Erzsébet
0 °C
7 °C

Mihez kezdjen most a kormány?

2011.12.27. 11:12 Módosítva: 2011-12-27 11:25:40
Keménykedik velünk Brüsszel, megyünk lefelé a hitelminősítőknél – a nagyvilág görcsösen ellenáll a magyar sikertörténetnek, amelyről tudjuk, hogy van, még ha nem is látható. Ha a drága és bizonytalan piacinál olcsóbb és biztosabb hitelt szeretnénk, engednünk kell Brüsszelnek. De engedjünk-e, vagy bátran keressünk még szokatlanabb különutakat? Újraélesztjük a nemzeti konzultációt.

Ha valamikor, ezekben a vészterhes időkben, amikor a mi szabadságharcunk közben Európát és az eurózónát úgy támadják a hitelminősítők, hogy az szinte csak nekünk fáj, amikor egyszerre kell meggyőzni az elbizonytalanodó választót, a kérges szívű spekulánst és a szélsőbalosból lett européert, amikor gyakrabban esik a magyar adósságbesorolás, mint a hó – ilyenkor lenne nagy szükség egy kiadós nemzeti konzultációra.

Ami viszont nincs.

Sőt, ha a kormányzati kommunikációt jól értjük – tudva persze, hogy konzultációk azóta is akadtak, alkotmányostól a szociálisig –, a tavalyi választás volt az Igazán Nagy Nemzeti Konzultáció, amikor felhatalmazást adtunk mindenre, ami azóta történt. Bár idén szeptember elején, amikor Giró-Szász „Spekulatív” Andrással erősített a kormányzati kommunikáció, még úgy tűnt, hogy ősszel újabb nemzeti konzultációsorozat is indul, de nem indult.

Ez tarthatatlan. Hiszen ezermilliárdos megszorításokat jelentünk be, miközben két- és hárombetűs szervezetek olyan szúrós tekintettel néznek ránk, mint egyszeri kormányfő az uniós megállapodásra. És hiába vagyunk a legjobbak között, a németeknél is szigorúbban, hiába csökkentettük az államadósságot rekordmagasságba, a világ nem ért minket.

Mint a jó úttörő

Az Index ahol tud, segít. Miután a kormányzás módfelett fontos feladataitól valóban nem lenne jó elvonni az abban résztvevők figyelmét és energiáját, önként és dalolva felvesszük a nemzeti konzultációk elhullajtott stafétáját. Ezentúl időről időre megkérdezzük és megszavaztatjuk olvasóinkat nemzeti sorskérdésekről vagy a közbeszédet tematizáló politikai helyzetekről.

A mostani helyzet nagyjából ismert: az Európai Bizottság kemény feltételeket támasztana, hogy megköthessük a valutaalappal és az unióval a közös hitelszerződést. Kifogásolnak két törvényt – egy, az MNB-ről szóló, még a parlament előtt van, egyet, a stabilitásit, már elfogadták a képviselők. Szóvá tette ezeket José Manuel Barroso bizottsági elnök a kormányfőnek írt levélben, szóvá tette ezeket az Európai Központi Bank, szóvá tették az itt tárgyaló európai uniós delegáltak, és szóvá tette a kialakult helyzetet az S&P – legalábbis bátran értelmezhetjük így a leminősítést.

Mit lehet most tenni? Felsorolunk néhány lehetőséget, nem több és nem kevesebb komolysággal, mint ahogyan a nemzetgazdasági tárcánál a honi gazdaság kormányrúdját kezelik, szavaztatunk róluk, valamint várjuk róla a véleményeket erre az e-mail címre (természetesen a legérdekesebbeket a szavazás kiértékelésekor közzé is tesszük).

1. Világos: tegyük le a fegyvert!

Feladni az eddigi különutas gazdaságpolitikát, vagyis visszatérni az ortodox és kiszámítható pályára. Ebben az esetben a magyar kormány belátja, hogy az agresszív kisnyúl ritkán győzi le a jámbor oroszlánt, és eleget tesz a szigorú brüsszeli elvárásoknak. Vagyis a parlament a következő napokban mégsem fogadja el a jegybanktörvényt, amellyel már 2012-ben ledarálhatnák a devizatartalékokban ezermilliárdok fölött diszponáló MNB-t, és visszacsinálja az egykulcsos szja alaptörvénybe betonozását. Ha együttműködők vagyunk, talán gyorsan lezavarható a hiteltárgyalás, és talán gyorsan ki tudunk lábalni a bóvliból. de látni kell, akkor a szabadságharcunknak vége. Világos. Viszont mégis csak jobb 4 százalékos kölcsönnel eladósodni, mint 8-9 százalékossal.

2. Mutassuk meg, milyen az igazi nemzeti autonómia!

Menjen tovább a megkezdett úton a legitim és a mostani kormányzati tevékenységére kétharmados felhatalmazást kapott parlamenti többség. Azok január elsejétől már hatályosak is lesznek, aztán főhet a brüsszeliek feje, hogy jöjjenek-e ezek után tárgyalni. Ha jönnek, az arcvesztés nekik, máris helyzeti előnyben vagyunk, ami pedig a kocsmai bunyókban sem árt. Ha nem jönnek, akkor riogathatjuk a kockafejű eurobürokratákat egy jó kis közép-európai adósságválság rémével, miközben törvényileg felhalmazva rárabolhatunk a devizatartalékra – minek ülni a pénzen, ha költeni is lehet?.

3. Államosítsuk Brüsszelt!

A kétharmados többség birtokában semmi nem lehetetlen. Egy jól irányzott alkotmánymódosítással valószínűleg nincs akadálya, hogy az úgynevezett Európai Unió Magyarország huszadik megyéje legyen; tiltakozás esetén a belga főváros vagy bármi uniós vezető szabadon retusálható. És mint ilyentől, azonnal elvennénk tőle minden feladatot és intézményt, valamint természetesen minden vagyont is. A megoldás nem ortodox, de az évszázadok sikertelen magyar külpolitikai törekvései után a gyarmatosítás édes ízét is érezhetnénk a szánkban. Számolni lehet ugyan némi ellenállással, de az Alkotmánybíróságot gondos intézkedésekkel és további létszámbővítéssel rá lehetne venni, hogy 2014-ig semmiképp ne hozzon döntést a beadványokról.

4. Legyünk mi a 27. kanton!

Bár mindenki arról beszél, hogy a magyar gazdaság a némettől függ az export miatt, egymillió ember sorsa sokkal inkább attól, hogy a csokoládé, az óra és az adókerülő sportolók országában mi történik. A frankhiteleseket a Svájcba integrálásunk megmentené a devizaárfolyamok ingadozásától – pláne ha ez egy brutális forintkamatemelés után, jó árfolyamon történne –, minket megvédene az Európai Unió válságától, nem kellene törekednünk a hülye euró bevezetésére. Arról már ne is beszéljünk, hogy Svájcban nemhogy kétharmados többség van, hanem a négy parlamenti párt közösen kormányoz – Lázár János sem álmodhatna szebbet ennél, az ellenzék nélküli parlamentnél. (B-terv: ha csatlakozni nem tudunk, vezessük be egyoldalúan a frankot, mint balkániak az eurót.)

5. Új honfoglalást!

Hagyjuk magára az egész roskadozó európai miskulanciát. Kezdjünk el szedelőzködni, hagyjuk itt a kaviárzabáló, pezsgővel és vastag szivarokkal dőzsölő spekulánsokra a devizával terhelt házainkat. Keljünk útra oda, ahonnan eleink jöttek, irány Verecke, majd tovább Etelköz, Levédia. Meg se álljunk a közép-ázsiai pusztákig, ahol újonnan felfedezett – mellékesen olajban, gázban gazdag – testvéreink élnek.  Odafelé menet puhítsunk nyers húst a családi Suzukik nyergei alatt, és ha ott sikeresen letelepedtünk, intézzünk szórványos támadásokat az itt hagyott apátságok és nyugdíjvagyonok ellen.

Megszakadtak a hiteltárgyalások, bóvliban vagyunk – mihez kezdjen most a kormány?

  • 8692
    Világos: tegyük le a fegyvert, fogadjuk el az uniós feltételeket
  • 4701
    Csatlakozzunk Svájchoz, legyünk mi a 27. kanton
  • 3271
    Új honfoglalást!
  • 2928
    Mutassuk meg, milyen az igazi nemzeti autonómia
  • 2758
    Államosítsuk Brüsszelt