álló Gránit Hungária Kft. építhette volna az utat, a 12,3 kilométeres szakaszra kiírt tendert a mosonmagyaróvári cég 7,4 milliárd forintos ajánlattal nyerte el. A döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a tenderen részt vevő egyik ajánlattevő megtámadta, így nem kerülhetett sor a szerződés megkötésére.

A KDB jogorvoslati eljárást indított, majd újraértékeltette a NIF-fel a pályázatokat. A NIF nyertesnek ezúttal is a legalacsonyabb árat ajánló Gránit Hungáriát nevezte meg, majd október 9-én újból eredményt is hirdetett. A cég eddig egyébként nem volt jelentős szereplő a hazai útépítési piacon – ellenben folyt már ellene GVH-eljárás –, és úgy tűnik, ezután sem lesz.

A Gránit ugyanis november 3-án, kedden írásban jelezte a NIF-nek, hogy a szerződéskötéstől eláll. Az állami sztrádaberuházó így a közbeszerzési eljárást kénytelen érvénytelennek nyilvánítani – közölte a NIF, hozzátéve: mindent megtesz annak értekében, hogy az újonnan kiírandó kivitelezési közbeszerzési eljárást a lehető legrövidebb időn belül meg tudja kezdeni.

A NIF megjegyezte: a közbeszerzés során benyújtott biztosítékok garantálják, hogy sem a magyar államot, sem a NIF Zrt.-t semmilyen anyagi jellegű kár nem éri.

Szombathely-Szeged tengely

Az M9-es, ha elkészül, a Szombathely, Nagykanizsa, Kaposvár, Dombóvár, Szekszárd útvonalon jut el a Dunáig, majd a Duna-Tisza közén átvezetve Szegedtől északra, Szatymaz térségében torkollik bele az M5-ösbe. Az útból eddig két szakasz készült el, a kaposvári elkerülő út, valamint a 6-os és az 51-es főutat összekötő útszakasz, benne a szekszárdi Duna-híddal.

Az 51-estől keletre vezető új 12,3 kilométert, amely Érsekhalma északi határánál csatlakozik az 54-es úthoz, 2010 végéig kell elkészíteni (onnan a következő 23 kilométeres szakasz Balotaszállásig, az 53-as főútig vezet majd). A beruházást uniós támogatással, a Közlekedési operatív program részeként valósítják meg; ugyancsak a Közop finanszírozásából kellene 2013-ig megépíteni az M9-es Dombóvár és Szekszárd közötti szakaszát is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Hétmilliárdért épül a kiskunsági M9-es  - 2009.08.05.
A hat éve átadott szekszárdi híd folytatásaként újabb 12 kilométer épül meg a Szombathely és Szeged közötti sztrádából.
Aszfalt alá kerül az ország - 2009.10.26.
Idén 740 kilométeren építettek és építenek utakat és hidakat, több mint 50 útszakaszon dolgoznak most is.
Elbukhatunk az M0-son 40 milliárd forintot - 2009.09.30.
A 30 milliárdos tenderen első körben győztes, de a KDB döntése szerint vesztes Porr az Európai Bizottsághoz fordul.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés