Mire is elég percenként egy forint?

Havi 60 915 forint.

Ha a Bácsfi Diána-i értelemben vett megújulásra képtelen ember lennék, akkor csak újratölteném 2007-es önmagam, és ennyiből próbálnék megélni egy hónapig. Hiszen a megszűnt adójóváírás után, gyerekkedvezmény nélkül és a bruttó 93 000 forintra emelés után ennyi marad ugyanis a minimálbérből – lényegében ugyanannyi, mint a bruttó 78 000 forintos tavalyiból maradt, adójóváírással, szintén gyerekkedvezmény nélkül. Pontosabban 315 forinttal több, de ne vesszünk el a részletekben.

Már csak azért sem, mert mit nekem 19 százalékkal emelve lényegében változatlanul hagyott minimálbér, ami nettóban már kerek 7000 forinttal több a négy és fél évvel ezelőttinél! Ennél sokkal nagyobb kihívást látok magam előtt, olyan méretűt, mint Szanyi Tibornak az MSZP-elnökség.

47 000 forintot.

Másképpen számolva napi 1516-1621 forintot – a hónap hosszától függően, figyelembe véve, hogy idén szökőév van –, vagyis óránként 63-67 forintot, vagyis lényegében percenként egy forintot.

Erről az összegről mondta azt... – és itt álljunk is meg egy forintra, tisztázni, ki és mit is mondott róla pontosan.

A hírekbe úgy került be a történet, hogy állítólag Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter fogalmazott úgy: ennyiből meg lehet élni. Ő azonban egész pontosan azt mondta: „kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé” vezeti a közmunkaprogramokban résztvevőket a havi 47 000 forintos tényleges bér – a ténylegest, fogadjuk el, a nettó szó szinonimájaként használta.

Tehát a miniszter nem mondta azt, hogy ennyiből meg lehet élni, csak azt, hogy el lehet indulni belőle az életnek az irányába, feléje a tisztes megélhetésnek. (Az állítást megvizsgáltuk igaz-hamis mérőnkkel is, csúnya buktát jelzett : a közmunkárt korábban több mint 60 ezer forintot lehetett keresni, így a 47 ezres összeg biztosan nem vezet biztonságosabb megélhetés felé.)

De aztán jött Zsiga Marcell, fideszes képviselő Borsodból, akit talán zavarba ejtett, hogy a köztévé munkatársa kérdezett tőle – a közmédiumokat is, így le sem adták –, és ő bizony kimondta. Szerinte „biztosan meg lehet élni 47 000 forintból, biztosan meg lehet élni 47 000 forintból, igen, azt hiszem igen”.

Szóval kaptunk egy remek kihívást, egy háromnegyed minimálbérnyi feladatot: megélni 47 000 forintból.

Hát lássuk, meg lehet-e.

(Mire idáig eljutottam, ennyi szöveget leírtam, linkeket tettem be, ésatöbbi, ésatöbbi, eltelt nagyjából negyedóra, picit talán több is, amíg egy fillért sem költöttem, szóval tizenöt-húsz forinttal máris beljebb vagyok.)

De vissza a főcsapásra.

Február 17-én, péntek reggeltől március 17-e, szombat estig megpróbálom 47 000 forintból kihúzni. Az, hogy rövid hónap van, segít, mint Dörner Györgynek a másfajta dimenziók, a szökőév és a magas fűtésszámlát eredményező szibériai kutyahideg viszont elintézhet, mint fideszesek belharca a BKV-t.

Miután nagyjából négy és fél éve az összegszerűen is több, reálértéken pedig sokkal-sokkal többet érő minimálbérből sem tudtam kihúzni egy hónapig – ráadásul nyáron, amikor a rezsiszámla alig több, mint az LMP befolyása a tiszántúli politikai életben –, azt mondhatják, alig titkolt lenézéssel, „ugyan már, Haász, mit ügyeskedsz, nem fog ez menni”.

Ez volt az én első gondolatom is, kicsit össze is szorult a gyomrom a gondolatra, hogy az Avasra látogató Gyurcsány Ferenc módjára házhoz megyek a kudarcért. De aztán megacéloztam a lelkem, ha e lángoktól ölelt kis haza néhány kiosztott saller és koki után képes kibírni az unió sértő, nyegle hangnemét, én sem adhatom fel a küzdelmet már annak megkezdése előtt.

Pláne, hogy olyan harcot kezdek, amelyben bizton számíthatok segítőkre – Matolcsy Györgyre és Zsiga Marcellre. Legalábbis ezt gondoltam én. Ezért levelet írtam mindkettőjüknek; vagyis hát természetesen Matolcsynak nem személyesen, hanem a hivatali utat betartva a minisztériumi sajtóosztálynak.

„Szeretném kipróbálni, mire elég ma Magyarországon 47 ezer forint, ehhez kérek segítséget” – próbáltam tiborci magasságokba emelkedni. Egyfelől felvetettem, milyen jó is lenne, ha együtt kezdenénk neki, a miniszter, a képviselő és én, a 47 ezres kísérletnek, bár magam is éreztem, hogy nincs ennek realitása. Másfelől azt kértem, hogy „ha mégsem száll be a próbálkozásba, akkor legalább [...] akár ő személyesen, akár minisztériumi stábja készítsen el nekem egy vázlatos költségvetést [...] amiben felvázolja azt a mikrogazdasági pályát, amin 2012. február 17-e és 2012. március 17-e között be tudom osztani a 47 ezer forintomat”.

A szolgáltató államba vetett hitem 1 óra 29 perc alatt – új életemben ez 89 forintot jelent – elgyengült, mint kikeresztelkedett spanyol zsidóké az inkvizíciótól. Ezt a választ kaptam ugyanis az NGM-től: „A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nem feladata, hogy magánemberek számára életviteli tanácsadást nyújtson”; arra a javaslatomra, hogy Matolcsy Györggyel együtt is megpróbálhatnánk a biztonságos megélhetés felé elindulni, nem is reagáltak.

És nem reagált az e-mailemre az igazi Zsiga Marcell sem – lehet, hogy azért, mert ő is elkezdett megélni 47 000 forintból. Nem, nem, természetesen az az oldal csak egy úgynevezett viccparódia, szemben a Semjén Zsolt-i mélységekig komoly kísérletemmel. Így inkább arra gondolok, hogy a képviselő talán Borsodban nem nézi a parlamenti levelezését, és hétfőn majd biztosan írni fog.

Addigra már, ha jól számolom, nagyjából 5000 forintom telik el a teszthónapból. Amelyben, az első becsléseim szerint, nem fogok mást csinálni, mint sokat aludni – egy nyolcórás alvás 536 forintba jön ki –, sokat gyalogolni – BKV-ra nem futja, autóra pláne nem, biciklihez hideg van –, keveset enni, és nagyon vigyázni magamra, a ruhámra, cipőmre, egészségemre.

A modellben nem számolok természetesen az egyébként fizetendő nagyjából 60 ezer forintos lakáshitelemmel; nem is elsősorban azért, mert ez az indulás napján tönkretenné a kalandot, sokkal inkább azért, mert 47 ezres keresettel senki nem kapna lakáshitelt, pláne nem ekkora összegűt. Persze lehettek, sőt biztosan vannak is sokan, akik egykor nem ennyit kerestek, és kaphattak hitelt – feltehetően ők most a hitelüket 90 napnál régebben nem törlesztők szomorúan népes táborát gyarapítják; a gyakorlatban tehát épp úgy nem terheli a kasszájukat a törlesztőrészlet, mintha nem lenne hitelük.

Emellett úgy számolok, hogy aki ennyi pénzből él, az nem tud fenntartani egyedül egy háztartást, de még lakbért sem tud fizetni, így vagy élettársánál vagy szüleinél, gyerekeinél vagy valamilyen rokonánál lakik – egyszóval a lakás rezsiköltségének csak a felét fogom számolni a 47 ezres kiadás terhére.

Mivel azonban tél van, és már a nem túl hideg múlt év végi hónapok után is bőven 20 000 forint fölött volt a távhőszámla, nincs kétségem, hogy a szerény megélhetésre szánt pénzem nagyjából felét el fogja vinni a lakhatás költsége (persze valószínű, hogy ha tényleg 47 ezer forintból élnék, akkor kapnék valami lakhatási támogatást, de hát erről sem Matolcsy, sem Zsiga Marcell nem beszélt).

Szóval nagyjából 20-25 ezer forint lesz a rezsi, a maradék 22-27 ezer forintból, tehát kábé napi egy ezresből kajálni fogok. Sok kenyeret, krumplit, kását, tésztát és tojást – a 2007-es emlékeim szerint ezek voltak a nagyjából megfizethető tételek. És reménykedem, hogy ebben az egy hónapban semmi nem romlik el a lakásban, és nem fogok megbetegedni, hogy gyógyszerre kelljen költenem, és nem kell a messzi városokba utaznom – vagy ha igen, akkor lesz olyan jó idő, hogy stoppolhassak –, sem Budapest egy távoli kerületébe, és egyetlen ismerősről, rokonról sem derül ki, hogy születés- vagy névnapja, keresztelője, esküvője, bármicvója, szalagavatója, vagy bármilyen egyéb olyan jeles napja van, amire ajándékot kell vinni.

Ha jó ötletekkel szeretne segíteni, ha Ön is ennyiből él vagy élt, ha parlamenti képviselő vagy miniszter, vagy bárki más, aki betársulna az emberkísérletbe, ha tud trükköket az olcsó túléléshez, írjon nekem!