Vizsgálják a kínai túró rudis hitelt

2010. január 19., kedd 10:42

Úgy tudjuk, vizsgálat indult az állami tulajdonú Eximbanknál a kínai túrórudigyártás elindítását lehetővé tévő gépsor értékesítéséhez nyújtott hitel miatt. A kölcsönről a banknál semmilyen felvilágosítást nem adtak, ám tudomásunk szerint a gyártás még mindig nem kezdődött el. A magyar exportőr szintén eltűnni látszik, tulajdonosai elérhetetlenek, és már honlapja sincs.

December közepén számoltunk be arról, hogy óriási bukta lehet az elmúlt években lehetséges sikersztoriként beharangozott kínai túrórudigyártás, a Turo Kiittyy története. Mint megírtuk, a magyar édesség kínai piacon való megjelenésének már a korábbi beharangozása sem volt igaz: a magyar EU-Milk Technologies Kft. nem egy tőkebefektetésről, egy kínai céggel való vegyesvállalat létrehozásáról állapodott meg.

Valójában a magyar cég csak eladott egy gépsort a Fengingben építkező Dzsong Hszing elnevezésű vállalatnak, amely ehhez a technológiatranszferhez kapott kétmillió eurós kölcsönt a magyar állam tulajdonában lévő, MFB-csoporthoz tartozó Eximbanktól. Méghozzá igen kedvező feltételekkel, a vételár ugyanis információink szerint 2,2 millió euró volt, tehát csaknem 90 százalékon finanszírozta az üzletet az állami bank (amely az exporthitelre tudomásunk szerint biztosítást kötött a szintén állami Mehib Magyar Exporthitel Biztosítóval).

A 2007 őszén kötött megállapodás szerint a kínai cégnek tavaly el kellett volna kezdeni a tőke törlesztését, ebből a kötelezettségéből azonban az év végéig semmit nem teljesített. Korábbi, nem cáfolt hírük szerint a kamattörlesztési kötelezettség egy részét az EU-Milk teljesítette – hogy miért, az nem igazán érthető –, ám a tőke visszafizetése eddig nem kezdődött el.

Ahogyan a sorozatgyártás és -értékesítés sem: a kínaiak a magyar technológia hiányosságai, a magyarok az elmaradt, ám kifizetett termékbevezető reklámkampány miatt hibáztatják a másikat. A gépsor állítólag nem képes tartósan egyenletes minőségben termelni a csokis túrórudakat; ennek valódiságát nem tudtuk ellenőrizni, az viszont tény: kínai hírportálokon – kínaiul tudó ismerőseink bevonásával – nem találtunk a túrórudi gyártásáról szóló hírt vagy reklámot.

Úgy tudjuk, a kialakult helyzetben az Eximbanknál a hitelnyújtás minden körülményére és előzményére kiterjedő vizsgálat indult, amelyhez Kínából is kértek az üggyel kapcsolatos dokumentumokat, összefoglalókat, jegyzőkönyveket. Hogy ez a vizsgálat valóban folyik-e, és hol tart, azt sajnos hivatalosan nem erősítették meg: Rosta György hitelezési vezérigazgató-helyettes ugyanis minden kérdésünk elől elzárkózott banktitokra hivatkozva.

Kérdéseinket az EU-Milknek fel sem tudtuk tenni. A cégnek már honlapja sincs, a korábbi, az extra.hu szerverén készült weboldal már fellelhetetlen. Az egykori honlapon szerepelt egy Klauzál téri iroda címe és telefonszáma – bár ez a cím a cégadatok szerint a 2007. októberi alakulás után csak 2008 januárjáig volt a társaság székhelye –, ám ezen a számon senki nem elérhető. Egy másik budapesti, XV. kerületi címhez tartozó telefonszámot korábban még felvettek, ám most már ott sem tudtunk elérni senkit.

A négy alapító tulajdonos – Pusztai Dezső, Káplár Kálmán, Tóthfalusy Péterné és Kovács Árpád – egyikéről, Pusztai Dezsőről megtudtuk: ő a ceglédi kórház igazgatója (az EU-Milk operatív irányítását Káplár és Tóthfalusyné végzik). Azonban ezzel az információval sem mentünk sokra, három hétig hiába kerestük ugyanis telefonon a ceglédi kórházban, és e-mailünkre sem válaszolt (bár titkárnője azt mondta, ez utóbbit megkapták, és Pusztai fel is akart hívni minket, ez a mai napig nem történt meg).

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Óriási bukta lehet a kínai túró rudi  - 2009.12.11.
Elúszhat az állami bank állam által biztosított félmilliárdja, amit a kínai túrórudigyárra adtak egy kínai cégnek csaknem két éve. Azóta se a gyártás, se a hiteltörlesztés nem kezdődött el, és reklámra is hiába adtak százmilliókat.
Így néz ki a kínai Túró Kiittyy
Rettegj, Kína, jönnek a magyarok! - 2009.12.07.
Magyar Túró Rudi készül Fengningben, buszok Pacsouban, majdnem másfél Magyarországnyi város vízellátási rendszerét nézik át magyar szakértők Dél-Kínában. A magyar tőke, bár kis lépésekkel, de megkezdte a keleti óriás leigázását.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!