Norbert, Cintia
13 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Hogyan élek majd napi 775 forintból?

Úton a szerény, de biztonságos megélhetés felé, 3. rész

2012.03.04. 16:21
Egy hónapig 47 000 forintból próbálok megélni. Az első héten 6111 forintot költöttem, a másodikon még kevesebbet, 4367-et. Viszont megjött a számlák többsége, lefelezve is 25 667 forinttal terhelve a költségvetésemet. Két hétre 10 885 forintom maradt. A borotvámmal már most is csak nyúzni tudom magam, éhes vagyok, és halogatom a vásárlásokat – mert nekem van hová halogatni.

Február 17-én, a politikában kialakult 47 000 forintos viták miatt – hogy tudniillik meg lehet-e élni ennyi pénzből, vagy legalább el lehet-e indulni belőle a tisztes megélhetésnek az irányába bele, vagy hogy nem lehet sem ezt, sem azt, de bezzeg azelmúltnyolcévben!; és itt az elmúlt nyolc év pártállástól függően a borzasztó káosz vagy a glóriás dicsőség kora volt –, szóval a 47 000 forintos viták miatt úgy döntöttem, hogy kipróbálom: mire is elég 47 000 forint egy hónapra.

Két hét telt el.

Ha nem is éhezéssel, de sokszor éhesen. Ha nem is nélkülözéssel, de lényegében vásárlás nélkül. Ha nem is effektív lopással, de sok-sok vendégeskedéssel a BKV jáművein, amit, tudom a minimálbéres időszakomból, sokan lopással azonosítanak (mentségemre legyen szólva, hogy próbálom csak a leglehetetlenebb távolságokat busszal, villamossal megtenni). És ha nem is kilátástalanul, csak azért nem, mert én tudom – amit a valóban néhány tízezer forintból érők nem tudhatnak, csak remélhetnek –, hogy ennek két hét múlva vége.

Vagyis sokkal hamarabb.

Mármint hogy sokkal hamarabb el fog fogyni a pénzem.

A héten ugyanis – a villanyszámla kivételével – megjöttek a csekkek. A teszt elején abból indultam ki, hogy 47 000 forintból egyedül élni teljesen reménytelen, valakivel együtt kell élnie a tisztes, biztos megélhetés felé a nemzeti együttműködés lendületével robogó közmunkásnak, így számolom tehát a rezsiköltségeket is, megfelezve.

Volt egy fix, forintra előre kalkulálható költség: a lakásszövetkezeti díj, tagdíj vagy mi, az havonta fix, 12 800 forint, vagyis nekem most 6400 forintos terhet jelent. Szerencsém volt a távhővel, most a januári számla jött ki, a nagy hidegek előtti, így még csak 26 411 forint volt – ebből ugye 13 205,5 forint az én felem. A díjbeszedő kéthavonta küld számlát, így ott negyedeltem, 3048,25 forint jött ki. Ezek együtt 22 653,75, vagyis hát ugye 22 654 forintot tesznek ki.

És akkor még ott volt, módszertani fejtörést okozva, mint uniónak az Erzsébet kártya, a kábeltévé- és internet-számla. A kettő együtt összesen 6027 forint, vagyis 3013,5 forint a rám jutó rész – de kérdés, hogy egy közmunkásnak vannak-e ilyen előfizetései; van ingyenes tévézési lehetőség, netezni sem muszáj. A dilemmát az az olvasóm oldotta meg, aki két hónapja elveszítette fővárosi állását, azóta az álláskeresési járadékból élnek, a felesége gyeden van, „és a számlák között fizetnünk kell a kétéves hűség miatt a netet és a kábeltévét is”. Akkor tehát jöjjön hozzá a 3013,5 forint is, a vége így 25 667(,25) forint.

Ez 17 nap 19 óra 47 perc – legalábbis ha úgy számolunk, hogy ennek a hónapnak minden percét nagyjából egy forintból kell kihúznom, akkor ennyit vitt el az életemből rezsi; ahogy mondtam, villanyszámla nélkül. Vagyis visz majd el hétfőn, amikor a csekkeket befizetem.

Borér' kaja

Ezeken túl mire költöttem a héten? A boltban 4047 forintot hagytam, ebben már benne volt egy nem túl drága bor is, amit ajándékba vittem. Ez volt a hét egyetlen olyan tétele, amit valódi közmunkásként nem fizettem volna meg, legalábbis kevesebbet költöttem volna ajándékra. Igaz, a héten ismét összejött három potyakaja egyikéhez épp ez a palack bor volt a belépő – nem szó szerint ugyebár –, így azt is mondhatjuk, hogy ennyi pénzt öt szelet húsra költöttem (volt az hat is, ki számolja). Vennem kellett még egy BKV-jegyet (320 forint), de azt egyelőre biztonsági tartalékként használom, és a dolgok jelenlegi állása szerint a következő két hétben nem is kell elsütnöm (az elmúlt két hétben többet kellett utaznom, mint előtte két hónapig). Összesen tehát 4367 forintot költöttem.

Az első hét után 40 889 forintom maradt, ez most megcsappant 25 667+4367, azaz 30 034 forinttal. Vagyis a maradék két hétnek 10 855 forinttal vágok neki, vagyis egy napra átlagosan 775 forint jutna – ha nem lenne majd még egy számla.

Hogy mire lehet elég napi 700-800 forint? Ennivalóra biztos elég lesz, de rosszra, unalmasra – másra aligha. És hogy mit eszem saját büdzséből? Húsleves – vagyis inkább csontleves –, krumplis tészta, krumplifőzelék, káposztás tészta, tócsni, bundás kenyér, pirítós kenyér, vajas kenyér, tejfölös kenyér – kábé ilyesmik alkotják az alapmenümet – hiába vagyok sokszor éhes, csak egy kilót fogytam –, a csúcs a paprikás krumpli volt. Illetve a potyakaják – azon is dilemmáztam, hogy ezeket elfogadjam-e, de végül arra jutottam, hogy ha valóban rászoruló lennék, akkor eljárhatnák ingyenkonyhákra; legalábbis Pesten vagy a nagyobb városokban.

Belegondolni is rossz

És itt máris előjön a létminimum határán élés egy nagy dilemmája: hol olcsóbb, Budapesten/nagyvárosban vagy vidéken (kisvárosban, faluban)? Látszólag az utóbbi mellett van több érv, hiszen ott lehet egy kiskertünk, ahol a zöldség-gyümölcs megteremhet – ez most nagyon hiányzik az étrendemből –, akár néhány tyúkot, csirkét is tarthatunk, hiszen ott minden távolságot megtehetünk gyalog, hiszen ott talán könnyebben juthatunk közmunkához, satöbbi, satöbbi. Viszont egy nagyobb városban elvileg nagyobb esély van a közmunkából kitörésre – ne feledjük el, közmunkára csak évi néhány hónapig mehetünk –, vannak ingyenes étkeztetések, és van esélyünk, hogy olcsóbban vásároljunk, hiszen míg egy kisközségben egy bolt van, és akár 300 forintot is fizethetünk egy liter tejért vagy 400-at egy kiló kenyérért, addig egy nagyobb városban komoly árverseny lehet a boltok között.

Ráadásul a nagyobb települések önkormányzatai talán jobb anyagi helyzetben is vannak, talán több támogatást tudnak adni a rászorulóknak – legalábbis saját mikrokörnyezetemben ezt tapasztalom. A kerületünkben havi 7000 forint a lakhatási támogatás – úgy tudom, van, ahol ez kevesebb –, havi 5000 forintig jár támogatás gyógyszervásárlásra – ha valóban rászoruló lennék, nem kellene teljesen megvonni magamtól a gyógyszereket –, a kerületben van szociális bolthálózat, napi 600 forintos szociális étkeztetés, és vannak egyedi támogatások is. Nem tudom, az országos átlagnál ez több-e vagy kevesebb, de azt gondolom, a kisebb települések többségében ennél rosszabbak a feltételek.

Természetesen az igazi teszt az lenne, ha Budapest után ott is ki tudnék próbálni egy hónapot – és a még igazibb az, ha valóban fizikai munkát kellene végeznem ebben a hónapban. És persze az lenne a valóban nagyon nagy kihívás, ha nem egy hónapig kellene így élnem, hanem mondjuk kettőig. Mert most tudom, hogy borotvát, mosószert nem fogok venni ebben a hónapban – de mi lesz a következőben? És mi lenne, mi lehetne a ruhával? És mi lenne, ha elromlana valami a házban, háztartásban? Most semmi más nem történik, mint az, hogy kivárok március 17-ig.

De ha április 17-ig kellene várni? Vagy május 17-ig? Ha nem lehetne elodázni a költéseket, mert nem lehetne hová elodázni?

Ebbe rossz belegondolni is. Inkább számolgatom a napi 775 forintomat.