- Gazdaság
- Magyar
- költségvetés
- költségvetés
- államháztartás
- matolcsy györgy
- nemzetgazdasági minisztérium
A választásokig jegelik a költségvetést
További Magyar cikkek
Hiába mondta meg szeptember első hetében Matolcsy György, az államháztartásért is felelős nemzetgazdasági miniszter, hogy a kormány eldöntötte, jövőre három százalék alatti költségvetési hiányt vállal, és ennek megfelelően látnak hozzá a büdzsé megtervezéséhez, több forrásból származó információink szerint a munkát valójában még egy ideig jegeli a kabinet.
A piac is vár
A háromszázalékos bejelentés megnyugvást hozott a piacokon, a befektetők korábban is úgy számoltak, hogy a választások előtt már aligha tudnak meg részleteket a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseiről . A titkolózás egyfelől árt, mert sokáig még a Brüsszel által megkövetelt hiánycél elfogadása is kérdéses volt, és így fokozta a bizonytalanságot, másfelől a legtöbb elemző számára arra utal, hogy „van mit titkolni”. Ez optimizmusra ad okot, azt a várakozást erősíti, hogy a választások után a kormány megfelelően alátámasztja majd a költségvetést.Két hónap kell az alkudozásra
A tárcáknál akkor kezdődik el a költségvetés összerakása, amikor az államháztartásért felelős minisztérium (eddig a pénzügyminisztérium, most a nemzetgazdasági minisztérium) egy tervezési körirat nevű dokumentumot küld a tárcáknak és a többi költségvetésifejezet-gazdának arról, hogy milyen paraméterekkel, milyen intézkedéseket beépítve tervezzék meg következő évüket.
A tervezési körirat többek között arról szokott szólni, hogy kell-e direkt létszámleépítést végrehajtani, vagy lehet-e pótolni a nyugdíjazással vagy kilépéssel távozó munkatársakat, mekkora illetményemelésre és béren kívüli juttatásra kerülhet sor, ehhez milyen adóváltozásokat kell figyelembe venni. Ebben tisztázzák azt is, milyen beruházásokat lehet elindítani és mekkora tere lehet az egyes tárcáknak és háttérintézményeknek a bútor- és autóbeszerzésre, mennyit szán a kormány gáz-, távhő- és gyógyszerár-támogatásra vagy a tömegközlekedés dotálására.
A tervezési köriratot „normális” években – ciklus közben – a felelős tárca július második felében szokta elküldeni a többinek, azoknak pedig három hetük szokott lenni, hogy előálljanak azzal az első verzióval, amit ők szeretnének látni a kormány, később a parlament által jóváhagyandó törvényben. A kormány augusztus végén szokta első körben tárgyalni a költségvetés tervezetét, de a tárcák közötti egyezkedésre további egy hónap áll rendelkezésre.
A törvényjavaslatot az általános szabályok szerint szeptember végén kell csak benyújtani az Országgyűlésnek. Tehát bő két hónap van a parlamenti szakasz előtt arra, hogy a minisztériumok egymással és a költségvetés felelősével alkudozzanak, tervezzenek és tárgyaljanak.
Választási években minden el van csúsztatva, de a kormány ilyenkor is szokott hagyni időt az alkukra. A pénzügyi tárca augusztus közepén-végén ki szokta adni a tervezési köriratot, október közepén a kormány asztalára szokott kerülni a költségvetés, és október végén viszik a parlamentbe a törvényjavaslatot.
Most kilenc munkanapjuk lesz a tárcáknak
Idén másként lesz. A nemzetgazdasági minisztériumból és a tárca környékéről származó, egybevágó információink szerint a tervezési köriratot szeptemberben egészen biztosan nem kapják meg a minisztériumok és költségvetésifejezet-gazdák. A jövő évi költségvetésről önmagában is sokat eláruló dokumentumot csak az önkormányzati választások után állítja össze és küldi szét a Matolcsy-tárca.
A címzetteknek igyekezniük kell, mert a kormánynak törvényben rögzített kötelessége, hogy október közepéig első olvasatban tárgyalja meg a költségvetés tervezetét, a mostani menetrend szerint ezt betartva október 15-én a kormány tárgyalni is fogja a 2011-es tervet. Így ha október 4-én meg is kapják az eligazítást a minisztériumok, akkor is csupán kilenc munkanapjuk marad a saját gazdálkodási tervük összeállítására, és ez alatt idő alatt kellene a nemzetgazdasági minisztériumnak egésszé gyúrnia a tárcaérdekek által szétszabdalt részterveket. Utána még van két hete a kabinetnek, október 31-ig be kell terjeszteni a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Erős diktátumok vagy parlamenti huzavona
Ilyen rövid idő alatt valódi egyezkedésre kevés esély van. A költségvetési ügyekben jártas szakemberek szerint inkább arra lehet számítani, hogy diktátumokkal oldja meg a tárca, illetve a kormány vezetése a költségvetés összeállítását, a korábbi években – és más színezetű kormányok alatt – jellemző alkudozás, aktív lobbizás helyett inkább az valószínű, hogy a központ szava az eddigieknél erősebb lesz a parlamenti tárgyalás előtti szakaszban. De ez ahhoz is vezet, hogy a parlamenti vitára koncentrálódik a huzavona.
Az önkormányzati választások bevárása a tervezési körirattal egyben azt is sugallja, hogy a jövő évi adócsomag messze nincs még készen, és a nyilvánossággal a szokásosnál kicsit később, október derekán ismertethetik meg. Ugyanez sejthető a szerkezeti átalakításokról is, az állítólagos reformokról (ilyenek elindítását jelezte Matolcsy), ha folynak is munkálatok, csak nagyon szűk körben, és a részletek kidolgozása még időt fog igénybe venni.
Beáldozták az önkormányzati sikerért?
Feltűnő, hogy az önkormányzati választás mennyire hangsúlyossá vált a kormánypártok számára, a kabinet rövid idő alatt már másodszor rendelte alá a költségvetés szokásos ütemű elkészítésének érdekét a sikerrel kecsegtető helyhatósági választásoknak.
Nyáron a kétharmados Fidesz–KDNP-többség megszavazott egy olyan törvénymódosítást, amely a 2010-re érvényes – még 2008 őszén jogszabályba iktatott – költségvetési határidőket egy-egy hónappal eltolta, és így az október 3-i önkormányzati választások utánra tette a költségvetés parlamenti beterjesztésének határidejét. (Ezzel egyébként nem tett mást a parlament, mint visszaállította azt a korábbi rendet, amely mindig lehetőséget teremtett arra, hogy az önkormányzati választási kampányt „ne zavarja meg” a költségvetés vitája.)
Nem lesz népszerű a költségvetés
Az mindenesetre nem valószínű, hogy a 2011-es költségvetés nagyon népszerű lesz. A költségvetés úgy kell összeállítania a kormánynak, hogy azzal soha nem látott szintűre, három százalék alá szorítsa a GDP-arányos államháztartási hiányt, amint arra nemrég Matolcsy György mellett Orbán Viktor kormányfő is ígéretet tett. Ugyan nem kell nagy erőfeszítést tenni ezért a célért, de a szóba jöhető intézkedések (például bérbefagyasztás a közszférában, extraadó a pénzügyi szektor mellett más területeken, az adócsökkentés elnyújtása) nem nevezhetők osztogatásnak.
Lapunk még hétfőn megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy kommentálják értesülésünket, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy összefüggés van-e az önkormányzati választások és a tervezési körirat ilyen kései elkészülte között. A tárca egyelőre nem válaszolt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27