Az utószezonban bíznak a Balatonnál

2011.08.01. 07:20

Rosszkor jött a rossz idő a hazai szállodák számára. Ráadásul az utóbbi időben egyre inkább a belföldi turizmusra építő hoteleket a háztartások romló anyagi helyzete mellett az is hátrányosan érinti, hogy nehézkesen megy a váltás az üdülési csekkről a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP) − állítják a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők.

Van, aki lemondja korábban lefoglalt szállását, sokan pedig a tervezettnél korábban indulnak haza − így jellemezhető az újra rosszul alakuló nyári szezon a hazai tóparti üdülőhelyeken Erdei János, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint. A szállásadók helyzetét az is nehezíti, hogy a belföldi turisták jellemzően az utolsó pillanatra hagyják a foglalást, akciós, lastminute-ajánlatokra vadászva. A szövetség felmérései alapján a május−június rosszul alakult, a rendre hétvégenként érkező hidegfrontok miatt, egy szép kora őszi idő még hozhat némi többletforgalmat.

A KSH legfrissebb adatai alapján a balatoni üdülőkörzetben 79,9 ezer vendég 246,6 ezer vendégéjszakát töltött el, ami 18, illetve 14 százalékos csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest. A kedvezőtlen időjárás főleg azon vízparti szállodáknak jelent nagy veszteséget, amelyek nem rendelkeznek beltéri wellnessrészleggel. Hasonló okok miatt a már eddig is a helyzet veszteseinek számító panziók és magánszállások érezhetik meg leginkább a kereslet csökkenését.

Erdei szerint félő, hogy az üdülési csekk túl gyors kivezetése és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) vártnál lassúbb elterjedése is fékezi a belföldi idegenforgalom fejlődését. A hazai turizmust mindezek mellett a háztartások fogyasztásának csökkenése is sújtja, részben a magas svájcifrank-árfolyam miatti törlesztőrészlet-növekedéssel összefüggésben.