MFB-kommandó: összehangolt hatalomátvétel az állami cégeknél

2010. július 2., péntek 16:05

Pénteken egyidőben három, állami autópálya- és közúthálózati céghez szállt ki az MFB rohamcsapata – értesült az Index. A több forrásból megerősített információink szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. épületébe érkező emberek azonnali hatállyal kitették irodájából a régi vezetést. A Magyar Közút Zrt.-nél az igazgatóságot is megszüntették.

Összehangolt akcióval vette át három nagy közúti infrastrukturális cég irányítását az új tulajdonos, a Magyar Fejlesztési Bank.

Lapunk több helyről megerősített információja szerint a 80-100 fős csapat gyakorlatilag rajtaütésszerűen foglalta el a céges irodákat. Mindezt az átadás-átvétel keretében bonyolították le, egyben leváltották a három állami cég, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőit. Nagy Attilának, Reményik Kálmánnak és Zsupponits Jenőnek visszavonták az elnök-vezérigazgatói megbízatását.

Az előzetes, csütörtökön kiküldött értesítésben az MFB leírta, mivel kell a cégek vezetésének készülni az átadásra. A cégvezetők mellett valamennyi vezető pozícióban szereplő ember döntési jogát megvonták.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Váci úti központjában még az épület ipari kamerahálózatát is kikapcsoltatták az akció idejére. Már a csütörtöki értesítő szigorúan megtiltotta a céges mobilok magánhasználatát, és azt is, hogy a telefonokkal hang- és képfelvételek készítsenek.

Az Index információi szerint a bankos csapat a délelőtt folyamán több cégvezetőt egyszerűen kitessékelt irodájából, elvette céges telefonját, autóját, és kizárta a vállalati intranetes hálózatból. A gyors foglalással egyidőben azonnal elkezdődött a cégek informatikai átvilágítása is.

A Magyar Közút Zrt.-nél a vezetőváltás mellett átalakították a menedzsment szerkezetét is. A 40 milliárdos cégnél megszüntették az igazgatótanácsot és egyszemélyi vezetést vezettek be. A vezér Kovács Ákos lesz.

A három érintett állami infrastrukturális cég eddig a közlekedési tárca felügyelete alá tartozott, a kormányváltás utáni egyik első törvénymódosítással viszont átkerült az MFB portfóliójába, irányítása alá.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés