További Magyar cikkek
Akárcsak az előző években, tavaly is a Mol Nyrt. volt a legnagyobb árbevételű magyar vállalat: a nyilvános mérleg- és eredménykimutatások szerint 2011-ben 2 440 248 000 000, azaz 2440 milliárd forintnyi árbevétele volt az ötödrészben a magyar állam érdekeltségében lévő energetikai nagyvállalatnak. A Mol bevételei 12,9 százalékkal, 279 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit.
Az Index az elmúlt évek legnagyobb magyar cégeiről készített toplisták alapján kísérelte meg az elmúlt év nagyvállalati toplistáját elkészíteni a május 31-ig közzétett adatokat alapján. Az adatsor azonban nem teljes, már csak azért sem lehet az, mert a legnagyobb kiskereskedelmi lánc, a Tesco-Global Zrt. üzleti éve március 1-jétől következő év február végéig tart, így csak július végéig kell adatokat közölnie (emellett pedig lehetnek olyan vállalatok, amelyek bevételüket jelentősen növelve bekerülhettek a legnagyobbak közé, de mivel a korábbi években nem voltak ott, a mostani gyorselemzésben nem tudtunk róluk adatokat gyűjteni).
A magyar cégek kifejezés természetesen azzal a pontosítással értendő, hogy magyarországi székhelyű cégek. A toplistás vállalatok túlnyomó többsége ugyanis száz százalékban külföldi tulajdonban van, a három kivétel a két tőzsdei társaság, a Mol és a Magyar Telekom, valamint a száz százalékos állami tulajdonban lévő MVM.
1000 milliárd kell a dobogóhoz
Ami biztos: az árbevétel alapján készített Top10-es listára 500 milliárd forintot meghaladó teljesítménnyel lehetett bekerülni, míg a dobogóhoz most is 1000 milliárd fölötti bevétel kellett. A Mol mögött ezúttal is az Audi Hungaria Motor Kft. végzett. A második helyezett győri autógyár euróban tette közzé a bevételei adatait, ezt az MNB által közölt tavalyi éves átlagos 279,21-es euróárfolyamon váltottuk át, így 1558,679 milliárdos árbevételt kaptunk. A cég euróban 17,3 százalékkal, míg forintban 18,9 százalékkal növelte árbevételét (miután a 2010-es átlagárfolyam még 275,41 forint/euró volt).
A legnagyobb magyar cégek 2011-es árbevétele, milliárd Ft | |
|
||
|
2011 | 2010 | Változás, Ft | Változás, előző év %-a |
Mol Nyrt. | 2 440,248 | 2 161,078 | 279,170 | 112,92 |
Audi Hungaria Motor Kft. | 1 558,679 | 1 310,441 | 248,238 | 118,94 |
GE Hungary Kft. | 1 180,942 | 644,495 | 536,447 | 183,24 |
E.ON Földgáz Trade Zrt. | 793,864 | 679,810 | 114,054 | 116,78 |
Samsung Electronics Magyar Zrt. | 793,563 | 987,711 | -194,148 | 80,34 |
MVM-csoport | 646,545 | 557,468 | 89,077 | 115,98 |
Nokia Komárom Kft. | 630,327 | 1 005,231 | -374,904 | 62,70 |
Magyar Telekom Nyrt. | 597,617 | 609,579 | -11,962 | 98,04 |
Philips Industries Magyarország Kft. | 585,652 | 763,415 | -177,763 | 76,71 |
Panrusgáz Zrt. | 526,140 | 625,753 | -99,613 | 84,08 |
Az árbevételi toplista harmadik helyére a GE Hungary lépett fel: a General Electric több magyarországi vállalatát vonta össze az elmúlt évre a GE Hungary Kft.-ben, amelynek árbevétele így 1180,942 milliárd forint lett (2010-ben, az összevonások előtt 644 milliárd volt). A dobogó harmadik helyén korábban évekig a Nokia állt, azonban, mint ismert, a finn cég, és így a komáromi gyár is mélyrepülésben van; a magyar vállalatnál jelentős elbocsátások kezdődtek idén. Az adatait szintén euróban közlő finn érdekeltségű cég a 2010-es 3,6 milliárd eurós árbevétel után tavaly már csak 2,257 milliárdos bevételt ért el – a 2011-es MNB-s átlagárfolyamon ez 630 milliárd forintnak felel meg. A cég forintban számolt bevételei a számára kedvezőbb árfolyamváltozás ellenére 40 százalékkal csökkentek egyetlen év alatt.
A Nokiát ezzel nemcsak a GE előzte meg, hanem az E.ON Földgáz Trade Zrt. és a Samsung Electronics Magyar Zrt. is. A két cég bevétele között, mint látható, árnyalatnyi volt a különbség, az egy év alatt bejárt mozgásukban viszont jelentős: a gázkereskedő cég felfelé lépett a listán, míg a Samsung jelentős bevételcsökkenéssel lejjebb került. A Nokiát megelőző az állami tulajdonú MVM csoport is, amely jócskán növekvő bevétellel zárta a múlt évet.
A Tesco még bekerülhet
Látható, hogy az élmezőnybe került cégek felének csökkent az árbevétele, és az egy kismértékű visszaesés mellett négy jelentős bevételcsökkenést is láthatunk. A tíz nagyvállalat így is 409 milliárddal, nagyjából 4 százalékkal növelte összesített árbevételét, a 9753,576 milliárdos érték azt jelenti, hogy ez a tíz cég adta a magyar GDP-nek több mint egyharmadát. Persze a végleges adatok alapján szinte biztos, hogy ez az élmezőny egyébként is változni fog, hiszen a már említett Tescónak a 2010 márciusától 2011 februárjáig tartó üzleti évében 583 milliárdos, ráadásul az előbbi évhez képest növekvő árbevétele volt, vagyis vélhetően felkerül majd az idei toplistára.
A legnagyobb árbevételű cégek persze korántsem biztos, hogy nyereségesek is. A tízes listán szereplő nagyvállalatok közül kettőnek volt mínuszos az adózott eredménye – vagyis zárta veszteséggel a múlt évet –, közülük az E.On a tizedére csökkentette a 2010-ben még hatmilliárd fölötti adózott mínuszát, míg a Philipsé lényegében változatlan, 12 milliárdos maradt. További két cég adózott eredménye csökkent, a Nokiáé lényegében lefeleződött (30,6 milliárdról 16,6 milliárdra változott), míg a Magyar Telekomé szinte eltűnt: a 2010-es 77,37 milliárdot tavaly 3,18 milliárd követte.
A legnagyobb magyar cégek adózott eredménye, milliárd Ft | |
|
|
|
|
2011 | 2010 | Változás, Ft | Változás, előző év %-a |
GE Hungary Kft. | 286,104 | 136,174 | 149,930 | 210,10 |
Audi Hungaria Motor Kft. | 211,971 | 162,982 | 48,989 | 130,06 |
Mol Nyrt. | 149,892 | 103,195 | 46,697 | 145,25 |
MVM Zrt. | 36,067 | 27,585 | 8,482 | 130,75 |
Samsung Electronics Magyar Zrt. | 33,495 | 3,703 | 29,792 | 904,54 |
Nokia Komárom Kft. | 16,606 | 30,624 | -14,018 | 54,22 |
Panrusgáz Zrt. | 8,180 | -4,881 | 13,061 | – |
Magyar Telekom Nyrt. | 3,179 | 77,371 | -74,192 | 4,11 |
E.ON Földgáz Trade Zrt. | -0,606 | -6,539 | 5,933 | 9,27 |
Philips Industries Magyarország Kft. | -11,825 | -11,520 | - 0,157 | 102,65 |
Az elmúlt év a telekomszektor egészét megrázta, nemcsak a Magyar Telekomot, derül ki a cégadatokból. A Vodafone árbevétele mintegy kétmilliárddal esett, adózott eredménye azonban 12 milliárddal romlott, így a 2010-es 7,4 milliárdos nyereség 2011-re 5,3 milliárdos veszteségbe fordult. A Telenornak a bevételei és az adózott eredménye is 3-3 milliárddal csökkentek; a cég tulajdonosai egyébként 150 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki a vállalatból az eredménytartalék terhére, ami azt jelzi, hogy nem terveznek magyarországi befektetéseket, fejlesztéseket.
Míg a telekomos szektor rossz évet zárt, az autóiparban fellendülést hozott 2011. Az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. euróban 3 százalékkal, 45 millióval növelte árbevételét, míg adózott eredménye 4,6 millió euróról 31,2 millióra nőtt – forintban csaknem 20 milliárdos, 4 százalék fölötti bevételnövekedést értek el, adózott eredményük pedig csaknem hétszeresére, 8,7 milliárd forintra nőtt. A táblázatból látható, hogy az Audi forintban számolt bevételei csaknem ötödével, adózott eredménye majdnem harmadával nőttek, romlott viszont a szentgotthárdi Opel-üzem teljesítménye: a cég bevételei másfél milliárddal csökkentek, adózott eredménye 2,7 milliárdról 314 millióra változott.
A Mercedes még kezdő
A jelentős állami támogatással megépült, de a sorozatgyártást csak idén kezdő kecskeméti Mercedes-gyár érdemi bevételt még nem produkált, a 122 millió eurós bevétel forintban mintegy 34 milliárdnak felelt meg, ehhez több mint 25 millió eurós adózott veszteség társult. A korábban szintén komoly állami támogatást kapott dunaújvárosi Hankook viszont felpörgette a teljesítményét tavaly: a 2010-es 57 millió eurós árbevételét több mint kétszeresére, 119 millió euróra növelte.
Az állami vállalatok közül a Magyar Posta 196 milliárdos, az előző évit 3 milliárddal meghaladó árbevétellel zárt, üzemi és adózott eredménye viszont nagyjából egymilliárd csökkent: az adózás utáni eredménye tavaly 2,079 milliárd volt az egy évvel korábbi 3,229 milliárd után. A Szerencsejáték Zrt. árbevétele 169 milliárdról 181 milliárdra emelkedett, adózott eredménye 5,6 milliárdról 7,5 milliárdra változott.
A MÁV Zrt. bevétele a Postáéhoz hasonlóan 3 milliárddal nőtt – 173 milliárdról 176 milliárdra –, míg adózott eredménye az előző évi mínusz 36 milliárdról plusz 13 milliárdra változott (igaz, egy 50 milliárdos állami adósság-átvállalás is javította a tavalyi eredményét). A vasúti személyszállító MÁV-Start Zrt. árbevétele 58-ról 62 milliárdra, egyéb bevételei – jórészt az államtól kapott juttatásai – 153 milliárdról 160 milliárdra nőttek, adózott eredménye 226 millióról 1,2 milliárdra emelkedett.