Natália
-3 °C
7 °C

Kiíratná a benzinárat az autóklub

2005.07.22. 13:56
A Magyar Autóklub (MAK) szerint jogi úton kell biztosítani, hogy az autósok már távolról jól láthassák az árakat és dönthessenek, melyik benzinkútnál vásárolnak.
A MAK jogi bizottsága, várhatón augusztus első hetében tűzi napirendre az ár feltüntetésére vonatkozó jogszabály módosításának ilyen értelmű tervezetét, mondta a távirati irodának Kovács Kázmér, a MAK jogi bizottságának elnöke. Hozzátette: a MAK várhatóan rendelet módosítására tesz majd javaslatot az illetékes Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, valamint a fogyasztóvédelem felügyeletét ellátó Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumnak. Az ügyvéd véleménye szerint szükségtelen az ártörvény módosítása, és elégséges a kormány illetve miniszteri rendelet kiegészítése.

Kovács Kázmér kifejtette: a jelenlegi vonatkozó jogszabály szerint az árakat fel kell tüntetni, de nem nevesíti, az ebből a szempontból speciális helyzetű üzemanyag töltőállomásokat.

Véleménye szerint azért van jelentősége a távolról jól látható áraknak, mert jelenleg Magyarországon, akár literenként 20 forint eltérés is tapasztalható a kúthálózatok üzemanyag árai között.

"A fogyasztók elemi érdeke, hogy dönthessenek, és az olcsóbb árú üzemanyagot kínáló kútnál vásárolhassanak" - emelte ki Kovács Kázmér. Az autóklub szerint egyre több benzinkút nem írja ki a kutak melletti nagy táblákra az üzemanyagok árát, ám a két legnagyobb üzemanyag-forgalmazó szerint ez nem így van, a fogyasztóvédelem szerint pedig akkor sem sértenének szabályt, ha így tennének.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!