Bojkottot hirdetett a Civil Jogász Bizottság (CJB) az Auchan ellen – közölte Morvai Krisztina társelnök csütörtökön.
A szervezet tagjai sérelmezik, hogy az áruházlánc üzleteiben átvizsgálják azoknak a táskáit, akik vásárlás nélkül távoznak. Morvai szerint ez a magyarok elleni diszkrimináció, amit másutt nem mernének megtenni.
Az embereket arra kérik, ne vásároljanak az Auchan áruházaiban, amíg bocsánatot nem kérnek a magyarok megalázása miatt, illetve amíg meg nem változtatják a biztonságpolitikát.
Ha az Auchan nem hagy fel a táskák nyitogatásával, illetve a megalázással, el kell búcsúzniuk a magyar piactól, szedhetik a sátorfájukat – véli Morvai Krisztina.
A CJB az emberi jogok országgyűlési biztosához fordul, alapos kivizsgálást, illetve ajánlást kérve. Remélik, ez nemcsak az Auchan, hanem a többi külföldi üzlet számára is irányadó lesz.
Az Auchan válaszközleményében sajnálattal veszi tudomásul a "támadást", majd kijelenti, nem áll szándékában és nem is sérti meg vásárlói személyiségi jogait, függetlenül nemzeti és egyéb hovatartozásuktól.
A magyarországi gyakorlat teljes mértékben megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, illetve a hatályos magyar jogszabályoknak – mondta kérdésünkre Gillemot Katalin, az Auchan szóvivője. Hozzátette, a biztonsági őrök megkérhetik a vásárlókat, hogy nyissák ki a táskájukat, de csak belenéznek, nem túrják át, és nem borítják ki.
Érdekes módon a repülőkre való felszállás előtt is átvizsgálják a csomagokat, néha még az övet is le kell venni, hogy a fémdetektor átengedjen, mégsem mondja senki, hogy a légitársaságok a 10 millió terrorista országának tartják Magyarországot – vont párhuzamot Gillemot a korábbi, Morvaival folytatott beszélgetésével, ahol a CJB társelnöke azt mondta, az Auchan a 10 millió tolvaj országának nézi hazánkat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)