A Paksi Atomerőművet pereli az Energia Klub

2010.09.16. 15:35
Bepereli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület, mert a társaság nem adta ki az atomerőmű bővítésével foglalkozó, úgynevezett Teller-projekt adatait.

Az egyesület még a bővítésről szóló 2009-es parlamenti döntést megelőzően kérte a Paksi Atomerőmű Teller-projektjének egyes adatait - elsősorban a költségekre vonatkozó információkat, illetve a projekt keretében kötött szerződéseket - azon a címen, hogy ezek közérdekű információknak minősülnek.

Nem állami tulajdon

Az atomerőmű azzal tagadta meg a kérést, hogy álláspontja szerint a Paksi Atomerőmű Zrt. nem a Magyar Állam tulajdonában van, így nem érintik az adatvédelmi és az államháztartási törvény vonatkozó előírásai.

Az Energia Klub jogi képviseletét az Energia Kontroll Programmal kapcsolatos ügyekben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogsegélyszolgálata látja el.

A tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezérigazgatója, Mártha Imre még vezetői tisztségében idén áprilisban azt mondta: a mértékadó beruházások költsége alapján a bővítés két 1000-1200 megawatt teljesítményű blokk esetén mintegy hatmilliárd euróba kerülhet.

Jelenleg is folyik eljárás

Az Energia Klub a közleményben emlékeztet arra, hogy Energia Kontroll Programot indított 2009 elején az energetikai tárgyú adatok megszerzésére. A program keretében indított adatkérelmek közül jelenleg is jogi eljárás folyik a stratégiai gáztárolóval kapcsolatos szerződések egyes részletei, a kapcsoltan termelő erőművek támogatásának adatai és az MVM-nek a villamosenergia-termelőkkel kötött szerződései ügyében.

A tulajdonos MVM és külön a Paksi Atomerőmű igazgatósága 2010 februárjában elfogadta az atomerőmű-bővítés gyakorlati előkészítésének koncepcióját.

Sok a kérdőjel

Az akkori tájékoztatás szerint a szóba jövő reaktortípus a már meglévőkkel egyezően nyomottvizes, gyártótól függően 1000-1600 megawatt teljesítményű. A kiválasztásnál figyelembe kell venni a hazai tapasztalatokat, hozzáértést is, emeli ki a koncepció, amely négy szóba jöhető reaktortípust sorol fel: az orosz AES-2006, az amerikai AP-1000, a francia-német EPR, illetve a francia-német-japán ATMEA típust.

Mártha Imre áprilisban azt mondta: a bővítés finanszírozása minden bizonnyal több elemből állhat majd. Ezek között lehetséges, hogy részben a szállítók biztosítják a pénzügyi forrást, szindikált kereskedelmi banki hitel felvétele is szerepelhet, és elképzelhető az is, hogy maguk a áramkereskedők is hiteleznek, amit a majdani kedvező árú villamos energia értékesítésének hasznából fedeznek.