Matolcsy: Az IMF a víz alatt rugdos minket
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemcsak nem értett egyet a bankadóval, a magánnyugdíj-pénztári rendszer reformjával és a krízisadóval, de mindent megtett nyíltan és a kulisszák mögött azért, hogy a magyar kormány ne hozza meg az ezekről szóló döntéseket, illetve vonja vissza azokat - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlament gazdasági és informatikai bizottságának ülésén.
A miniszter szerint, az IMF visszavonatná a három intézkedést, ha tehetné.
Úgy fogalmazott: "egy dicséretre 20-25 víz alatti rúgás jut", minden hasonló jellegű magyar döntést "megpróbáltak megtorpedózni és visszafordítani, meggátolni a fertőzést, hiszen mindig azt mondták, hogy ha ti bankadót vezettek be, mindenki be fogja vezetni, tizenketten bevezették, ha ti a nyugdíjpénztárt megreformáljátok, mindenki utánatok megy".
A szervezet egy-egy kedvező véleménye Magyarországról annak köszönhető, hogy belátta, az ország nem jelent olyan jellegű kockázatot, mint Görögország, Portugália, Írország, Spanyolország vagy Olaszország - tette hozzá.
A jegybank is hibás a devizahitelekért
Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy szerinte a korábbi pénzügyminiszterek és a jegybank is hibázott, amikor 2003 után a devizahitelek elterjedésekor nem tettek meg három kötelező gazdaságpolitikai védelmi intézkedést.
Matolcsy szerint be kellett volna vezetni, hogy az MNB valutatartalékának szerkezete kövesse a devizahitelesek euró és svájci frank kölcsöneinek arányát, ha több azokban a frank, akkor utóbbi fizetőeszközből a jegybanknak is többet kellett volna tartalékolnia, és akkor képes lenne ma beavatkozni.
Matolcsy György közölte: a pénzügyminiszternek céltartalékot kellett volna képeztetnie a bankokkal, ha devizában hiteleznek. Harmadik védelmi intézkedésként mindenkivel, aki devizában vett fel hitelt, árfolyam-biztosítást kellett volna köttetni - hangsúlyozta.