Csak elment 90 milliárd bevásárlásra

2012.09.25. 11:14
Hiába beszerzési stop és takarékoskodás, a minisztériumok és háttérintézményeik az utóbbi két évben még így is 90 milliárd forintot költöttek bútorra, autóra, utazásra, telefonra, ügyvédre és informatikai beszerzésekre. Az NFM és az utazásra a külügynél ötször többet költő Emmi toronymagasan vezeti a rangsort, a két tárca költötte el a teljes keret kétharmadát. Jogászokra főleg a közigazgatási tárca költött. Az adatsor több mint kétszáz írásbeli képviselői kérdésre adott válaszból állt össze.

Bár Orbán Viktor miniszterelnök a 2010-es gazdasági akciótervében beszerzési stopot rendelt el, és a tárcák kiadásainak felülvizsgálatát ígérte, a tiltás mindössze december végéig volt érvényben, a minisztériumok januártól újabb beszerzésekbe kezdhettek. Hogy ne boruljon a költségvetés, 2011 szeptemberében a kormány újabb takarékoskodást kért év végéig. Majd idén is, hogy a hiánycél tartható legyen, újabb moratóriumot hirdetett a kormány, ezúttal az újabb gépjárművek, bútorok, telefonon és informatikai eszközök beszerzésének szüneteltetését kérték.

Igaz, a tilalom alól vannak kivételek. Nem vonatkozik például az államháztartási körön kívüli gazdálkodó szervezetek és a fejezet vagyonkezelésében levő gazdasági társaságok beszerzéseire, valamint olyan eszközök beszerzésére, amelyeket a költségvetési szerv a hatályos számviteli szabályok előírásai alapján kis értékű tárgyi eszköznek minősít.

89 910 963 285 forint

Azt, hogy a takarékoskodás nélkül mennyit költöttek volna a minisztériumok, háttérintézményeik, és az általuk irányított szervezetek, nem tudni. Az viszont kiderül az MSZP-s Józsa István több mint kétszáz írásbeli kérdésének válaszaiból, illetve a válaszok összesítéséből, hogy majdnem kilencvenmilliárd, egészen pontosan 89 910 963 285 forintot költöttek el a 2010-es kormányváltás óta jármű-, bútor-, telefon-, informatikai beszerzésre, utazásra és külsős foglalkoztatásra.

A jelentős eltérések aligha az egyes tárcák méretéből fakadnak, 2012-es nyári adat szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban 626-an dolgoznak, a Nemzetgazdasági Minisztériumban 793-an, a Vidékfejlesztési Minisztériumban 598-an vannak, a külügynél 630-an, a KIM-nél 860-an. A költések jórészt a tárcák egyes háttérintézményeiben és az egyes minisztériumok alá tartozó cégekben történtek, ezek száma, mérete pedig eltérő. Ha tehát az egyes költések mást nem is, azt mindenképpen sejtetik, mely minisztériumok befolyása a legnagyobb.

 

NFM: Nem a tárcára ment a pénz

"Egyetlen fillért sem költött bútorokra, informatikai eszközökre, járművekre és telefonokra az utóbbi két évben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium" - közölte a minisztérium a cikk megjelenése után. Az NFM neve alatt szereplő 30 milliárd forintot szinte teljes egészében a tárca felügyeletében működő több mint 300 állami tulajdonú gazdasági társaság és háttérintézmény költötte el.

A legnagyobb költekező a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lett, ahol összesen majdnem 30 milliárdból vásároltak. A legkevesebbet a Külügyminisztériumban költötték, itt két év alatt alig több mint egymilliárd forintot fordítottak új beszerzésekre és külsős tanácsadó, ügyvédi szerződésekre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alig maradt el a Németh Lászlóné vezette NFM-től, itt 28 milliárd forintot költöttek. A két minisztérium és háttérintézményeik, valamint az alájuk tartozó társaságok tehát együttesen az összes elköltött pénz kétharmadát vitték, a nagy költekezők dobogójának harmadik helyén álló Honvédelmi Minisztérium a maga 11 milliárdjával meg sem közelíti a két tárca bevallását. Hogy melyik tárca pontosan hány forint elköltéséről számolt be írásbeli válaszaiban, azt az alábbi táblázat foglalja össze.

Kattintson ide a táblázat megjelenítéséhez!
 
 jármű  bútor  telefon  informatika  utazás  szerződések  összesen
KIM 218 350 766 418 841 451 62 451 353 6 147 751 211 498 184 613 2 761 131 673  10 106 711 067
VM 743 264 825 57 045 386 21 704 896 594 082 890 843 389 450 115 911 028  2 375 398 475
NFM 11 552 794 303 2 384 544 517 176 292 578 11 338 112 971 3 816 024 632 628 166 054  29 895 935 055
HM 3 841 392 850 30 643 553 4 842 214 511 246 182 6 455 118 770 123 930 750  10 967 174 319
KÜM 45 124 285 656 625 3 002 563 202 136 139 862 393 449 74 134 000  1 187 447 061
NGM 229 814 748 551 124 075 40 362 844 1 940 737 754 1 730 674 848 508 214 500  5 000 928 769
BM 108 640 110 507 377 725 48 750 826 548 328 352 453 343 768 665 000 000  2 331 440 781
NEFMI/EMMI 755 429 674 1 758 918 169 65 531 898 20 808 027 390 4 658 020 627 0  28 045 927 758
 össz  17 494 811 561  5 709 151 501  422 939 172  42 090 422 889  19 317 150 157  4 876 488 005  89 910 963 285

Spórolásban a Külügyminisztérium mellett élen járt a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium is, mindkettő 2,3 milliárdot költött el beszerzésekre az utóbbi két évben. Érdekes, hogy míg a külügynél csak 862 millió ment el utazásra, addig az Emmi több mint ötször ennyit költött ilyen célra. A Honvédelmi Minisztérium pedig ennél is többet, csaknem 6,5 milliárdot. Informatikai beszerzéseknél is élen járt az Emmi, 20 milliárdot költöttek, az NFM-nél 11 milliárdot.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium körében költötték a legtöbbet járművekre is, 11 milliárdból vásároltak, miközben a többi tárca nagyrészt egymilliárd alatt maradt. Tanácsadói, ügyvédi szerződésekre, külsős foglalkoztatásra viszont a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fizette a legnagyobb összeget, 2,7 milliárdot, a többi tárca ennek csak töredékét fordította hasonló célokra. Bútorokra az NFM 2,3 milliárdot költött, a Külügyminisztérium csak 650 ezer forintot.

 

A beszerzéseket böngészve kiderül, az Állami Autópályakezelő Zrt.például csak ebben az évben 77 millióért vásárolt mobiltelefont és 863 millióért szerzett be járműveket, a MÁV pedig több mint egymilliárdot költött informatikai beszerzésre. A MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ 220 millióért vett autókat, a Magyar Közút idén több mint 8 milliárdért vásárolt gépjárműveket. 66 millióért készült országkép-stratégia, 450 millióért pedig kutatás arról, hogyan lehetne külföldön pozitívan megjeleníteni Magyarországot.

A szocialista kérdésekre adott írásbeli válaszokból azonban nemcsak az derült ki, hogy ki mennyit költött az utóbbi időben például bútorbeszerzésre vagy utazgatásra, de a válaszadás stílusa, a készségesség vagy épp annak teljes a hiánya is van olyan érdekes, mint a konkrét számok. Az Index egy januári értékelése alapján – amelyben azt vizsgáltuk, melyik tárca hogyan áll a nyilvánossághoz – a legsumákabb tárca a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium volt, míg akkor a legjobban a Vidékfejlesztési Minisztérium teljesített.