Árpád
-2 °C
9 °C

11 ezer pont felett a BUX

2004.03.08. 12:47
Átlépte a 11 ezer pontos határt a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe: az történelmi csúcsa pillanatnyilag 11009 pont - írja a Portfolio. A vezető részvények is erősödnek.
A múlt heti száguldás után, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe átlépte a 11 ezer forintos határt, és délben 11009 ponton állt. A vezető részvények közül az OTP 3600, a Matáv 900 forint közelében tartózkodik, miközben a Richter jelentős hanyatlás után korrigált ismét pénteki zárószintje közelébe.

A BUX 17,98 pontos emelkedéssel, újabb történelmi csúcson, 10961,36 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,16 százalékos erősödés.

Csúcsokat döntögetett

A BUX történelmi csúcson zárt a múlt hét utolsó kereskedési napján pénteken, akárcsak kedden szerdán és csütörtökön is. A BÉT részvényindexe 6,85 százalékkal erősödött, pénteken 10943 ponton zárt. Mint azt az Index korábban megírta, a részvénypiac forgalma az elmúlt héten 84,20 milliárd forint volt, csaknem kétszerese a két héttel korábbi 45 milliárd forintos forgalomnak.

Március 2-án, kedden hosszú idő óta először emelkedett a BUX a zárásban korábban el nem ért magasságba. A megelőző rekordot 2000. március 10-én jegyezték fel 10471,91 ponttal. Kedd óta a BUX folyamatosan erősödve ért el újabb és újabb csúcsot.

A térség tőzsdéin körülnézve ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy az emelkedésben nagy szerepe volt a regionális piacokon uralkodó pozitív hangulatnak is - állapítja meg a BÉT vezetése hétvégi közleményében.

A forint is szárnyal

A devizapiacon reggel 255,5 forintért cserélt gazdát az euró, jelenleg 254,9-255,15 forinton folyik a kereskedés - közölte a Napi Online kérdésére Kolba Miklós, az ING Bank üzletkötője. A hazai fizetőeszköz így a sávon belül 9,73-9,65 százalékon forog, a forint erősödést főként a zloty viszi, és elképzelhető a nap végére a 254,5 forintos árfolyam is.

Az elmúlt két hétben tíz forinttal kell kevesebbet fizetni az euróért. A forint árfolyama tavaly november óta nem látott magasságokba szárnyal. elemzők szerint ez a kedvező makrogazdasági adatoknak, és a hazai jelentéseknek köszönhető.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!