pixel

Megbukott a projekt, egymilliárdot követel az MNV

2011.10.25. 11:59 Módosítva: 2011.10.25. 11:59

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 1 milliárd forintot követel az Idom 2000 Konzulens Zrt.-től, amelyet még 2008-ban bíztak meg az egységes állami vagyonnyilvántartás elkészítésével, de ezt a cég késve és csak részben készítette el.

Az MNV keddi közleménye szerint a vagyonkezelő keresetlevelet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz az Idom 2000 Konzulens Zrt. ellen, a levélben az MNV Zrt. azt kéri, hogy a bíróság kötelezze az Idomot, fizessen meg több mint 1 milliárd forintot az MNV Zrt.-nek eredeti állapot helyreállítása és kártérítés jogcímén.

Nem tartotta a határidőket

Az MNV 2008. október 10-én kötött szerződést a céggel az egységes állami vagyonnyilvántartás, azaz az Everest projekt elkészítésére. Az elkészült rendszernek részletes kimutatást kellett volna nyújtania az állami vagyonról így különösen ingatlanokról, ingóságokról, a vagyontárgyak értékéről, a vagyonkezelőkről, az állami tulajdonú gazdasági társaságokról és azok pénzügyi adatairól, a termőföldről és minden más, a magyar állam tulajdonában lévő vagyontárgyról.

Az eredeti szerződésben szereplő ütemtervet szerződés-módosítással átütemezték, azonban az Idom a módosított határidőket sem tudta betartani. Az első két fázist késve adta át, a harmadikat már el sem készítette. Az első két fázis elkészítésének szerződés szerinti díját az MNV kifizette.

A projekt megbukott

A közlemény szerint az MNV Zrt. 2010 júniusában hivatalba lépett új vezetése számára hamarosan egyértelművé vált: az Everest projekt megbukott. Már a társaság korábbi vezetése is felismerte, hogy a projekt ésszerű időn belüli megvalósítása nem teljesül, mégsem hozta meg a szükséges intézkedéseket az állami vagyon megóvása érdekében. A helyzet rendezése céljából az MNV tárgyalásokat kezdett az Idom vezetésével.

Az MNV a szerződés felbontását követően nem használta az Idom eszközeit, azokat minél gyorsabban szerette volna visszaszolgáltatni. A cég azonban megtiltotta az átadott eszközök és szoftverek használatát, de azokat nem vette vissza, így akadályozva az eredeti állapot elszámolási kötelezettséggel járó helyreállítását. Mindeközben ráadásul az Idom Zrt. két céggé vált szét, eszközeinek, társasági vagyonának 94 százalékát a kivált cégbe helyezte. A vagyonkezelő szerint a cégjogi lépések a fedezetelvonás lehetőségét hordozzák magukban, ezért az MNV kénytelen volt bírósághoz fordulni.

A vagyonkezelő azt kéri a bíróságtól, hogy az az Idomot kötelezze a szerződés alapján az eddig kifizetett összegek visszafizetésére, továbbá kártérítés keretében azon összegek megfizetésére, amelyeket az MNV-nek nem kellett volna kifizetnie az Everest projekt nélkül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei

Továbbra is a külföldi turisták a magyar turizmus tartópillérei

Kijöttek a friss adatok, tovább zakatol a turizmus. A kormány ismét rekordévre számít.

26 perce

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

3 órája

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

29 perce

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

3 órája

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

9 perce

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

3 órája

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02