Köböl Anita és Stohl Luca után ismét új műsorvezetőt igazolt a csatorna.
A volt miniszter úgy látja, alábecsülte a folyosói pletykák jelentőségét, és meggyőződése, hogy csak kommunikációval nem lehet hatalmon maradni.
2020. szeptember 15., 20:31
A NER korábbi legfontosabb üzletembere azóta nem kapott állami pénzt, hogy összeveszett Orbán Viktorral. Most mégis nyert pár millió forintot.
2020.06.22. 12:58 Módosítva: 2020-06-23 13:54:39
Töröcskei István jobboldali üzletember esete a csődbe ment Széchenyi Bankkal.
Furcsamód a NER cégei sokkal nagyobb haszonnal tudnak dolgozni, mint a függetlenebb vállalkozók.
Simicska Lajos reggelente elrendezi a kutyáit, aztán kimegy az istállóba. Régebben még disznóvágások is voltak nála. Hárskúton jártunk, ahol a helyiek befogadták az egykori oligarchát.
55 tanár írta alá a levelet, szerintük egy felelősen gondolkodó oktató elutasítja azt.
A NER korábbi gazdasági háttéremberének kapitulálása után csak egy kecsketenyésztő vállalkozása maradt, de a kecskék után most mással próbálkozik a cég.
3 munkanap alatt lezavarta a GVH az ehhez szükséges versenyjogi vizsgálatot.
A Simicska-portfólió nagy része a felcsúti milliárdoshoz vándorolt, hoz is a konyhára rendesen.
Már csak 1 milliárdos árbevételt ért el, közben rohamtempóban szedik ki belőle a pénzt.
A beszédes nevű A Plakat Kft.-t.
Simicska korábbi partnerének ingatlankezelő cégében lett ügyvezető a rokon, aki korábban már milliárdokat bukó alma cideres cég körül bukkant fel.
A Gazdasági Versenyhivatal döntésével az oligarcha minden cége visszatért a Fideszhez.
Feleségével együtt tulajdonolt cége maradhatott a legnagyobb üzlete.
Az ország negyedik leghallgatottabb rádiójának a hatóság nem hosszabbította meg a sugárzási engedélyét.
Nyáron is erről szóltak a hírek, akkor nem lett belőle semmi. Talán majd most.
A lap közölt hosszú cikket a Simicska-sztoriról, amiben a sugárzástól a keresztény-irgalmas oligarcháig minden van.
2018.12.30. 19:19 Módosítva: 2019-01-03 15:05:17
Hazugság, félrevezetés, dezinformáció, manipuláció, megfélemlítés, koncepciós per, mutyi, korrupció. Ilyen volt a magyar média 2018-ban.
2018. november 22., 19:22
Vörös József is azon a magángépen utazott, amivel a kormány barátai korábban a Vidi-Chelsea meccsre mentek.
2018. november 21., 13:32
Vörös József már a második Simicska-céget veszi meg.
2018. november 16., 13:54
A Médiatanács jogsértésekre hivatkozva meszelt el két nagy hallgatottságú, de nem éppen NER-kompatibilis rádiót.
A Duna Aszfalt tulajdonosa a vásárló.
A Mezort Zrt. a Mészárossal és Orbánnal is összeköthető ügyvédhez került.
Egy szekszárdi exjobbikos vádjai szerint Simicska így finanszírozta a pártot. Most Volner óvatosan ugyan, de ráerősített a sztorira.
2018. szeptember 5., 13:10
Biztossá vált, hogy felszámolják Simicska elengedett lapja, a Heti Válasz lapkiadóját is.
2018. augusztus 15., 10:02
Csak Csányi Sándor cégei gazdálkodnak több földön, mint a szolnoki milliárdos.
2018.08.08. 14:55 Módosítva: 2018-08-09 10:22:08
A Fidesz eladósodott cégeit Simicskáék fantomizálták. Az ügyet feltáró újságíró emlékei 20 év múltán.
2018. augusztus 3., 19:40
Ha újraindulna, a Fideszhez állna közel, vélekedett a kereszténydemokrata politikus.
2018. augusztus 3., 12:26
Eddig legalább online működött a valasz.hu, és a digitális lappal maradt munkájuk az újságíróknak, de augusztus 3-ával megszűnik ez a felület is.
2018.08.02. 15:26 Módosítva: 2018-09-21 08:39:53
A Hír TV-ben lezajlott hatalomátvétel tisztán megmutatta, a kormánypárt hogyan működteti a médiát: erővel, bosszúval és letámadással.
2018. augusztus 1., 09:47
Ellenzékiből ismét fideszes csatorna lehet. A pár perces állománygyűlésen bejelentették az új vezetést. Kálmán Olgának felmondtak, Csintalan Sándor már jelezte távozását.
Bizonyos ágazatokat, így az építőipart, a szállodaipart, a kommunikációs és médiapiacot már megette a politika. Jó kapcsolatokkal könnyű magasra jutni, de kiesni a pikszisből is. A függés anatómiája.
Mindent eladott, kivéve egy veszteséges, állattenyésztéssel foglalkozó céget.
Vida Ildikó lemondott a cégek vezetéséről.
A hivatal szerint nem sérül a verseny azzal, hogy a bukott oligarcha mindent átad üzlettársának.
Hogy ha vele bármi történne, szivárogtatták legalábbis ezt a Népszavának. Közben Amerikába küldte tanulni a fiát.
A párt szóvivője szerint Simicskával úgy szerződtek, hogy választás után fizetik ki a hirdetéseket. De már Nyergesé minden.
2018.07.04. 17:17 Módosítva: 2019-03-01 12:22:26
Nyerges Zsolt színre lépése alapján az sejthető, hogy vége az Orbán-Simicska háborúnak. Simicska egykori jobbkeze a G-nap óta is folyamatosan jóban volt Orbán Viktor miniszterelnökkel és annak családjával.
Kivonul az egykor legnagyobb hatalmú fideszes oligarcha.
Kevesebb közpénzt kapott a régi Mészáros Lőrinc, de így is csurogtak felé állami milliárdok.
Május 18-tól jön a péntekenként megjelenő hetilap, amit volt nemzetesek írnak, írja a Zoom.hu.
Pauwlik László, a HírTV Zrt. egyik vezérigazgató-helyettese és Gulyás Ákos hírolvasó is megy.
Ungár Péter ugyanakkor fenntartja vételi ajánlatát, nemrég külföldön keresett befektetőket hozzá.
A megszokott terjedelemben, húszezer példányban, ingyenesen és szamizdatban fogják terjeszteni.
Oszlopdöntéssel, biztonsági emberek egymásnak feszülésével kezdődött, a főváros vereségével végződött.
Az Átlátszó szerint zsákutcába került az üzlet Magyar Nemzet-médiacsoport felvásárlásáról. A hvg viszont úgy tudja, hogy hétfőn megint leülnek.
Médiatulajdonosként pont úgy viselkedett, mintha fideszes lenne: a sajtója csak a hatalmi céljait szolgálta, és amikor már nem kellett neki, eldobta.
2018.04.10. 19:19 Módosítva: 2018-04-13 09:03:15
Harminc milliárd forintos éves bevétellel a Simicska-birodalom a média császára volt egészen addig, míg el nem küldte a miniszterelnököt a vérbe. Mára a birodalomból nem nagyon maradt semmi.
A vagyon, amit örököltem felelősséget jelent, írta az LMP-s politikus, aki szerint nemzeti érdek, hogy megmaradjanak ezek az orgánumok.
A Simicska-birodalom viszont ebben a formájában eddig tartott. Mi lesz a médiapiaccal az újabb kétharmad után? Vázoljuk az aktuálisan kideríthető információkat és az újabb lehetséges sajtóellenes hadjárat forgatókönyveit.
Hosszú huzavona után kiderült, jogtalanul járt el a BKK a Közgéppel szemben a G-nap után. Bírságot viszont így sem kell fizetnie.
2018.03.27. 15:45 Módosítva: 2018-03-28 08:52:58
Simicska sztorijai nem atombombák, hanem füstbombák, de zavarkeltésre jók. Láttunk már ilyet korábban is.
Állítólag a párt közterületi kampányáról volt szó, az Origo lesifotókat közölt.
Semjén vadászata, Kósa számlaügye - sorra jelennek meg kormánypárti politikusokat kellemetlen helyzetbe hozó ügyek Simicska Lajos médiájában. A Fideszben úgy látják, Simicska machinációja áll az egész mögött, és még durvább támadásokra számítanak.
A fideszes politikus szerint Simicska gyalázatos módon elárult egy nemzeti ügyet.
A Direkt36 cikke szerint Simicska és Nyerges az orosz titkosszolgálattal folytatott üzleti tárgyalást 2010-ben. Miután Orbán Putyinnal vette fel a kapcsolatot.
2018.02.18. 19:26 Módosítva: 2018-02-25 13:56:51
A többség egyszerűen némasági fogadalmat kötött a Fidesznek kellemetlen OLAF-jelentéssel kapcsolatban.