Előd
7 °C
16 °C

Lepihent az euróválság

2011.07.19. 10:46

Kedden enyhült a befektetői kockázatkerülés a nemzetközi piacokon, a forintvalamennyit korrigált korábbi tetemes veszteségeiből. A svájci frank délelőtt tíz óra után 234 forintba kerül, ez két százalék közeli frankgyengülést illetve forinterősödést jelent a hétfőn délelőtt 238,46 forinton elért negatív történelmi rekorddal szemben.

Egy euró 271,6 forint, a dollárérét 192 forintot kell fizetni, száz japán jent pedig 243,05 forinton jegyeztek kedd délelőtt a hétfő délutáni 245,40 forinttal szemben. Pénteken 241 forint környékén mozgott a jegyzés.

Hétfőn a banki stresszteszt eredményének értelmezése kötötte le az értékpapír- és devizapiacok figyelmét. Az európai bankrendszer pénzügyi krízishelyzettel szembeni ellenállóképességét felmérő vizsgálat eredménye a várakozásoknak megfelelő, sőt, annál kicsit jobb is lett, de a pénzügyi elemzők kételkedtek a felmérés hitelességében. Egyesek szerint nem voltak eléggé szigorúak a vizsgálati kritériumok, nem készült például stresszforgatókönyv európai államcsődök hatásvizsgálatával.

A piacokon emiatt a kockázatkerülő befektetői magatartás kerekedett felül, ami erősítette a biztonságosnak tartott eszközök iránti keresletet. Ez rekordszintre hajtotta a svájci frank és az arany árfolyamát is.

Mára enyhült a befektetői kockázatkerülés a nemzetközi piacokon, a svájci frank leadott előző napi nyereségéből, a főbb devizák korrigálták veszteségeiket, s a forint is magához tért kissé a svájci frankkal szembeni negatív rekordjához és az euróval szemben négy havi mélypontjához képest. A befektetői magatartás azonban továbbra is alapvetően tartózkodó, a piacok az euróövezeti válságcsúcs csütörtöki döntéseire várnak.

275-ös euró is jöhet?

Hétfőn rekordok születtek az euróövezeti perifériális országok szuverén törlesztésbiztosítási ügyleteinek árazásában is, tükrözve az euróövezeti pénzügyi rendszer stabilitásával szembeni aggodalmak fokozódását. A görög CDS-díjszabás átlépte a 2 500 bázispontos határt, ami a valaha elért legmagasabb jegyzés a származékos ügylet történetében.

Kereskedők szerint a forint kedden az erős technikai ellenállási határnak tekintett 270-es euró jegyzés felé közelíthet, összhangban az általános devizapiaci korrekcióval. Elemzők nem tartják valószínűnek, hogy újabb negatív euróövezeti fejlemények híján a 275-ös euró jegyzési szintet is átlépve gyengülne tovább a forint.