Épülhet tovább az M0-s

2006.11.21. 14:29
Napokon belül újrakezdődhet az építkezés az M0-s keleti szektorának októberben leállított szakaszán. Értesülésünk szerint a Központi Közlekedési Felügyelethez kedden beérkezett az eddig még hiányzó utolsó szakhatósági állásfoglalás is, így az engedélyre szerdán rákerülhet a pecsét. A tét 80 millió eurónyi uniós támogatás.

Az Index értesülései szerint megérkezett az utolsó szakhatósági állásfoglalás is a Központi Közlekedési Felügyelethez, így szerdán várhatóan elkészül az M0-s 3-as főút és M3-as autópálya közötti, 8,9 kilométeres szakaszának új építési engedélye. Bár a felügyeletnél a nyilatkozatra jogosult osztályvezetőt nem sikerült elérnünk, nem hivatalosan megerősítették az értesülésünket, miszerint az utolsó hatósági engedélyt is megkapták.

Húszmilliárdért hajtanak

Az M0-s négy részben épülő keleti szektorának második leghosszabb szakaszán október 12-én állították le az építkezést, miután a fővárosi bíróság szeptember 21-én hatályon kívül helyezte a 8,9 kilométeres szakaszra vonatkozó jogerős építési engedélyt, és új engedélyezési eljárásra kötelezte az elsőfokú környezetvédelmi és közlekedési hatóságot.

A bírósági döntés miatt veszélybe került a teljes, 26,5 kilométeres - a 4-es főutat az M3-assal összekötő - szektor megépítésének finanszírozása. A beruházást ugyanis 80 milió euróval, vagyis több mint 20 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió, és noha az elkerülő négy szakaszra osztva épül, a pénz folyósításának feltétele, hogy a teljes 26,5 kilométer megépüljön határidőre, 2007. november 30-ra.

Az M0 keleti szektorának tervezett nyomvonala
Az M0 keleti szektorának tervezett nyomvonala (és a térkép eredeti méretben az M0-s honlapján)

A fővárost elkerülő körgyűrű keleti szektora 26,5 kilométer hosszú, a 4-es főút Vecsést és Üllőt északon elkerülő szakaszát köti össze az M3-as autópályával (valamint a 3-as és a 31-es főúttal). Maga az M0-s Budapest határában csatlakozik az M3-ashoz, de megépül az M0-M3 autópálya úgynevezett gödöllői átkötéseként az M31-es autópálya is.

A felfüggesztett szakasz kivitelezője az Egút és a Debmút konzorciuma, amelynek dolgozói várhatóan a jövő hét első napjaiban térhetnek vissza az építési területre. Az építési engedély ugyanis hiába születik meg a héten, a munka csak a kézbesítést követően folytatódhat. Márpedig a 60-70 oldalas - több mint hetven szakhatóság, közmű-, közút-, vasútkezelő és egyéb cég engedélye alapján készített - közlekedési felügyeleti engedélyt több mint ezer érintettnek kell kipostázni, ami eltart néhány napig.

Eszünkbe sem jut, hogy nem lesz kész

"Elveszve még nincs semmi, mindenképpen szeretnénk elkészülni, és eszünkbe sem jut, hogy nem leszünk készen 2007. november végére" - reagált a beruházó Nemzeti Autópálya Zrt. szóvivője, Béni Gyöngyi kérdésünkre. Mint mondta, sajnálják, hogy az elmúlt egy hónap, amikor az útépítés szempontjából ideális volt az időjárás, elveszett. Szerinte azonban egy enyhe tél, egy korai tavasz, vagy ha egyik sem következik be, akkor a megfelelő munkaszervezés segíthet betartani a határidőt.