Tízmilliárdos árvíztározót épít közgépes konzorcium
További Magyar cikkek
A Szamos-Kraszna-közi árvízszint csökkentő tározó terveinek elkészítésére és megvalósítására kiírt tenderen a Ke-Víz 21 Zrt., a Kötiviép’B Kft. és Közgép Zrt. alkotta konzorcium nyert – derül ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számából.
A hirdetmény szerint a szerződés összértéke 11 milliárd 298 millió 25 ezer forint. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság az erről szóló szerződést április 20-án meg is kötötte a nyertesekkel. A nyertes konzorciumon kívül még az A-Híd Építő Zrt. adott be pályázatot.
A konzorcium tagja a Kötiviép'B Kft, amely a DPA Holdingon és az Euroaszfalton keresztül Dunai György érdekeltségébe tartozik. Dunainak számos útépítéssel foglalkozó cégben van érdekeltsége, az egyik korábbi cége, a Betonút neve a Kulcsár-ügyben is előkerült, millárdokat veszítettek a bróker ügyletein. A konzorciumban résztvevő Kötiviép'B kisebbségi tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., és azon keresztül a magyar állam, illetve egy szolnoki cég, az R+5 Építőipari Kft. A hirdetményből kiderül: a tározó építésébe alvállalkozóként bevonják a Békés Drén Kft.-t, amellyel az egyforintos elírás miatt elbukott kondorosi tenderen is együtt indult a Közgép, illetve a főleg útépítésekről írt Colas Hungária Zrt.-t.
A beruházás része a Tisza szabályzásáról szóló Vásárhelyi-tervnek, amelyet még 2003-ban fogadtak el. A programban többek között vidékfejlesztés, infrastrukturális fejlesztés, illetve tározók építése is szerepel. Ennek részeként a tiszaroffi és a cigándi tározó már elkészült. A Hanyi-Tiszasüly és a nagykunsági tározó várhatóan jövőre készül el. A beregi tározóra jelenleg még nincs kivitelező, a Szamos-Kraszna közi 31 hónap múlva készülhet el.
A Közbeszerzési Értesítő hétfői száma szerint egy másik tenderen is eredményes volt a Közgép, az A-Híd nevű céggel alkotott konzorciuma elnyert egy, a 41. számú főúton található vásárosnaményi Tisza-híd építéséhez kapcsolódó kisebb közbeszerzést. A cégek a hídnál egy úgynevezett ellenőrző helyet alakítanak ki 29,9 millió forintért. A konzorciummal a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. kötött szerződést április 18-án. Azon a pályázaton nem volt más induló.
Kecsketenyésztésbe fogott Simicska
Mezőgazdasági vállalkozásba kezdett feleségével együtt Simicska Lajos – írta az Origó. A Bakonyban fekvő Hárskútról elnevezett cég fő tevékenységeként a juh- és kecsketenyésztést jelölte meg. A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. nem újonnan alapított társaság, hanem egy korábban Reklámegyesülés nevet viselő kommunikációs cég átalakítása nyomán jött létre. Cégbírósági iratok szerint idén, a Reklámegyesülés március 12-i közgyűlésén vásárolta meg a cég részvényeit Simicska és felesége, majd egyből döntöttek is arról, hogy a társaságot átnevezik Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-vé. A cég irataiban addig megjelölt fő tevékenységet "üzletviteli tanácsadás"-ról átírták "juh-, kecsketenyésztés"-re.
A Népszabadság által áprilisban ismertetett dokumentum szerint a Közgép Zrt. nevű építőipari vállalat tulajdonosa Simicska Lajos. A lap szerint az erről szóló nyilatkozatot a cég vezérigazgatója tette, az új közbeszerzési törvény szerint, ha egy vállalat részt akar venni egy közbeszerzési eljáráson, akkor nyilatkoznia kell a tulajdonosai kilétéről. Bár az Origó korábbi cikkeiből is sejteni lehetett, ki áll a cég mögött, így lehullt a lepel a tulajdonosait évek óta rejtegető cégről.
Simicska Lajost a Fidesz egyik legbefolyásosabb háttéremberének tartják, korábban a Fidesz gazdasági igazgatója, majd az első Orbán-kormány idején az adóhivatal elnöke volt. Simicskával szoros üzleti kapcsolatban áll Nyerges Zsolt szolnoki üzletember, aki a Közgép elnöke. A 2010-es kormányváltáskor pedig a Közgép több korábbi tisztviselője is magas állami pozícióba került.
A cég árbevétele évről évre nő, tavaly már 56 milliárd forint fölött volt, az adózott eredmény 2,9 milliárdra nőtt, amit osztalékként kifizettek a tulajdonosoknak.
A Magyar Narancs januári összeállítása szerint a Közgép, illetve a közgépes konzorciumok a 2010-es kormányváltástól a múlt év végéig több mint 200 milliárd forint értékben nyertek közbeszerzési tendereken. Emellett a Magyar Fejlesztési Bank tájékoztatása szerint a cég kapott egy 34 milliárdos MFB-hitelkeretet is. A Közgép önállóan, illetve vezetett konzorciumok részeként többek infrastruktúrafejlesztésekre kiírt pályázatokon győzött. Az egyik legjelentősebb például a Szajol és Püspökladány közötti vonalszakasz felújítása, a beruházás teljes összege bruttó 161 milliárd forint.
Karácsony Gergely LMP-s képviselő hétfőn a Közgépre és Simicska Lajosra utalva az oligarchákról kérdezte a parlamentben Orbán Viktor kormányfőt. Orbán válaszában azt mondta: definíciója szerint oligarcha az, aki gazdasági hatalma mellé politikai hatalmat is próbál szerezni, például egy párt elnöke lesz, vagy miniszterelnök. Orbán nevek említése nélkül azt mondta: Magyarországon ma nagytőkések vannak, nagytőkésekre pedig szükség van. „Ha ön a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat, amit én elutasítok” – válaszolta.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke keddi sajtótájékoztatóján közölte: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a Simicska és Nyerges körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló cégbirodalom állami megrendelései miatt. Vona azt mondta: Orbán hétfőn a parlamentben nem oszlatta el a felmerült gyanút az állami megrendelések törvénytelenségeivel kapcsolatban. A pártelnök szerint a vizsgálóbizottság célja lenne, hogy kivizsgálja az elmúlt két év kétes ügyeit, illetve megelőzze, hogy a következő évben ne folytatódhasson ez a tevékenység. A bizottság felállításához 78 képviselő aláírása szükséges. Vona szerint "furcsa lenne, ha az ellenzéki pártok nem támogatnák ezt a kezdeményezést".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
44 perce
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
2 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
6 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
9 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
12 órája
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
15 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
13 órája
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
13 órája
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
10 órája
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
4 órája
- Címlapon
Robert Pattinson meghalt, mégis túlélte ezt az új sci-fit
A Mickey 17 című film egészen bizarr néznivaló lett.
32 perce