Mária
-7 °C
3 °C

Megreformálják az evát

2004.08.19. 08:15
Visszakerülhetnek az eva-ba azok, akiket az adóhatóság vállalkozói bankszámla hiányában zárt ki négy évre a nyugalom adójából. Könnyebb lesz evásként banki hitelhez jutni - a többi közt ezt tartalmazza a jövő évi adókoncepció tervezete.
Az evaalanyok hitelhez jutását könnyíthetné meg, hogy 2005-től az adóhatóság a mainál valamivel részletesebb jövedelemigazolást állítana ki számukra. Így az adózó részére kiállított, az adóalanyiság adóévére vonatkozó jövedelemigazoláson - azon túlmenően, hogy feltünteti az adózó az evaalanyi jogállást - szerepelteti majd azt is, hogy mennyi az adóalany éves bevétele és a megállapított eva összege.

Amnesztia

Elképzelhető, hogy bizonyos esetekben újra választhatnák az egyszerűsített vállalkozói adót azok, akiket az adóhatóság tavaly zárt ki az egyszerűbb adózás lehetőségéből. Az amnesztia azokat érintené, akik vállalkozói bankszámla hiányában hullottak ki az evából. A jelenlegi szabályozás szerint ők négy éven keresztül nem léphetnének vissza az adónembe, ám a PM-ben készülő adótervezet megkönyörül rajtuk.

Az adóalanyiság 2004. évre történő választásánál gondot okozott a már evaalanyok esetében, hogy az evában maradás feltétele volt "a belföldi pénzforgalmi bankszámlával" való rendelkezés, ami tartalmában vállalkozói pénzforgalmi bankszámlával való rendelkezést jelentett. Számos esetben csak lakossági bankszámlája volt az adóalanynak, és feltételezte, hogy ez is megfelel, ugyanakkor az APEH kizárta az adóalanyok köréből.

A készülő "adósalátában" átmeneti rendelkezésként szerepelne a 2005. évi törvényben, hogy ha a 2003-ban az eva hatálya alá tartozó adózó a 2004. adóévre a vállalkozói pénzforgalmi bankszámlával történő rendelkezés hiányában veszítette el adóalanyiságát, akkor az ismételt bejelentkezés négyéves korlátja alól mentesül, azaz a 2005. évre ismételten választhatná a nyugalom adóját.

Kártérítés

Fontos az egyéni vállalkozó evások számára, hogy a magánszemélyként, nem a vállalkozási tevékenységgel összefüggésben kapott vagyoni érték jövőre már nem minősülne bevételnek. A tárca indoklása szerint ezt a kitételt különösen az ápolási díj és a kártérítés összegének adóztatása miatt készítették, ám a kitétel valószínűleg számos egyéb, a magánszemély által szerzett jövedelmet is mentesíthet az eva megfizetése alól.

Mint ismert, pár hete még az adóhivatal is önmagával ellentmondó értelmezéseket adott ki a kötelező felelősségbiztosítás alapján kapott kártérítés adózásával kapcsolatosan. Ugyancsak nem kell jövő évtől megfizetni az evát a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított támogatások után, amennyiben az adózó igazolja annak felhasználását.

Határidő

A számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok a megszűnéskori bevételeik adózásában szembesülhetnek szigorúbb szabályozással. E szerint a megszűnés napján bevételnek minősülne minden olyan összeg, amelyről bocsátott ugyan ki számlát az adóalany, de a bevételt még nem szerezte meg.

Elképzelhető az is, hogy december tizedikére előrébb hoznák az evába jelentkezés határnapját. A változást az indokolja, hogy a most érvényes, december huszadiki határidő túl kevés időt biztosít ahhoz, hogy az adózók a bejelentésüket követően megkapják az evás adószámot, és annak birtokában tudják elkezdeni a következő adóévet.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.