Elfogadták a trafiktörvényt

2012.09.11. 11:31

243 igen, 34 nem szavazat és 28 tartózkodás mellett az országgyűlés elfogadta a tarfiktörvényt, amely hatására csaknem harmincötezer dohányárusító hely tűnik el jövőre Magyarországon, mindössze 5-7 ezer marad. A Lázár János által beterjesztett jogszabálytervezetet még februárban, a zárószavazás előtt elküldte Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra, a testület az augusztus közepi határidőig nem emelt kifogást.

A törvény szövege még az utolsó pillanatban is változott. Az egyik módosító kivette a kereskedelem irányításáért felelős, Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium kezéből az állami koncesszióba kerülő dohány-kiskereskedelem kialakítását, és a Németh Lászlóné irányította Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak adta át. A törvény rögzíti, a dohány-kiskereskedelemből befolyó koncessziós pénzek nem az állami bevételeket növelik, hanem a rendszer fenntartását szolgálják majd. A dohánykereskedelem engedélyhez kötöttségét, illetve a törvény értékesítési formákról szóló rendelkezéseit taglaló paragrafus nem vonatkozna a részvénytársasági formában működő cégekre.

A módosítások alapján októberben hirdetik meg a koncessziókat, ezek húsz évre szólnak, a pályázatokat december 31-ig bírálják el, maga a rendszer júliustól indulna. A kiírást két országos napilapban, illetve a pályázat szerinti település illetékes megyei kormányhivatal honlapján teszik közzé 30 nappal a pályázat elbírálása előtt. A tender során előnyben kell részesíteni a munkanélkülieket, a megváltozott munkaképességűeket, ám a gyesről visszatérő kismamákat nem, őket ugyanis az egyik módosító kivette a kedvezményezettek közül. A módosítás szerint az olyan kistelepüléseken, ahol nem éri meg a dohánybolt létrehozása, mozgóboltokat hoznának létre, ezzel szorítva vissza a feketekereskedelemet.

A törvényt átíró módosítók arra utalnak, hogy a Dohányipari Szövetségnek nem sikerült keresztülvinnie a törvényhozáson korábbi javaslatait. A nagy dohánycégeket tömörítő szövetség szerint egy olyan helyzetben, amikor a cigarettaárak az adóváltozások miatt eleve 20 százalékkal nőnek, komoly veszély a boltok számának ilyen mértékű csökkentése. A törvényjavaslat 2000 lakosonként engedne egy üzletet, a dohánycégek ezzel szemben 1100-1200 lakosonkénti eloszlást javasolt, másik javaslatuk az volt, hogy a koncesszióval bíró kiskereskedelmi egységek egyéb terméket is árulhassanak.

A törvény vélhetőleg jelentősen átrendezi majd a dohánypiacot, a jelenleg a hazai cigaretta-kiskereskedelmi forgalom kétharmadát uraló British American Tobacco és Philip Morris sokat veszthet pozíciójából. A nemzeti dohányboltban ugyanis olyan kisebb cégek márkái is helyet kapnak majd, amelyek a nagyok mellett eddig nehezen rúghattak labdába. A kereskedő eddig jellemzően a cigaretta-kihelyezés után fizetett marketinghozzájárulásból számíthatott pénzre. Ha elfogadják a törvényt, a nagy gyártók termékei nem kaphatnak megkülönböztetett helyet, a kis cégek termékei ugyanakkora felületet kapnak majd, mint a nagyokéi.

Lázár János, a javaslat egyik benyújtója, a tervezettel kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy annak három fő célja van: az egyik, hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását, a másik, hogy az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön, a harmadik pedig, hogy támogassa a magyar dohány-előállítókat. Szerinte semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy magyarországi dohánykereskedők vagy -előállítók olyan jogokhoz jutnak, mint amilyenekhez például a Philip Morris jutott az elmúlt években.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

3 órája

  • Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.

2 órája

  • Címlapon
Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Elrendelték a magyarországi USAID-szerződések felmondását

Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.

38 perce

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Címlapon
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

57 perce

  • Címlapon
Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt

Tüntetésre készülnek Pozsonyban, miután megkéseltek egy magyarul beszélő fiatalt

A tiltakozók azt hitték, az ilyen eseteken már rég túllépett Szlovákia.

2 órája

  • Címlapon
Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt

Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt

A manórudat átadták a NAV-nak.

5 órája

  • Címlapon
Ha a Hunyadi siker lesz, jöhet a folytatás

Ha a Hunyadi siker lesz, jöhet a folytatás

A film alkotóit kérdeztük a díszbemutató előtt.

3 órája

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Címlapon
Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Fiuk születésnapi partiján kapták őket lencsevégre.

5 órája

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

3 órája