Összejátszottak a szúnyogirtók?

2012. február 2., csütörtök 15:26

A Gazdasági Versenyhivatal helyszíni szemléket tartott és eljárást indított több, szúnyogirtásban résztvevő cég ellen, mert a gyanúja szerint felosztották egymás között a közbeszerzési eljárásokat - derül ki a GVH közleményéből.

A versenyhivatal szerint a Magyarországon meghatározó, vegyszeres szúnyogirtást végző vállalkozások már 2007-ben megállapodást köthettek a hazai működési területek (szúnyogirtásra kiírt közbeszerzési eljárások) felosztására, illetve megállapodtak a közbeszerzéseken adandó kivitelezési árakban.

A Corax-Bioner Zrt., a GERGELY AIR Kft., a KOMPLEX AIR Kft., a KOBO-COOP-'96 Kft., az RSZ-COOP Kft. és a SZEMP AIR  Kft. feltételezett megállapodása kiterjedt a 2010-es árvízi helyzet miatt létrejött, a Katasztrófavédelem által, állami pénzből finanszírozott, rendkívüli irtások elosztására is.

A versenyhivatal gyanúja szerint a megállapodás kiterjedt a vállalási árszint emelésének egyeztetésére is, valamint arra, hogy a területi elosztásért cserébe a piacvezető légi szúnyogirtó és egyben irtószergyártó Corax-Bioner Zrt. vállalta, hogy amennyiben az irtószert tőle vásárolják, akkor az ő működési területükön nem dolgozik szúnyogirtási szolgáltatóként, illetve olyan ajánlati árakat ad, amelyekkel lehetővé teszi, hogy magasabb árakkal tudják a megrendeléseket elnyerni.

A GVH gyanúja szerint ezzel a vállalkozások feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit - írja a közlemény.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Indulhat a balatoni szúnyogirtás - 2011.05.13.
Idén 90 millió forint jut a szúnyogirtásra, ebből az összegből 3 biológiai és 7 kémiai beavatkozást terveznek.
Július végére enyhülhet a balatoni szúnyoginvázió - 2010.07.16.
Siófoknál már javul a helyzet. A főszezon végéig még két kémiai irtásra kell számítani.
Nem bírnak a szúnyogokkal a Balatonnál - 2010.07.05.
Hiába irtanak a parton, a pocsolyás részről jön az utánpótlás. Pesten is pótirtást tartanak.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés