A kormány jön, Erős megy
Több mint ezermilliárd forintos hitelportfóliót és nyolc év folyamatosan nyereségesen működő, 2002 óta a költségvetésbe 29 milliárd foritnyi osztalékot befizető Magyar Fejlesztési Bankot hagy maga után Erős János. A vezérigazgató azt mondta, amint feláll az új kabinet, felajánlja lemondását az MFB-t felügyelő új miniszternek. A bankban már megalakult az átadást-átvételt intéző bizottság, így az átállás az új menedzsment érkezésére gyors és zökkenőmentes lesz, ígérte.
A bank, fennállása során előszor, auditált negyedéves beszámolót készíttetett, ezzel is elősegítve az átadás-átvételt. A pénzügyi felügyelet MFB-nél folyó vizsgálatának elemeit is felhasználó jelentés elkészítése során átvilágították a bank hitelportfólióját. Ennek eredményeként 380 millió forinttal növelték a céltartalékot, míg egy nyolc évre kitejedő adózási vizsgálat folytán néhány tízmillió forintos adórevíziót is végrehajtottak – mondta Erős János.
A fejlesztési bank vezetője az MFB működésének nagy eredményeként említette, hogy miközben a kereskedelmi bankok a 2008-ban kirobbant hitelválság hatására tavaly átlagosan 7,5 százalékkal visszafogták hitelezési tevékenységüket, az állami tulajdonú fejlesztési bank 17 százalékkal növelte azt.
A hitelállomány így a múlt év végén meghaladta az 1070 milliárd forintot. A bank tavaly 375 milliárd forintot helyezett ki kis- és középvállalkozásokhoz, és folyósított további 152 milliárd önkormányzati hitelt. A társaság tavaly közel 560 millió eurónyi IMF-forrást is felhasznált, ám finanszírozás azóta a pénzpiacokról történik.
Erős János azzal, hogy önként feláll a vezetői székéből, jelentős kiadásoktól kíméli meg a költségvetést. A havi bruttó 3,6 millió forintot kereső bankvezérnek ugyanis a felmentése esetén több mint nyolcvanmillió forintot kellett volna kifizetni.