Cáfolja a Zóna Taxi, hogy kirúgták Ferihegyről
Veres István határozottan cáfolta a korábbi közleményükben foglaltakat, hogy a Zóna-Service kézhez kapta volna a BA értesítését a szolgáltatási szerződés egyoldalú felmondásáról. Kifejtette: mostanra tüzetesen átnézték jogászaikkal a BA-tól kapott levelet és kiderült: a repteret üzemeltető cég nem felmondta a szerződést, hanem a szerződés 60 nap utáni felmondására hívja fel a figyelmet.
A Zóna-Service jelenleg is szolgáltat Ferihegyen, az új tender kiírásához pedig a BA-nak előzetesen engedélyt kell szereznie a Budapest Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivataltól és a Droszt Kft.-től is, mivel ezen állami közterület esetén a tulajdonost a hivatal képviseli, közterületen pedig - Budapest területén - a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Droszt Kft. hozhat csak létre drosztokat - mondta a Zóna-Service szóvivője.
A BA október 7-én azt közölte, hogy felmondta az eddigi megállapodást és új tendert írt ki a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra, s több, a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg részvételre a tenderben. A Népszabadság keddi számában arról írt, hogy a City Taxi, a 6x6, a Főtaxi és a Budapest Taxi kapott meghívást a BA új taxitenderére.
A BA utoljára 2006-ban írt ki tendert a szolgáltatásra, amelyet a Zóna-Service Konzorcium nyert. A BA négy plusz egy évre kötött kizárólagos szerződést a reptéri utasfelvételre az Euro Taxi Bt., az Airport Security Kft., az UTAX Bt., a NEXT AUTO Kft., az Office Service Concept Kft., a Petrányi-Auto Kft. és Szakál József egyéni vállalkozó által létrehozott konzorciummal.
A Zóna-Service keddre tervezett, előre bejelentett ferihegyi, közterületi sajtótájékoztatójának megtartásához a BA nem járult hozzá. Veres István elmondta: ez ügyben kérték a hatóságok állásfoglalását, s amennyiben azt a választ kapják, hogy a közterületen, pontosabban a Zóna-Service által bérelt droszton megtarthatják az eseményt, csütörtökön a helyszínen állnak a sajtó rendelkezésére. A nemleges válasz ugyanakkor azt jelentheti, hogy ezentúl mindenkinek engedélyt kell kérnie a BA-tól, aki Ferihegyen nyilatkozni akar - mondta a szóvivő.