Újabb csúcsra drágult a svájci frank

2010.08.31. 08:10 Módosítva: 2010.08.31. 13:54
Kedd reggel óránként emelkedett történelmi csúcsra a svájci frank ára a forinttal szemben. Az eddig a 220 forintos szintet át nem lépő frank nyolc óra után nem sokkal 221,7 forintba, kilenc órakor már több mint 222 forintba került, aztán délután kettő óra előtt 222,70-ig kúsztak a jegyzések. Az euró 287, a dollár 227 forintig drágult. Az egykor legolcsóbb frankon kölcsönt felvett hitelesek törlesztőrészlete csak az árfolyamváltozás miatt 60 százalékkal nőtt.

Kedd reggel sorozatban érte el történelmi csúcsát a svájci frank a forinttal szemben. Hétfőn délután még csak 218,02 forintért jegyezték a frankot, reggel nyolc körül már egészen 221,70-ig gyengült a pénzünk a frankkal szemben. Kilenc órára tovább folytatódott a frank száguldása a devizapiacokon, az árfolyama 222,1 forintig erősödött. A frank árának eddigi történelmi csúcsa 220 forint alatt volt, így a mostani, rövid idő alatt bekövetkezett több mint 1 százalékos forintgyengüléssel új rekordot ért el a frank ára.

A forint gyengülés délelőtt tovább tartott az alpesi valutával szemben. Tizenegy óra előtt nem sokkal már 222,6 forintos szinten járt a frank árfolyama. Délelőtt 11 óra után kis megnyugvás jött a forintpiacon, a frankkurzus 221,30 forintig korrigált, délután 1 órakor pedig 221,60 környékén járt. Ám délután kettő óra előtt nem sokkal újabb rekordot ütött az árfolyam, 222,70-ig szaladtak a jegyzések.

A frank mostani ára azt jelenti, hogy akik néhány éve, a 140 forintos vagy akörüli frankárfolyam időkben vettek fel kölcsönt, csak az árfolyamváltozás miatt nagyjából hatvan százalékkal több törlesztőt kénytelenek fizetni. Mivel azóta azonban a kereskedelmi bankok többsége a kamatokat is megemelte – holott a svájci központi bank kamatszintje történelmi mélységben van –, egyes törlesztőrészletek akár a kezdeti időszakban számolt értékek több mint kétszeresére is rúghatnak.

 

Az OTP-t is lehúzza

Nemcsak a frank drágul: az euró kedden kora reggel 285,60 forintba került, kilenc óra körül már 287 forint fölött volt az árfolyama (hétfő délután még 283,8 forint környékén kereskedtek vele), és kora délutánig ezen szint környékén kereskedtek a közös valutával. A történelmi csúcs (317 forint volt az euró tavaly március elején) messze van, nem úgy az éves mélypont (292 forint). A dollárt kora reggel 225,90 forinton jegyezték – hétfőn délután 223,47 forint volt az árfolyam –, innen kilenc órára 227 forint fölé kúszott az árfolyam.

A történelmi frankcsúcs a tőzsdeindexet meghatározó OTP árfolyamát is a mélybe rántotta. A hétfőt még 4621 forinton záró bankpapír nyitás után nem sokkal 4500 forint alá esett, és bár innen elindult visszafelé, a háromnegyed tízig elért 4520 forintos árfolyama is több mint 2 százalékos mínuszt jelent.

Délig azonban szépen visszakapaszkodott a részvényindex, sőt, rövid ideig pluszba is felküzdötte magát.

Rossz, de nem meglepő

Persze rosszul esik ez az új frankcsúcs a sok százezer devizahitelesnek, de nagyon meglepődni nem kell az árfolyamon. A nemzetközi folyamatok ugyanis előrevetítették, vetítik a forint szenvedését a frankkal szemben – kommentálta a mai újabb frankrekordot Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője.

Az év első fele a korábban gondoltnál jobban sikerült a fejlett gazdaságokban, ez pedig már csak technikai ok miatt is rontja a következő fél-egy év gazdasági kilátásait (nagyobb számhoz mérjük majd az akkori adatokat). Ez a dolog automatikusan okozza a kockázatkerülés erősödését a befektetők körében, ami két mozgást indukál a devizapiacon: egyrészt a régiónk devizái leértékelődnek az euróval szemben, másrészt a klasszikus  menekülődevizák: a jen, a frank és a dollár erősödik az euróhoz képest, így a frankhiteleseken duplán csattan az ostor – fejtette ki.

Az elemző szerint az új forintmélypontból nem következik, hogy a következő hetekben, hónapokban is megállás nélkül gyengülne a forint, inkább hektikusan mozoghat a piac, egyszer 215, másszor akár 225 forintot is ér majd a frank.

A nemzetközi hangulat romlásával párhuzamosan a forintra (illetve a hazai piacokra) is fokozódott a nyomás, a reggeli órákban viszonylag erős forgalommal, bő likviditás mellett gyengült a forint 287,60-ig az euróval szemben. A Portfolio.hu-nak név nélkül nyilatkozó devizakereskedő úgy látja, hogy felfelé épülnek ki a stopok, viszont vállalati oldalról nem igazán látni érdeklődést, így mindamellett, hogy a pesszimizmus miatt amúgy is célkeresztbe került a 290-es szint, ez is arra mutat, hogy ezt a közeli jövőben megnézhetjük. Hozzátette: "értelemszerűen nemcsak a forint gyengült, hanem a régió is, alapvetően nem technikailag a 288,00-288,50-es szintet (júniusi és júliusi lokális csúcsok), a 290-et (pszichológiai) és a júliusi tetőt (292) látom ellenállásnak. Véleményem szerint a gyengülés folytatódhat, mivel egyre nagyobb az esélye egy kisebb tőzsdei esésnek (10-15%) az USA-ban és ezzel párhuzamosan nálunk is. A forintra mindemellett az IMF hitellel kapcsolatos bizonytalanság is nyomást gyakorol továbbra is. Emiatt úgy gondolom, hogy nem kiugróan, de alulteljesítők lehetünk a régióban.

Folyamatos gyengülés

Az utóbbi hónapokban a forint árfolyama, ha kis kilengésekkel is, de folyamatosan gyengült a vezető valutákhoz képest is erősödő svájci frankkal szemben. Június elején Kósa Lajos és Szijjártó Péter államcsődös beszédei lökték a mélybe, június végén az erőteljes frankgyengülés tett be a devizahiteleseknek, de gyengítette a forintot (nemcsak a frankkal szemben) az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakadása is.

A legutóbbi gyengülési hullám múlt hétfőn indult, amikor az MNB borúlátó prognózist tett közzé, ez kedden rogyasztotta meg a forintot. Kedd délután a Bloomberg közzétette a Matolcsy-minisztérium közleménye alapján, hogy újrakezdjük az IMF-tárgyalásokat, ami átmenetileg erősítette a pénzüket. Ez azonban csak addig tartott, amíg másnap a minisztérium nem adott ki újabb közleményt, miszerint az előző napit félreértették, és nem lesz új IMF-tárgyalás (ezt megerősítették a valutaalapnál is, mondván: nem tudják, mikor lesz tárgyalás). Ezek után nem csoda, hogy a hét második felében már meg is jelent az első olyan elemzés, miszerint spekulálni kell a forint ellen.

A forintgyengülés okait taglalgató cikkében laptársunk, a Portfolio.hu azt írja: újra a kockázatkerülés és a hangulatromlás uralja a nemzetközi piacokat, ami többek között a biztonságos menedéknek tekintett devizák (frank, dollár, japán jen) erősödésében és az euró gyengülésében csapódik le. A frank az euróval szemben is történelmi csúcsra drágult, az árfolyam az 1,292-es szint alatt is járt.