Hetvenezer euró
Az eva új értékhatárának megállapításánál a politikai döntés az emelésre vonatkozott, ám azt, hogy ez milyen mértékű legyen, már szűk szakmai megfontolások határozták meg. Nem a bevételek várható növekedésével kalkuláltak azonban; mint a lapunkat tájékoztató költségvetési szakértők elmondták, az átalányadót "amúgy sem jó szemmel néző" Európai Unióban a 70 ezer euró alatti bevételek esetén engedélyeznek eltérést az általános adójogszabályoktól. Ez mintegy 18 millió forintot jelent.
Lakáshitelplafon
Többek szerint ugyan lényegében megszületett a döntés a lakáshitelek támogatásának módosításáról is, ám azt egyelőre még a kormánypárti frakciókban sem ismerik. A kormányülés előtti legutolsó "ámen" kimondására csak ma kerül sor. Így egyelőre csupán valószínűsítették, hogy a támogatott hitelek felső értékhatárát 10 millió forintban korlátozzák, és várhatóan a kamattámogatás mértéke sávosan igazodhat a felvett hitel nagyságához.