Elbocsátások a Matolcsy-minisztériumban
Az eddig végrehajtott létszámleépítéseket követően újra álmatlan éjszakái lehetnek a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) dolgozóknak. A Napi úgy értesült, hogy a szaktárcának 10 százalékos "minőségi cserét" kell végrehajtania. Ez azt jelenti, hogy a minisztériumból 80-100 dolgozót kell elküldeni, helyettük pedig újakat felvenni.
A Napi információi szerint a lépés a tárcánál illetve az elődintézményeknél régebb óta dolgozókat érinti, a kormányváltás után felvetteket nem. Úgy tudni, a főosztályok már meg is kapták, hogy náluk pontosan hány főre vonatkozik a cserekövetelmény.
Az ügyben a Napi megkereste az NGM-et is. A minisztériumtól többek közt azt szerettük volna megtudni, hogy mely területeket és munkatársakat érinti ez a csere, miért van rá szükség, hány személyről van szó, mikor zajlik le, miért a régebbi dolgozókat küldik el, kiket várnak a helyükre.
Minderre az NGM csak annyit felelt, hogy a kormányzati költségtakarékosság és a hatékonyabb közigazgatás kialakítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium egészére kiterjedő leépítésre kerül sor. A minisztérium közlése szerint a tárcánál érvényben lévő létszámstop ellenére a minisztérium fennakadás nélkül végzi munkáját.
A Napi információi szerint a Külgazdasági Hivatalt (HITA) nem érinti az állománycsere, a szervezetnél a kormányhatározatban előírt létszám feltöltése folyik.
A Külügyminisztérium múlt csütörtökön közölte, hogy a jogszabályok által előírt létszámleépítésre kényszerül mind a minisztériumban, mind a külképviseleteken. A tárca ezt a feladatot folyamatosan végzi, s ennek keretében a napokban 35 munkatársnak szünteti meg a munkaviszonyát.