Nehéz lesz támogatott hitelhez jutni

2011. október 25., kedd 15:20

A fővárosban átlagosan 45 négyzetméteres lakásokat adtak el átlagosan 9,4 millió forintos áron, míg vidéken 51 négyzetméteres 7,3 millió forintos lakásokat értékesítettek, akik a lakás árából akartak végtörleszteni, derül ki a Duna House elemzéséből.

Budapesten a kisebb lakások (35-44 négyzetméter közöttiek) átlagára 9 millió forint. Vagyis lehet, hogy hiába vezetik be a hátralékos hiteladós számára a kisebb lakás vásárlásához igénybe vehető kamattámogatásos hitelt, mivel annak mértéke legfeljebb 6 millió forint lehet, ezt csak azok tudják igénybe venni, akiknek a lakásuk eladása után is még legalább 3 millió forintjuk marad.

Persze bőven találni Budapesten alig 6 millió forint fölötti ingatlanokat is (főleg panelek), de ebben az esetben vizsgálni kell, hogy ennek energetikai minősítése legalább olyan osztályú legyen, mint a korábban eladott lakásé. Ez feltételként szerepel ugyanis a tervezetben.

Vidéken könnyebb lesz elköltöznie a megszorult adósnak, mivel itt átlagban 51 négyzetméteres, 7,3 millió forintos lakásokat adnak el a végtörlesztők, az ennél kisebb (35-50 négyzetméteres) lakások átlagára pedig 7 millió forint. A típusbeli és helyrajzi szórás itt is, és Budapesten is tovább árnyalja a képet, ezek ugyanis átlagadatok, de jól mutatják a nagyságrendeket, írja elemzésében a Duna House.

A 6 millió forint kamattámogatott hitel havi törlesztőrészlete függ majd a futamidőtől és a gyermekek számától is, de csak az első 5 évre ad könnyítést, így a kamatkockázat miatt érdemes átgondolni
minden szempontot. Egy ekkora összeg 20 éves futamidővel az első évben 43-50 ezer forint közötti havi törlesztőt jelent, ami 5 évig apránként nő, majd az utolsó 15 évben 62 ezer forint körül alakul – feltéve persze, hogy addig nem változik az MNB kamatszintje.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nemcsak az árfolyam miatt nehéz a törlesztés - 2011.10.20.
A Bankszövetség főtitkára szerint egyszerűen jobban nőttek az árak, mint a bérek.
Így lehet lakáseladással végtörleszteni - 2011.10.17.
Egyre többen szeretnének a lakásuk árából végtörleszteni, ezzel jól járhatnak a vevők, áresés jöhet.
A spekulánsok is örülhetnek a támogatott lakáshitelnek - 2011.10.13.
Akár egy egész háztömböt is megvehetnek, öt év után adómentesen túladhatnak rajta.
h i r d e t é s

IngatlanInfó

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés