Tiltakozik az osztrák pénzügyminiszter is

Levélben tiltakozott az osztrák pénzügyminiszter a devizahitelek rögzített árfolyamon való törlesztésére kidolgozott magyar kormányzati javaslat ellen, jelentették osztrák lapok.
Maria Fekter hétfőn Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek írt levelében tiltakozott a devizahitelek hivatalosan rögzített árfolyamon tervezett "kényszer-átváltása" ellen, írta keden a Wirtschaftsblatt.
Fekter szerint a lépés "hatalmas és azonnali veszteségekhez" vezet az egész magyar bankrendszerben és "veszélyezteti Kelet- és Közép-Európa egészének pénzügyi stabilitását". Az osztrák pénzügyminiszter szerint "a tervezett intézkedések a jogbiztonság olyan mértékű sérülését jelentik, amelyre eddig egyetlen EU-tagországban sem volt példa". Úgy vélekedett, hogy az intézkedés piacgazdaságban elfogadhatatlan gyakorlat, és "nem felel meg a várakozásoknak, amelyeket egy befektető egy működő piacgazdasággal és demokráciával szemben támaszthat".
Fekter szerint ha valóban érvénybe lép a törvény, legalábbis biztosítani kell a magyar és a külföldi kézben lévő bankok egyenlő bánásmódját. Az osztrák miniszter emlékeztetett az úgynevezett Bécsi Kezdeményezésre. Ennek keretében a külföldi bankok 2009-ben vállalták, hogy nem vonnak ki tőkét a térségből.
Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök hat területre vonatkozó akciótervet hirdetett hétfőn a parlamentben. Megvalósíthatónak nevezte azt a pénteken ismertetett javaslatot, amely szerint a devizahitelesek rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthetik adósságukat. A kormány kezdeményezni fogja azt is, hogy a devizahitelekkel kapcsolatban jelentkező költségeket csak forintban számolhassák fel a bankok, s javaslatot tesz a kamatszámítás átláthatóbbá tételére is.
Az osztrák külügyminiszter hétfőn nap Brüsszelben azt mondta, Ausztria bankjait "létükben fenyegeti" a magyar devizahitelesek gondjainak megoldására kidolgozott kormányzati program. Michael Spindelegger szerint az osztrák bankok mintegy hat milliárd euró erejéig érintettek a magyarországi devizahitel-állományban. Osztrák részről felvetették, hogy szükség esetén lépnie kellene az Európai Bizottságnak, az Európai Bírósághoz lehetne fordulni.
Megdöbbenéssel fogadta a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésére vonatkozó magyarországi javaslatot az osztrák jegybank (OeNB), jelentette hétfőn az osztrák hírügynökség. Az OeNB szerint a megoldás jogbizonytalanságot okoz.
A Magyar Bankszövetség szintén elfogadhatatlannak tartja a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének lehetőségét. A bankokat érintő többi javaslatról kész tárgyalni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
34 perce
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
30 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
1 órája
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
1 órája
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Címlapon
Uniós törvényt sérthet, ha Magyarországon arcfelismerő rendszerekkel figyelik meg, kik vesznek részt a Pride-on
Az ilyen tevékenység a GDPR szerint is aggályos lehet.
1 órája
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
1 órája
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18