Rogán: Megszűnik a hitelesek kiszolgáltatottsága
A törvényjavaslat egyik kidolgozója hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott: alapelv, hogy a hitelt vissza kell fizetni, és a magyar jelzáloghitelezés rendszerére szükség van, ezért olyan szabályokat kell meghonosítani, amely hosszú távon tartható és kiszámítható jelzáloghitelezést garantál. A törvénycsomaggal ugyanakkor egyértelművé teszik, hogy megszűnik a hitelesek kiszolgáltatottsága. A képviselő kifejtette, az eredeti, nyolcpontos törvénycsomagról egyeztetéseket kezdeményeztek a bankszektorral és a hitelesek képviseletével is, és végül hét pontot emeltek be a javaslatba.
E szerint megtiltanák az egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, bizonyos esetekben az extradíjak felszámítását, köteleznék a bankokat a középárfolyam alkalmazására, illetve ingyenesen elérhetővé tennék az előtörlesztést és a futamidő hosszabbítását. A tiszta lappal indulás jogára vonatkozó szabály egyelőre nem került a csomagba tartalékképzési kockázatok miatt.
Rogán Antal expozéjában kiemelte: komoly előrelépés, hogy semmilyen díj nem emelhető még az infláció mértékével sem. A kamatemelést szigorú feltételekhez kötik, amit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével engedélyeztetni kell. A középárfolyam használatával kapcsolatban a képviselő megjegyezte: olyan módosító indítvánnyal egészítik majd ki, amely szerint mindenfajta törlesztésnél ezt kell alkalmazni. Nincs lehetőség arra, hogy a bank több módon is pénzhez jusson egy hitel nyújtásával, a költségeket a kamaton keresztül kell megtéríteni.
Szólt az ingyenes előtörlesztésről is, amelyet jelzáloghitel esetében lehetne igénybe venni. A jelzáloglevéllel fedezett hiteleknél az elő- és végtörlesztés mértéke a felére csökken és bizonyos esetekben az ingyenes előtörlesztésre is lehetőség lesz. A javaslatot alapvetően a lakáshitelesek megsegítésére fogalmazták meg, de a törvény pontosítására több más ponton is szükség van. Ezt a pénzügyi kormányzat készíti elő.
2002 körül volt támogatott kamatú lakáshitel, de ezt a választások után megszüntették és a deviza alapú hitelezést támogatták. A devizahitel azonban - svájci frank alapon - kockázatos volt, mert a svájci fizetőeszköz kockázatos deviza. Nem volt a hiteleseket védő konstrukció és senki nem hívta a figyelmet a deviza alapú hitelek veszélyeire. Mindenki felelős a kialakult helyzetért, aki ezt nem tette meg. 30 és 45 napos hatályba lépés szerepel a törvényjavaslatban, ha október végéig megtárgyalják, akkor november végén, illetve december 15-én életbe léphet.