Két százalék lesz a diákhitel kamata

2012. január 17., kedd 13:53

Újabb cikkünk ebben a témában:

A diákhitel elintézi a költségvetést - 2012.04.17.
Két év múlva 141, 2020-ban 798 milliárd forintos terhet jelenthet egy titkos NFM-számítás szerint.

A kormány hétfőn döntött a Diákhitel 2 program elindításáról. A Diákhitel 2 két keretből áll majd, egy szabadon felhasználható részből és egy kötött, a képzési díjra felhasználható részből, az utóbbi kamata évi fix 2 százalék lesz, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja, jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A kormányszóvivő elmondta: a kormány célja az, hogy minden tehetséges és tanulni vágyó fiatal számára általánosan hozzáférhető, minőségi és fenntartható felsőoktatási rendszert teremtsen, amelynek a nemzetgazdasági célok és a munkaerőpiac igényeinek kielégítését kell szolgálnia. A finanszírozás átalakításának egyik legfontosabb eleme, hogy az új állami ösztöndíjasok száma mellett a kormány állami részösztöndíjas keretet is meghatározott - a két kör összesen 55 ezer főt foglal magában -, emellett létrehozta az önköltséges kategóriát - ismertette a szóvivő.

Mint azt az Index megírta, egy új diákhitel-konstrukcióval próbálja kivédeni a kormány, hogy az átalakított felsőoktatás önköltséges és részösztöndíjas szakjainak elvégzését csak jó anyagi háttérrel rendelkező családok gyermekei tudják finanszírozni. A hallgatók a mostani 400 ezres szabad felhasználású keret mellé évente legfeljebb 800 ezer forintos, kizárólag tandíjfizetésére használható hitelt is felvehetnek majd.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Új diákhitelről dönthet a kormány - 2012.01.03.
A szerdai ülésre készült javaslat szerint 800 ezer forintos keret nyílna az önköltséges és részösztöndíjas hallgatóknak, a fizetős diákok így évente már 1,2 milliót vehetnek fel.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés