Judit
-2 °C
8 °C

Csúszhat az adócsomag bevezetése

2006.07.13. 07:51
A köztársasági elnök péntekig dönthet arról, hogy aláírja-e a hétfőn elfogadott törvényeket, vagy előzetes alkotmányossági vizsgálatra küldi őket. Ez esetben az intézkedések szeptemberben nem léphetnek életbe, az Alkotmánybíróság ugyanis július közepétől a nyár végéig nem ülésezik.

A pénzügyminiszter szerint a hétfőn elfogadott adótörvény-módosítások mindenben megfelelnek az alkotmányossági követelményeknek. Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerdán elmondta: a leginkább kifogásolt minimális adó esetében a cégek kérhetik majd az adóhatóságtól, hogy a minimális adóalapnál kevesebb után adózzanak, mert nyereségük nem éri el annak mértékét.

László Csaba, a KPMG adópartnere szerint a parlament elé került végső törvényjavaslatban az említett eljárásra vonatkozóan nem szerepeltek passzusok, viszont az adózás rendjéről szóló hatályos törvényben szerepelnek ezt lehetővé tévő rendelkezések.

Az elfogadott változat szerint mentességet a jogszabály szerint csak azok a cégek kaphatnak, amelyek előtársaságként működtek, valamilyen kár érte őket, vagy bevételük egyik évről a másikra 75 százalékkal csökkent – mondta lapunknak Oszkó Péter, a Deloitte adópartnere. Oszkó úgy véli, a jogszabály szerint adófizetési kötelezettség alól egyedi mentességet vagyoni helyzete alapján csak magánszemély kaphat, a vállalkozásoknak legfeljebb halasztást engedélyezhetnek.

A köztársasági elnök péntekig dönthet arról, hogy aláírja-e a törvényeket, vagy előzetes alkotmányossági vizsgálatra küldi őket. Ez esetben az intézkedések szeptemberben nem léphetnek életbe, az Alkotmánybíróság ugyanis július közepétől a nyár végéig nem ülésezik. Ha mégis soron kívül foglalkoznának az üggyel, a pénzügyi tárcának elő kellene készítenie egy új jogszabályt az alkotmánybírák határozata alapján. Ezután újabb rendkívüli ülést hívhatnának össze a parlamentben, vagyis a szeptemberre időzített hatálybalépés jövő év elejére csúszhat.