Dulakodott a rendőrökkel az elcsigázott tömeg

2002.02.20. 15:53
Egymást taposta a tömeg, amely kézről kézre adta hátra a tolongásban elájult embereket az Electro World áruház szerdai nyitónapján - jelenti az Index tudósítója. A várakozásba és egymás taposásába belefáradt vásárlók dulakodni kezdtek a kivezényelt rendőrökkel. Egyesek áruval megpakolt rendőrautót láttak távozni.
A meghirdetett szerda reggel 8 helyett 9 óra 20 perckor nyitott ki a budaörsi Electro World áruház. Az akkora már őrjöngő tömeg majdnem benyomta a bejárat üveg tolóajtaját. 11 óra után a reggel még eldugított autópálya leállósávjában már csak néhány autó állt elhagyatva. A bejárat körül csoportosuló tömeg 10 méteres sugarúra apadt, de a lökdösődés hevessége nem csökkent.

Szitkokat szórtak

Az Index tudósítójának alkalma volt látni, hogy az összepréselődött emberek a fejük felett hogyan adogatták ki egy magatehetlen társukat. Az épület sarkánál egy rohammentő állt, és ekkor szabadultak ki az épületből a fél napot végigácsorgó első vásárlók.

Az áruházhoz nyitásra érkezők már reménytelenül állhattak a bejárat körül félkörben tömörülő embermassza szélére. Az órák óta egymást taposó leizzadt emberek a tetőről kiáltozó rendőrök, és az áruház ablakaiból kipillantó alkalmazottak felé szitkokat szórtak.

Kattintson a nagyításhoz! Kattintson a nagyításhoz!

A rendőrökkel dulakodtak

Délben bezárták a bejáratot, és ezután nem sokkal a rendőrök egy Feliciából megafonnal próbálták távozásra bírni a tömeget, mondván hogy az akciós árukészlet már elkelt. Ezt követően gyalogos járőrök kíséretében oldalról belehajtottak az embergombócba, talán hogy a tömeget leválasszák az épületről. Utánuk gurult egy Transit is, de reménytelenül elakadtak. Az autó közelében egyesek a rendőrökkel dulakodtak.

Kattintson a nagyításhoz! Kattintson a nagyításhoz!

A helyszínen álldogáló, családtagjaiktól elszakadt vásárlók az Indexnek arról számoltak be, hogy még az áruház kinyitása előtt megpakolt autók hagyták el az elméletileg lezárt parkolót. Ekkor egyébként egy megpakolt rendőrautót is látni véltek civil sofőrrel és két hölggyel. A bejárat 20 méteres körzetében parkoló féltucatnyi autó eléggé megszenvedte a reggeli rohamot. Leaprított tükröket, leöntött és megtaposott karosszériákat hagyott hátra a több ezres tömeg.

Reggel 3 óra óta állt sorban

Mások a Tesco parkolójában, a szervízutakon illetve az épülő új áruházak mögötti építkezési területen álltak meg. Az Index tudósítója beszélt vásárlóval, aki reggel 3 óra óta állt sorban, de mire a harmadik 50-es transzporttal bejutott, már kiürült polcok elé érkezett, és kénytelen volt a kiszemelt áru nélkül távozni.

Kattintson a nagyításhoz! Kattintson a nagyításhoz!

Egy idősebb hölgy elmondta, hogy hajnali 4-re érkezett. A vásárlók viszonylag rendezett sora és egyértelmű sorrendje akkor borult fel, amikor az áruház egy másik bejáratához küldték át a tömeget. Neki egy kisebb szatyrot sikerült bent megpakolnia, és dél után nem sokkal szabadult.

Az emberek sorban estek rá a kocsikra

Más vásárlók éjfél előtt másfél illetve egy órával érkeztek, nekik még sikerült tévét és hűtőt is kapniuk. A nyitás előtt érkezés különben nem volt garancia a bejutásra. Egy fiatal férfi reggel 6-ra ért ide, és 11 óra után már a bejárat előtt egy méterrel tehetetlenül sodródott a tömeggel. Amikor már nem bírta a 40 fokos meleget, és hogy térd alatt összetaposták a lábát, néhány másodperc alatt hátrafelé kijött az eleven présből.

Körülötte az embergyűrű szorításában három nő ájult el, őket a fejük felett adogatták ki az emberek. A felszabaduló negyed négyzetméteres résbe azonnal hárman dőltek bele, mert lépni és saját lábon állni már nem lehetett. Az első vásárlók még bevásárlókocsival álltak sorban, de amikor már az emberek sorban estek rá a kocsikra, akkor ezeket is kiadogatták a fejek felett.

Kattintson a nagyításhoz! Kattintson a nagyításhoz!

Ekkor már mindenki arra vigyázott, hogy ne essen el, és aki elájul, azt se hagyják a földre zuhanni. Félig berogyasztott lábakkal, összeszorított karokkal sodródtak az emberek a tömeg közepén. A fiatalember elmondása szerint ha ekkor valaki a zsebébe akart volna nyúlni, semmit nem tudott volna tenni ellene.

Céltalan várakozás

Délután egykor még folyamatosan friss, víg kedélyű csoportok gyalogoltak az áruház felé. Az autójuk felől sétálva láthatták távozni a dobozt cipelő embereket, de lelkesedésük gyorsan lelohadhatott, amint az áruház előtt megpillantották a katasztrófát.

A zárt ajtó előtt tomboló forró mag céltalan nyúlványaként különben az ajtó bal oldalán képződött egy több tucat méter hosszúságú sor is, tele békés várakozóval. Délután 4-kor távolról sikerült megfigyelni, hogy az áruház előtt még mindig ott hömpölyög az embermassza.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50