Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Megérkezett Ferihegy vételára

2005.12.22. 13:58
Hitelek előtörlesztésére használják fel a BA Rt. privatizációjából származó bevételet. A brit cég átutalta az államkincstárnak a 464,56 milliárd forintot.
Megérkezett az államkincstárba csütörtökön a Budapest Airport Rt. vételára - mondta Veres János pénzügyminiszter az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint a BA Rt. privatizációjából származó bevételt hitelek előtörlesztésére használják majd fel, amelyből részben átvállalják a Nemzeti Autópálya Rt. egy jelentősebb, mintegy 170 milliárd forintos hitelét. Emellett olyan államadósságot törlesztenek, amelyeknek kamatfelára jelentős mértéket tesz ki. A kormány a jegybankkal konzultál majd arról, hogy forint- vagy devizaadósságot törlesszenek a BA Rt. eladásából befolyó privatizációs bevételből.

A BA Rt. privatizációjáról szóló szerződést vasárnap írták alá. A ferihegyi repülőteret üzemeltető 8,02 milliárd forint jegyzett tőkéjű BA Rt. részvényeinek 75 százalék mínusz egy szavazat tulajdoni hányadát adta el az ÁPV Rt., bizonyos az üzemeléshez szükséges állami eszközöket értékesített a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és 75 évre az üzemeltetési jogot is megkapta a brit repülőtér üzemeltető társaság.

A magyar privatizáció történetében ez az eddigi legnagyobb értékű egyszeri privatizációs tranzakció. A BAA International Ltd. 464,56 milliárd forintot ajánlott a fenti vagyonelemekért, miközben a nyár folyamán egy független vagyonértékelő a tranzakció piaci értékét (beleértve a részvényeket, az eszközöket és a 75 éves vagyonkezelői jogot is) 110 milliárd forintra becsülte. A BA 2005 júniusában indult privatizációs tenderén 11 induló volt, végül három befektetői csoport tett kötelező érvényű ajánlatot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!