Itt az ideje 200 000 új állásnak

„Azt a célt hirdettük meg, hogy tíz év alatt 1 millió munkahelyet hozunk létre” – éppen kedden jelent meg az egyik vidéki napilapban, a Vas Népében az az Orbán Viktorral készült interjú, amiben a miniszterelnök felidézi a 2010-es választások előtti egyik leglátványosabb kormányzati ígéretet.

Látványos számok

A kedden közzétett KSH-adatokból úgy tűnhet, hogy a kormány öles léptekkel halad az ígéret teljesítéséhez vezető úton: a kormányváltás óta nem látott mértékű volt a foglalkoztatás idén május-júliusban, de a növekedés dinamikája is nagyobb volt, mint az előző két évben bármikor: az előző évinél 75 500-zal többen, összesen 3 907 600-an dolgoztak.

A Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárca arra is felhívta a figyelmet az adatokat kommentáló közleményében, hogy a foglalkoztatási ráta a 15-74 év közötti foglalkoztatottak körében 51 százalékra, a 15-64 évesek körében pedig 57,6 százalékra nőtt. Az előbbi hosszú évek óta a legmagasabb szint, az utóbbi négy és fél éves csúcsot jelent. Ráadásul a foglalkoztatottak száma 23 ezerrel magasabb az egy hónappal ezelőtt közölt adatoknál, amit nem indokolnak szezonális hatások, olvasható Suppan Gergely értékelésében, amely azt is megjegyzi: 2003 óta nem bővült ilyen dinamikusan a munkahelyek száma.

És ha még nem lenne elég az örömhírek sorozatából: a statisztikai adatokból az is kiderül, hogy nagyot zuhant a munkanélküliség: az állástalanok aránya 10,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 10,8 százalékról, illetve a júliusban közölt második negyedéves 10,9 százalékról.

Mit nekünk te zordon recessziónak kirúgással vadregényes tája! – mi mást is mondhatnánk az imponáló adatok láttán? Már-már érthetetlenné válik, hogyan kerülhetett a nemzetgazdaság abban a csúfos recesszióba, amibe került, ha egyszer ennyi magyar embernek van munkája, termeli a GDP-t nap mint nap.

És ami mögöttük van

A helyzet azonban az, hogy a kép korántsem olyan derűs és felhőtlen, mint a fenti felsorolásban szereplő adatokból tűnik.

És a legkevébé sem csak azért, mert a tíz évre megígért egymillió új munkahelytől még így is nagyon messze járunk. Az Index éppen két évvel ezelőtt, 2010 augusztusában indította el az egymilliómunkahely-számlálót, azzal a céllal, hogy hónapról hónapra nyomon kövesse: a KSH adatai alapján hol tartunk az egymillió új munkahelyhez vezető út. A számláló lényegében egy egyszerű trendvonal, amihez az egymilliót elosztottuk tízzel, majd tizenkettővel, így megkaptuk, hogy átlagosan havi 8333 új munkahely kell, majd azt vizsgáljuk – kizárva a foglalkoztatást egyébként jellemző szezonális hatásokat –, hogy ezen a pályán éppen hol tart a magyarországi foglalkoztatottság.

Mint látható, a helyzet nem túl kedvező. A kormányzati ígéret teljesítésében csak a számláló indítása utáni első négy hónapban voltunk időarányosan jobb helyzetben, 2010 októberében még 16 ezres pluszt mutatott a számláló. Azóta viszont, most már huszadik hónapja, a munkahelyek számának a bővülése elmarad a kormányzati ígéretben szereplő ütemtől. A foglalkoztatás szezonalitása már így, két év elteltével is jól látható a görbén, de az is tény, hogy a legjobb hónapokban sem volt közelebb a mutató a mínusz ötvenezerhez.

Ráadásul a foglalkoztatás most dinamikusnak tűnő bővülése sem elég. Hiába számít ugyanis majdnem évtizedes rekordnak, hogy egy év alatt több mint hetvenezerrel nőtt a munkában állók száma, éves szinten folyamatosan átlag százezres létszámbővülés kellene. Mivel azonban már az első évben sem sikerült ezt a célt elérni – az első négy hónapot leszámítva –, a második évre növekszik az elmaradás a jól hangzó ígéret teljesítésétől.

A munkahelyszámlálón is jól látható ez: tavaly augusztusban a 2011. május-júliusi foglalkoztatási adatok alapján még csak 57 300-as elmaradást láthattunk a grafikonon, és akkor 3,832 millió embernek volt állása. Hiába van azonban most már több mint 3,9 millió munkahely, a szükségesnél lassabb növekedés miatt az elmaradás az ígéret teljesítésétől 57 ezerről 80 ezer fölé emelkedett. Igaz, ez a mínusz 81 800-as érték így is az elmúlt félév legjobb mutatója.

Látványpörgés közmunkával

Másrészt azonban, és ez az igazi nagy probléma: a foglalkoztatottak száma nemcsak a szükségesnél lassabban nő, hanem ráadásul rossz szerkezetben is emelkedik. Abban ugyanis döntő hatása van a közfoglalkoztatás felfutásának – ez már a KSH által múlt héten közölt kereseti statisztikából is egyértelműen kiderül. Abban (pdf) ugyanis azt írták: „a költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent a kereset”, és aztán számszerűsítik is: „átlagosan 79 ezren közfoglalkoztatás keretében” dolgoztak a munkában állók közül.

Vagyis ha nincs a közfoglalkoztatás dinamikus felpörgetése, akkor az alkalmazottak száma mindössze 3 828 000 lenne, kevesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Persze az is tény, hogy tavaly is volt közfoglalkoztatás, a KSH akkori adatai szerint az első félévben havi átlagban 52 ezren voltak közmunkán. A mostani bő hetvenezres növekedésnek tehát nagyjából egyharmadát adja a közfoglalkoztatás felpörgetése (a közmunkások egyébként havonta átlagosan bruttó 73 600 forintot kapnak). Összességében az mondható tehát, hogy a 2010-es kormányváltástól mostanáig keletkezett nagyjából 120 000 új munkahelynek nagyjából kétharmada a közfoglalkoztatásból származott.

Mindeközben a versenyszektorban, vagyis ott, ahol nem állami pénzek költésével, hanem valóban termelő tevékenységgel lehetne felpörgetni a gazdaságot, a KSH adatai szerint majdnem 33 ezerrel kevesebb dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt. Figyelemreméltó ráadásul az is, hogy a legfiatalabb körében tovább csökkent a foglalkoztatottság: a 15–24 éves foglalkoztatottak egyébként is alacsony létszáma 211 ezerre csökkent, a foglalkoztatási rátájuk pedig 0,4 százalékponttal, 18, százalékra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, derül ki a KSH adataiból.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!