Újraindult a termelés az ajkai timföldgyárban
Az ígéretekkel ellentétben nem pénteken délben, hanem késő délután indult újra a termelés az ajkai timföldgyárban. Az üzemeltető MAL Zrt. vezetősége és a vállalatot felügyelő szakemberek egész délután egyeztettek az újraindításról.
A felügyelők hiánypótlásra szólították fel a cég képviselőit, ezért nem tudták tartani az eredeti határidőt. Petróczi Tímea, a cég felügyeletére kinevezett katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője elmondta: a MAL Zrt.-nek még át kellett adnia néhány olyan dokumentumot, amelyek az újraindításhoz elengedhetetlen voltak.
A termelés pénteken késő délután indult újra a gyárban, az erőmű megkezdte a gőzszolgáltatást, négy nap múlva pedig már az iszapömlés előtti normál üzemmódban folyik majd a termelés a tervek szerint.
A timföldgyárban több mint 1100 ember dolgozik, a gyárban 11 napja állt le a termelés, miután átszakadt Kolontár mellett a vörösiszap-tározó. A MAL Zrt. a leállásból adódó piacvesztéstől tartva már többször kérte az újraindítást. A termelés során keletkezett vörösiszapot egyébként ezután már egy új, eddig üresen álló kazettában, a 10/a jelűben tárolják majd.
Az Országgyűlés hétfőn módosította a honvédelemről szóló törvényt, ennek értelmében kormánybiztosként Bakondi György hatáskörébe került a MAL Zrt. teljes körű felügyelete, vagyonkezelése és üzemeltetése is. A kormánybiztosnak két helyettese van: Valenta László, aki a Belügyminisztérium ellenőrzési felügyeleti vezetője, illetve Tollár Tibor, aki a katasztrófavédelem gazdasági helyettese. Mellettük még számos szakértő dolgozik a csoportban.