2024. június 23. 21:00
Svájc
Németország
Frankfurt Arena III. forduló
2024. június 23. 21:00
Skócia
Magyarország

Kovács Árpád lehet megint az ÁSZ elnöke

2009.11.11. 16:29
A Fidesz fontolóra vette az MSZP korábbi felvetését, és nem zárja ki, hogy akár szavazataival is támogatja az Állami Számvevőszék jelenlegi elnöke, Kovács Árpád ismételt kinevezését - mondta Tállai András (Fidesz), a számvevőszék vezetőit jelölő parlamenti bizottság alelnöke.

Tállai András a bizottság zárt ülését követően elmondta: a legreálisabb forgatókönyv szerint a közeljövőben az ÁSZ új elnökének személyéről jöhet létre megegyezés a pártok között, mivel a számvevőszék 2002. óta betöltetlen alelnöki pozícióira egyelőre nincs konszenzusos jelöltje az ellenzéki pártoknak.

A testület előző heti ülését követően Kovács Tibor, a bizottság szocialista elnöke nyilatkozott úgy, hogy az MSZP frakció támogatni tudná Kovács Árpád újraválasztását, míg az egyik alelnöki tisztség betöltésére Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettest tartják a legalkalmasabbnak.

A kormánypárti képviselő arról a félelméről is beszámolt, hogy az ÁSZ munkája akár el is lehetetlenülhet az év utolsó hónapjától, amennyiben a parlamenti oldalaknak nem sikerül néhány héten belül megállapodniuk a számvevőszék személyi kérdéseiről.

Tállai András hangsúlyozta: fontosnak tartják az ÁSZ működőképességének fenntartását, ugyanakkor az elmúlt évek bebizonyították, hogy a szervezet alelnökök nélkül is kiválóan tud működni. Kovács Árpád elnöki megbízatása 2009. december 9-én jár le, míg a számvevőszék alelnökeinek személyéről 2002. óta nem sikerült megállapodniuk a képviselőknek.

Az ÁSZ elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság tisztségviselője Kovács Tibor elnök mellett Tállai András (Fidesz) alelnök. Tagja továbbá Boldvai László (MSZP), Farkas Imre (MSZP), Kékesi Tibor (MSZP), Dancsó József (Fidesz), valamint Rubovszky György (KDNP) és Lakos Imre (SZDSZ).

A bizottság várhatóan jövő hét hétfőn tartja következő ülését. A jelöltállításhoz legalább hat képviselő támogatására van szükség a nyolc tagú testületből.